Az európai népek története 313 februárjában fordulóponthoz érkezett. A római birodalom társcsászárai, Konstantin és Licinius több napos megbeszélést tartottak, aminek az egyik hatalmi központ, Milánó szolgált színhelyül. Legfontosabb megállapodásuk, amely a Milánói ediktum néven vált közismertté, rendelkezés formájában fogalmazódott meg és folytatta Galerius türelmi politikáját: a keresztények üldözésének megszüntetését jelentette az egész birodalom területén.
Eddig is szünetelt időnként az ókori totalitárius államhatalom keresztényellenessége, de csak időnként, mert a békés időszakok után még nagyobb buzgósággal gyilkolták a keresztényeket, a birodalom föltételezett ellenségeiként. Most azonban többről volt szó, mint az állami erőszak szüneteltetéséről.
A kereszténység elnyerte azokat a jogokat, amelyekkel a Római Birodalomban elfogadott minden más vallás rendelkezett, vagyis bevett vallássá lett. Híveit többé nem üldözték, azok szabadon gyülekezhettek istentiszteleteik tartása végett, a hitükért bebörtönzöttek visszanyerték szabadságukat, elkobzott vagyonukat, sőt maguk az egyházi közösségek is rendelkezhettek vagyonnal, elfogadhattak örökségeket. A megállapodó felek eddigre felismerték, hogy a keresztény közösségi tulajdon az egész társadalmat szolgálja, biztosabban, mint más intézményeké. A kereszténység nem államvallássá lett, csak bevett vallássá. Ennek az önmagában vallási téren bekövetkezett változásnak azonban Európa történelmét alapjaiban befolyásoló következményei lettek. A keresztény hit szabadsága együtt járt az e hitből fakadó erkölcs érvényesülésével, legfelsőbb szinten, vagyis a birodalmi törvényhozásban. A birodalom keleti fele számára Licinius által 313 nyarán kibocsátott rendelkezést – aminek lényege nyugaton is megvalósult – a következő években fontos törvények követték: tilossá lett a keresztrefeszítés, mint addig bevett kivégzésmód. Törvény tiltotta, hogy a bűnözők homlokára bélyeget süssenek. A véres cirkuszi játékok tartása, a rabszolgák megölése, az újszülött csecsemők kitevése, magára hagyása, megölése, a gyermekkereskedelem – hogy csak a legfontosabbakat említsük –, mind szigorúan tiltottá vált és idővel megszűnt társadalmi elfogadottsága. A püspökök jogokat kaptak a házassági szerződések és a rabszolga-felszabadítások esetében. E törvények az emberek egyenjogúságáról szólnak, korra, nemre, társadalmi helyzetre való tekintettől függetlenül.
Ezért – Török József történész professzor urat követve – joggal tehetjük fel a kérdést, hogy miként alakult volna Európa történelme a fenti törvények nélkül? A népvándorlással Európába érkező új népek sztyeppei törvényei, ha találkoznak Róma embertelen törvényeivel, miként válhattak volna humánusabbá? Megszülethettek volna-e egyáltalán az emberi személy szabadságjogai, amit ma emberi jogoknak nevezünk és az erre épülő európai civilizáció? Aligha.
Ezért történelmi jelentőségű Nagy Konstantin döntése, amellyel a kereszténységet bevett, állami törvények által elismert vallássá tette. És ezért méltó és helyes, hogy erről 1700 év múltával itt a magyar Országgyűlésben is megemlékezzünk!
(Napirend előtti felszólalás, elhangzott a Magyar Országgyűlésben 2013. február 11-én.)
