Pakisztán: Jézus nevét törölték a tiltott szavak listájáról

Karácsonyi kedvezmény, vagy kormányzati reklám, esetleg múló taktikai játék? Mindenesetre a Pakisztáni Iszlám Köztársaság Telekommunikációs Kormány- hivatala úgy döntött, hogy leveszi a tiltott szavak listájáról Jézus Krisztus nevét. Sajtójelentések szerint ezt a Vallási Kisebbségek minisztere, Akram Gill hathatós közbenjárásának lehet köszönni. Forrás: Christian Post.com, fides.com, pro-medienmagazin.de, vatican insider.LaStampa.it.

 

Megszégyenítő besorolás a tiltott szavak közé

 

 Akram Gill kisebbségügyi miniszter Pakisztánban, aki maga is keresztyén, katolikus ember, mind a kormányülésen, majd pedig a Telekommunikációs Hivatal vezetőjével, Mohammed Yaseennel folytatott személyes beszélgetésében határozottan hangot adott fenntartásainak a korábbi tiltó rendelkezés miatt. Ez előírta, hogy a pakisztáni médiában, sem az elektronikus, sem a nyomtatott sajtóban nem fordulhatnak elő bizonyos szavak, mint például a szex, a kondom, a mell. Ebbe a sorba illesztették bele Jézus Krisztus nevét is, amivel akarva-akaratlan (?) felháborító és megszégyenítő lebecsülését sugalmazzák Megváltó Urunk nevének. Akram Gill hangsúlyozta a megbeszéléseken, hogy az ország békéjét veszélyeztetik, ha ezt a tilalmat és ezt a megszégyenítő besorolást továbbra is fenntartják.

 

Előzmények: 1 600 tiltott szó az iszlám kultúra védelméért

 

 Két hete Pakisztánban életbe léptették azt a rendeletet, mely szerint több fogalom, szó kerül letiltásra, s ettől kezdve sem hírekben, sem SMS-ben nem használhatják azokat. A pakisztáni Telekommunikációs Országos Hivatal azzal indokolta ezt a lépést, hogy „így akarják védeni az iszlám kultúrát”. A hivatal összeállított egy ezerhatszáz szóból álló listát, amit a mobilüzleteknek is megküldtek, s felhívják az eladók és rajtuk keresztül a vevők figyelmét ezek használatának kerülésére. Különben jelentős bírságot, adott esetben bírósági eljárást is kilátásba helyeznek. Olyan fogalmak, szavak is szerepelnek a listán, melyek az urdu nyelven túl az angolból és a négy pakisztáni regionális nyelvből származnak.

 

Súlyosan sértik a pakisztáni keresztyének vallási érzéseit – média tiltakozások

             A tiltott szavak listáját a pakisztáni  BFA (=byte-ok mindenkinek)  nevű weboldalon nyilvánosságra hozták, s ezzel is igyekeznek segíteni azt, hogy Dél-Ázsiában megvalósuljon a szabad információ, és a kommunikációs technológia használata és védelme. A BFA elítélte azt, hogy ezzel a kormányrendelettel megsértik a pakisztáni keresztyének vallási érzéseit – terjesztette el az amerikai keresztyén honlap, a Christian Post a médiatiltakozás hírét világszerte, bizonyítva az elektromos média fontos szerepét abban, hogy ne lehessen zugolyában támadt intoleranciát rejtve tartani. A weblap kommentárírója hozzáteszi: „Ha ilyen dolog más országban történne, ez felháborodást szülne. S ha ilyesféle dolog szándékosan vagy szándéktalanul muszlimokkal fordulna elő,  hatalmas felháborodás hullám kísérné a hírt világszerte”.

 

A rendőrség felkészült – de mire? Isten angyalai is ott lesznek

 

 Pakisztánban mintegy 100 millió mobiltelefon van használatban. A 170 milliós ország lakosságának túlnyomó többsége muszlim. A keresztyén emberjogi szervezet, az Open Doors aktuális világméretű keresztényüldözési indexe szerint Pakisztán Üzbegisztán és Laosz után a 11. helyen áll a negatív rekordban. Ebben az országban a erőteljesen üldözik hitük miatt a keresztyéneket. Gyakori a támadás a keresztyének ellen, templomaikat többször is felgyújtják, vallásgyakorlásukat minden létező eszközzel akadályozzák, megzavarják, zaklatják őket még családi otthonaikban is a legkülönfélébb rendőrségi praktikákkal. Ugyanakkor a rendőrség – úgymond – felkészült a védelmükre. (Ez a bejelentés minden évben elhangzik, s többször megtörtént, hogy tétlen és „semleges” szemlélői maradtak a keresztyénveréseknek). A katolikus és protestáns hívők Pakisztánban „másodrangú embereknek és állampolgároknak” érzik magukat a megalázó diszkriminációk miatt. A nemzetközi egyházi és nem egyházi sajtó viszont éberen figyeli a pakisztáni eseményeket, fejleményeket. Közleményeiben, híradásaiban, cikkeiben médiatámogatásáról biztosítja a bátor kisebbségügyi minisztert, és a pakisztáni Krisztus-követőket. Még ha rendőrségi „védelem” alatt is, de remélhetőleg Isten angyalainak még erőteljesebb táborjárása közben békében ünnepelheti majd Akram Gill és a mintegy 2,8 milliós pakisztáni keresztyén közösség az idei karácsonyt.

 

Írta: Dr. Békefy Lajos

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!