Napsütötte tájakon minálunk is megél az olajfa. Bódító illatot áraszt, mikor virágba borul, éppen csak a bogyója élvezhetetlen és a magjából nem lehet olajat ütni. Okulhatnának ebből a szimbólumból azok, akik importálni szeretnék az olasz politikában leszerepelt Olajfa-koalíciót. Annál is inkább, mert ezt a fajta politikai formációt a pártok előzetes megállapodását a mandátumok elosztásáról és a közös indulásról már a Romano Prodi megelőzve feltaláltuk mi, akik létrehoztuk 1994-ben a polgári együttműködést, majd a polgári szövetséget.
Nincs tehát ebben semmi új a magyar tájakon sem, legfeljebb a napsütéssel van baja azoknak, akik most Olaszországban keresik előfutárukat. Egyelőre semmi jóval nem biztat ez a kísérlet, csak arra jó, hogy álomba ringassa a jelenlegi kormány közeli bukásában reménykedőket.
Azt hihetnénk, hogy ezek az álmodozók már felhagytak az előrehozott választás gondolatával. Ám a Népszava mai napig is szívesen bocsát akár egész oldalt is az efféle várakozások táplálóinak. Az már aztán külön zamatot ad az írásnak, ha szerzője – civilben egy élettan kiérdemesült professzora – „naivnak” minősíti saját politikai alteregóját.
Ő ugyan azt hiszi, hogy naivitásának lényege az a hite, hogy a baloldal szétszórt maradványait egyetlen olajfa alá lehet gyűjteni. De naivitása sokkal inkább abban rejlik, hogy rendületlenül bízik az előrehozott választásokban, amelyek szerint a Fidesznek is érdekében állnak, mert ha elveszti is majd azokat, de legalább nem magának Orbán Viktornak kell szégyenszemre visszavonnia összes eddigi törvényeit és rendelkezéseit, hanem ezt elvégzi majd helyette a győztes Olajfa.
És hogy mire alapozza ezt a meggyőződését a szerző? „Hónapok óta láthattuk – írja ő – a Fidesz–KDNP-ben kialakuló törésvonalakat. Egyre többen kezdik belátni, hogy vezérük nem sérthetetlen, sőt, roskadozik a nyomás alatt, miután végtelen arroganciájában újabb és újabb frontokat nyitott meg. Az utóbbi hetekben a bomlási folyamatok olyannyira felgyorsultak, hogy semmiben sem lehetünk biztosak. A kialakult, kaotikus helyzetben min valószínűbb … Orbán Viktorék lába alól teljesen kicsúszhat a talaj.”
„Nem látok más esélyt – folytatja – mint hogy egységes frontot állítsunk a már repedező, ólomlábú Fidesszel szemben, amely még mindig Góliátnak képzeli magát.” Tavaszra tehát – vagy őszre? – jöhet az előrehozott választás.
De vajon olvassák-e a Népszava bázis szerzői és szerkesztői egymás írásait? A kiérdemesült biológusról egy napon Németh Péter főszerkesztő viszont ezt írja: „Most sajnálom igazán, hogy három héttel ezelőtt olyan magasra emeltük a lécet.”
Vagyis akkor, az IMF-nek tett ajánlat kapcsán azt hitték, hogy ez a Fidesz végét jelenti. Ám – folytatja – „… ez az ország lényegesen békésebb emberekből áll, mint a Népszava szerkesztői, az élet ment tovább, amúgy Fidesz-kerékvágásban… és a magyar népnek arcizma sem rezdült, a legfrissebb közvéleménykutatások is a lista élére helyezik a Fideszt. Hát persze, hogy ilyen támogatottság és ilyen közöny mellett Orbán Viktor tovább fokozta a tempót… Ahogy a médiatörvény esetében a választási rendszer átalakításánál az amerikai demars esetében… a kormányfő és emberei magasról tettek mindenre és mindenkire. Mint ahogy magasról tesznek ránk is. Örüljünk, hogy élünk és hogy ők még nem mondták nekünk azt, amit mi nekik: elég volt! Mert úgy látom, ez is hamarosan bekövetkezik. És ez sem érdekel majd senkit…” (Főszerkesztő úr, vigyázat az önbeteljesítő jóslatokkal!)
De a Népszava belső köreiből nem mindenki olyan borúlátó, mint a főszerkesztő Németh Péter. Ha olvasná a saját lapját, még mindig ugyanazon a napon, december 15-én, néhány oldallal odébb az alábbiakat olvashatná a bennfentes Dési Jánostól, aki már hetek óta cikkezik egy bizonyos témában:
„Orbán Viktor meg fog bukni! Mikor és hogyan? Meglátjuk…”
Igaz, kezdetben csak Orbán bukásával számol, a Fideszével nem, de hetekkel később így folytatja: „Az elmúlt napokban sorra vettem, ki jöhet a Fidesz vezetőjeként Orbán után? Navracsics? Lázás? Kósa? Pokorni? Rogán? Biztos kimaradt még egy-két érdemdús férfiú: Varga Mihály? Kövér? Áder? Mindegy. Érdekesebbek a reakciók, a baráti reagálás: Vagyis Dési azt tapasztalta még saját táborában is, hogy Orbán utódáról beszélni értelmetlen a jelen helyzetben. Ám Dési kitart Orbán bukásának lehetősége mellett. Elsodorhatja a „spontán népharag”? A mégis eszéhez tért és összefogó ellenzék?” Esetleg az éhséglázadások sorozata? Gyorsan terjedő felkelés? Désit elragadja fantáziája. „A parlament előtt kétmillió ember tapsolt és ujjongott, amikor a győztesek vezetői, Mesterházy, Gyurcsány, Schiffer és a diadal egyik legfőbb kovácsa, Szabó Aranka, (ez a név még változhat) összeölelkeztek”… „Kétmillióan éltettek itt – nyugtatta meg magát Orbán, de addigra már betuszkolták a mindig mögötte várakozó páncélozott BMW-be, hogy elvigyék. És most viszik.”
Szegény Orbán! Nesze neked Fidesz!
