Interaktív hallgatói olyan emberek, akiket az ellenoldal minden körülmények között elveszettnek tekinthet a maga számára, függetlenül attól, hogy ez az orgánum él-e vagy hal. Míg biztosra vehető, hogy megszámlálhatatlan sokaság soha nem fogja elhinni egyetlen szavát sem.

Ennek a rádiónak lejáróban volt a frekvenciaszerződése, amelyre annak rendje szerint pályázatot írtak ki. Természetesen benyújtotta arra pályázatát a hasonnevű vállalkozás is, amint tették ezt konkurensei. A bírálóbizottság az addig működtető pályázatát elnagyoltnak, felületesnek, kidolgozatlannak találta, és húsz forinttal kevesebbet ígért egy, az alig érzékelhető árnyalattal jobb konkurenst nyilvánította győztesnek. A Klub perelt, a bíróság pedig másként vélekedett, mint a zsűri és első fokon megmásította az eredményt. A Klubrádió, amely egyetlen pillanatra sem szűnt meg világgá visítani, hogy betiltották, tovább él és virul. Ennyi a csupasz történet.

A valóság azonban egészen más. A Klubrádió már régen, az egyetlen hiteles médiumként adja el magát a nemzetközi baloldal politikusainak és médiumainak körében. Ők pedig – a nagy nyilvánosságnak ez az ezerfejű és torkú hydrája – vakon hisznek hazánkat illetően minden kérdésben a rádiót működtető kétes hitelű, itthon régen lejáratódott, politikailag bukott, sőt, megsemmisült kis csoportnak. Az ő pályázatuk nyilván azért volt olyan, amilyen, azért nem vették a fáradtságot, hogy komolyan szerepeljenek, mert el sem tudták képzelni, hogy ne ők nyerjenek. Hogy létezik olyan fórum, amely szembe mer szállni az ő háttér-világuk hatalmával. Vagy talán eleve provokálni akartak? Arra játszottak, hogy megroggyant tekintélyük helyreállítására kiprovokálnak egy nemzetközi ál-felháborodás hullámot a nagyrészt „sajtószabadság” örve alatt és jól behúzzák a kormányt a sajtó eltiprójának szerepébe.

Ha ez csapda volt, a számításuk bejött. Az a nemzetközi csinnadratta, amely a sajtószabadság álszent védelmében világszerte kitört – mintha odakinn a nagyvilágban csak erre vártak volna – mérhetetlen károkat okozott hosszú időre, talán a jelenlegi kormányzat és a jobboldal hírének és becsületének, sőt, talán az egész országnak és népének. Megérte mellőzni az amúgy senkit?

Tegyük hozzá, hogy mindez az előjelekből ítélve előrelátható volt és a bírói ítélet arra mutat, hogy a pályázat alapján józan politikai belátásból másként is lehetett volna dönteni. És akkor egy lesújtó erejű külföldi lejáratási kampányt megtakaríthattunk volna magunknak.

Előbb vagy utóbb a Klubrádió önmagától is kimúlik majd. Elfogy a pénze, vagy a hallgatósága, vagy az egész problémakör, amely életben tartotta – ez törvényszerű. Önmagában, mint orgánum, évtizedek alatt nem tudott annyit ártani, mint amennyit ártott ez alatt a rövid idő alatt abban a súlyos helyzetben, amelyben tőle függetlenül vagyunk.

De a Klubrádió nem áll egyedük az „érdemes-e” problémakörben.

Érdemes-e most negatív előjelű médiareklámmal, nyilván nemzetközi ingyenreklámot adni annak, ami amúgy nem is megy. Az LMP aláírásgyűjtése befulladt. Semmi esélyük sem lett volna, hogy összegyűjtik a szükséges aláírásokat. És ha összegyűjtik? A népszavazás eredménytelen lett volna. Hát erre, az utolsó előtti pillanatban nem beléjük kötött néhány szerencsétlen feljelentő, hogy sokan megsajnálják őket, és mégis össze tudják gyűjteni az addigi teljes érdektelenség ellenére a vesztes iránti sajnálatból, mártírt gyártva az ingyenreklámmal.

Érdemes-e olyan törvényt hozni, amelynek aktualitásából kilóg a lóláb? Érdemes-e két évre szóló nagy nyilvánosságot szerezni, újat, várható nemzetközi mű-felháborodást kiváltani egy súlytalan, lejáratódott, minden hazai támogatását elvesztett politikai pártocskának?

Alkalmat adni a világ színpadán való nagy színjátékra egy feltűnési viszketegségben, sőt, sajnos valószínűleg ennél sokkal súlyosabb szindrómában szenvedő, és lejáratódó politikusnak?

Lehet bármennyi indokolt és logikus, erkölcsileg alátámasztható a Lex Fletó törvénytervezet alapjául szolgáló gondolat hosszú távon, ha az a hirtelen támadt aktualitás erőltetetté teszi a magyarázatot – mint az előbbi esetekben is – magyarázgatássá alacsonyítja.

És érdemes-e feléleszteni a rossz-emlékű őskutatást, amely éppen a kommunisták fegyvere volt évtizedeken át az erőszakkal párosult diktatúrában. De ez ma csak visszafelé ülhet el. És ne feledjük, a mai politikusoknak is lesznek dédunokáik, nem mindegy, mi marad majd rájuk a dédapákról!

Összefoglalva: Ha költséges dolog általában a fizetett reklám, még sokkal többe kerülhet az ügyetlen ingyen reklám.