A keresztény kultúra olyan biztos évezredes alap, aminek értékét akkor vesszük észre, amikor a társadalmi együttélés kiszámítható szabályai megrendülnek tőlünk nyugatabbra.

Folyamatosan küzdenünk kell azért, hogy a nemzetstratégiai ágazatainkat magyar tulajdonban tartsuk, és a piacainkat megvédjük –mondta lapunknak György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

– Melyek a magyar gazdaságstratégia hosszú távú célkitűzései?

– Ahogy a miniszterelnök a megválasztása után rögtön elmondta, és azóta meg is erősítette, Magyarországnak 2030-ra Európa öt legélhetőbb országa közé kell kerülnie, ahol a legjobb lakni, élni és dolgozni. Ez egy nagyon fontos különbség a korábbi időszakokhoz képest, ugyanis ha eddig gazdaságstratégiáról volt szó, mindig számokról beszéltünk: mekkora legyen a növekedés, hogyan változzanak a bérek. Aztán nyilvánvalóvá vált, hogy a statisztikai mutatók javítása nem minden, a gazdasági növekedés nem cél, hanem eszköz, az elért eredményeket át kell forgatni az életminőség fejlesztésébe. Arra törekszünk, hogy a közösen megtermelt hasznot úgy fialtassuk, hogy az ország és a magyar családok számára kézzelfogható előnyöket jelentsen. Például a magyar gazdaságpolitika 2011 óta évi félmillió forintot csoportosít át minden munkát és gyermeket vállaló családhoz a multiktól.

– Mi tesz igazán élhetővé, otthonná egy országot?

– Dolgozni már önmagában jó. Ma hétszázhatvanezerrel többen dolgoznak Magyarországon, mint 2010-ben. A korábbi kormányok hibás gazdasági döntései miatt egész társadalmi rétegek szorultak ki a munka világából, miközben a munka tartást ad, a komplex munka és az ahhoz párosuló felkészültség pedig közelebb visz a Csíkszentmihályi Mihály által csak flow-nak nevezett boldogság-érzéshez. Olyan országot építünk, ahol tanulni is jó. Az életminőség szempontjából fontos a munkahelyek stabilitása is, amihez pedig képezni kell magunkat, hogy egyre komplexebb feladatokat tudjunk ellátni. Csak így tudjuk fenntartani a bérek elmúlt időszakban tapasztalt növekedését és stabilitását. Éppen ezért értékelődik fel a felnőttképzés minősége és a tanulás örömére való ráérzés. Ezért fektetünk a társadalmi felzárkózásba, a szakképző intézmények felújításába, magasabb tanári fizetésekbe. Sokan sokféleképpen próbálták már megragadni, hogy mitől jó lakni, élni és dolgozni valahol. George Steiner szerint az életminőséget a tudással mérhető emberi tőke minősége, az épített környezetünk minősége, a természeti környezet minősége, és a mindennapos társadalmi érintkezés szabályainak kiszámíthatóságában megragadható társadalmi tőke minősége határozza meg. Márpedig, ha belegondolunk mindezek tekintetében egyre jobban állunk Európában. Infrastruktúra-fejlesztésre húszezermilliárd forintot fordítunk 2017 és 2023 között, ebből tizenötezermilliárd forint az állami megrendelés. Természeti környezetünk a világban már ma is a felső öt százalékba tartozik. A keresztény gyökerű kultúra pedig olyan stabil évezredes alap, aminek értékét csak akkor vesszük észre, amikor a társadalmi együttélés kiszámítható szabályai megrendülnek tőlünk nyugatabbra.

– Mi a szerepe e célok valóra váltásában a minisztériumnak?

– Nekünk magyaroknak fel kell készülnünk a technológiai kihívásokra, és azokra az adottságainkhoz, a magyar észjáráshoz igazodó, innovatív válaszokat kell adnunk. Nemcsak az Innovációs és Technológiai Minisztériumban dolgozóknak, hanem a munkavállalóknak és a vállalkozásoknak is résen kell lenniük. Kreatívan kell gondolkodnunk azon, hogy hogyan tegyük a rendelkezésünkre álló eszközök, a robotizáció, a digitalizáció és a mesterséges intelligencia segítségével hatékonyabbá gazdaságunkat úgy, hogy a munkánk és az életünk minősége is javuljon. A változásokra felkészülve nyertesei lehetünk az átalakulásnak. Ehhez az Innová­ciós és Technológiai Minisztérium fel tud kínálni egy cselekvési tervet, és ösztönözni is tudja a magyarokat az alkalmazkodásra, de a végső lépést a dolgozóknak és a vállalatvezetőknek kell megtenniük. A cselekvési terven kívül olyan alapinfrastruktúrát és alapszolgáltatásokat építünk, amire rá tud épülni a vállalatok innovatív tevékenysége. Például az okos épület megoldásokkal a rezsi akár további 20-30 százalékkal csökkenhet. Az állam a környezetet, a „piacot” adja hozzá. A közlekedési infrastruktúra és a közösségi közlekedési szolgáltatások fejlesztésével rövidülhet a településeink közötti menetidő a Kárpát-medencében, határokon innen és túl, ami közelebb hozza egymáshoz az itt élő embereket annak minden gazdasági és társadalmi előnyével. De említhetném az infokommunikációs infrastruktúrát, kiterjedt szélessávú internet hálózatunkat, vagy az önvezető autózáshoz és az ipari digitalizációhoz szükséges 5G infrastruktúra fejlesztését is. Továbbá a hulladékok mind nagyobb arányban történő újrahasznosítását alapanyag és energia formájában, vagy éppen azt a célunkat, hogy 2030-ra legalább 90 százalékban szén-dioxid semlegesen termeljük a villamos energiánkat. Ezek azok az alapinfrastruktúrák és –szolgáltatások, amelyek minőségi fejlesztése alapja a versenyképességünknek, vagyis a jólét fenntartható növelésének.

– Már-már filozófiai kérdés, hogy ki az, aki értéket tud képviselni a gazdaságpolitikában?

– A kapitalizmus, a piacgazdaság azon Rajna menti településeken alakult ki, ahol kicsírázott az a gondolat, hogy a gazdasági tevékenység célja nem a fényűzés, hanem az, hogy felvirágoztassuk a környezetünket, és munkát adni az embereknek önmagában érték. Természetesen szükségesek a grandiózus projektek, olyanok, amelyekre büszkék lehetünk, amelyek inspirálnak bennünket, viszont a nyugati világra jellemző szuper- vagy vadkapitalizmussal az a probléma, hogy a felhalmozódó hatalmas vagyonokat nem költik el, és így kiesnek a gazdaság vérkeringéséből. A jólét feltételeinek megteremtéséhez tehát olyan vállalkozások és vállalkozók kellenek, akik Magyarországot az otthonuknak érzik. Nem is kell feltétlenül magyarnak lenniük, ha abban az értelemben magyarnak érzik magukat, hogy számukra érték az itt élőknek munkát adni, ha részt vesznek a térségünk felzárkóztatásában, az ország megerősítésében. Számos olyan német vállalkozóról tudunk például, aki megtanult magyarul, és Magyarországot választotta új hazájának.

– Sokan félnek az új, innovatív technológiáktól, attól, hogy az auto­matizáció és a robotizáció elveszi az emberek munkáját. Valóban kell emiatt aggódni?

– Keresni kell azokat a lehetőségeket, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az automatizáció és a robotizáció ne az ellenségünk, hanem a barátunk legyen. Ha valaki nem kezdi el alkalmazni az új technológiai eljárásokat, mert úgy véli, nincs itt még az ideje, akkor bármikor jöhet egy vetélytárs, aki ezekkel élve akár sokkal könnyebben, olcsóbban termel vagy szolgáltat, több vevőhöz tud eljutni.

Az államnak nagyon fontos szerepe van abban, hogy ehhez a fejlődéshez megfelelően viszonyuljunk. A robotok elsősorban a monoton tevékenységek kiváltására alkalmasak, egyes várakozások szerint az automatizáció akár még növelheti is az új álláshelyek számát.

– Korábbi nyilatkozataiban sürgette a közlekedési infrastruktúra fejlesztését. Ezzel gyorsítanánk a kereskedelmet szomszédainkkal?

– Ha két terület között a közlekedési infrastruktúra fejlettebb, akkor a gazdasági és társadalmi kapcsolatok is sűrűbben szőttek. Magyar szempontból az látszik, hogy a kelet-nyugat irányú összeköttetések nagyjából rendben vannak, az észak-délieken azonban bőven van még mit javítani. Hiszen ha például el akarunk jutni Velencébe, a körülbelül hétszáz kilométert nagyjából ugyanannyi idő alatt tehetjük meg autón, mint a négyszáz kilométeres utat Budapestről Krakkóig. Ez nonszensz. Azt szeretnénk, hogy Közép-Európa jobban „át legyen szőve” utakkal, össze tudjuk kötni a határon túli magyarlakta nagyvárosokat is az anyaországgal. A Debrecen-Nagyvárad utat hoznám fel példaként, itt jelenleg hetvenöt perc a menetidő autóval. Ha mindkét oldalon elkészül az új gyorsforgalmi út, ami idehaza már épül, akkor ezt a távot negyven perc alatt is meg lehetne tenni. Egy vállalkozó is teljesen másképp gondolkodik, ha ennyivel rövidül a menetideje, de ingázni is könnyebb egy másik városban dolgozónak. A következő négy-öt évben szeretnénk elérni, hogy elkészüljenek a négysávos összeköttetések a megyei jogú városokig, a kiemelt gazdasági térségekig, az országhatárokig, de ez utóbbinak előfeltétele, hogy szomszédaink is hasonló vállalást tegyenek. A gazdaságos és tiszta közlekedéshez nélkülözhetetlenek a gyorsvasúti kapcsolatok is, az e téren úttörőnek számító Belgrád-Budapest vonal korszerűsítése többek között emiatt fontos.

– A zalaegerszegi 5G tesztpálya is a közlekedésfejlesztéshez, vagy pedig inkább az innovációhoz kapcsolódik?

– Igazából mindkettőhöz. Ma már minden műszaki feltétel rendelkezésre áll ahhoz, hogy az autókat sáv- és távolságtartó automatikával szereljük fel. Energiát is lehet vele spórolni, mert ha a kamionok egymást követve, sávtartva haladnak, akkor a teljes konvoj üzemanyag-felhasználása harminc százalékkal csökkenthető és az áruszállítás is biztonságosabbá, baleset-mentesebbé tehető. A technológiai alapja megvan ennek, a bevezetéshez szükséges szabályozás még hiányzik. Óriási potenciál van abban, hogy Közép-Európa legnagyobb, önvezető járművek fejlesztésére is alkalmas autóipari tesztpályája jön létre Zalaegerszegen. Az első ütem már az év végéig befejeződik, azt további fázisok követik nemcsak a városban, hanem a tágabb környezetében is, a valós közúti körülmények közötti és az országhatáron átnyúló tesztelést is lehetővé téve. Első körben a projekt háromszázötven mérnöknek ad munkát, a külföldi nagyvállalatok részéről már most nagy az érdeklődés. A világ élvonalába tartozó újítások egyik fő célja a közlekedés biztonságosabbá tétele.

– Biztonságosabb egy önvezető autó?

– Az önvezető járművekkel biztonságosabbá válik majd a közlekedés, tízből kilenc személyi sérüléses balesetet ugyanis a járművezető hibája, mulasztása okoz. Inkább az a dilemma, hogy ha mégis balesetveszélyes helyzet alakul ki, mert valaki az autó elé lép, és a mesterséges intelligenciának el kell rántania a kormányt, akkor hogyan reagáljon. Ha ütközés történik, ki a felelős? Az, aki az autó elé lépett, és veszélybe sodort másokat? Vagy az, aki a mesterséges intelligenciát tervezte? Esetleg a járműgyártó? Ezek olyan kérdések, melyekre egyelőre nem tudunk választ adni, és amelyekre a társadalomtudományoknak kell megoldást találnia. A technológia jelenleg előrébb tart, mint a szabályozás.

– Mit gondol a nemzetközi fejleményekről?

– Azzal, hogy az amerikai elnök kimondta, hogy neki az Egyesült Államok az első, lehetővé tette, hogy végre mi is nevén nevezzünk a dolgokat. Nekik ugyanis mindig Amerika volt az első, de eddig úgy tudták ezt az elsőséget fenntartani, hogy rákényszerítettek a világra egy olyan gazdasági rendet, amiből mások is tudtak valamennyit profitálni, de a legjobban mégis az Egyesült Államok járt. A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes években eluralkodott egy olyan eufória, hogy létre tud jönni a világkormányzás világkormány és megválasztott vezetők nélkül, mert a vezető bankárok és a köréjük szerveződő értelmiség mindenkinél okosabb. Bölcsebbek, mint a korábbi, háborúkat előidéző vezetők. Ez az új elit minden kontroll nélkül ténykedhetett, ám ez a rendszer érdemi ellenőrzés, számonkérhetőség híján saját – amerikai – állampolgárainak felén sem tudott segíteni, szinte kisemmizte őket, miközben a rossz stratégiát választó, a világ félperifériáinak számító országokat még nehezebb helyzetbe hozta. Branko Milanovic, a Világbank volt vezető közgazdásza megnézte az 1988-2008 közötti húsz év jövedelemváltozásait, és arra jutott, hogy az időszak legnagyobb vesztese az amerikai és az európai alsó-középosztály, valamint Kelet-Közép-Európa munkavállalói. A térség állampolgárait a rosszul megválasztott gazdasági átalakulási stratégiák kiszolgáltatták a külföldi tőkének.

– Tavaly decemberben megjelent az „Egyensúlyteremtés – A gazdaságpolitika missziója” című könyve, amelyben a globalizáció gazdasági visszásságaira és a magyar gazdaságpolitika előtt álló kihívásokra keresi a megoldást. Azt vallja, hogy a gazdaságpolitika célja az emberhez méltó körülmények megteremtése. Ezt a filozófiát képviseli államtitkárként is?

– Igen, és ez szerencsésen egybevág a miniszterelnöki vízióval is. Azt látni kell, hogy gazdasági értelemben kicsi és nyitott ország vagyunk. Nekünk irtózatosan meg kell küzdenünk azért, hogy újjá tudjuk építeni azt a hazai tulajdonú gazdaságot, amit a kilencvenes években kiengedtünk a kezünkből. Pedig nagy volt az eufória a rendszerváltoztatás után, hogy milyen jó lesz, ha bejön a nyugati ideológia és technológia. Aztán kiderült, hogy kell észszerű gazdaságpolitika, kellenek észszerű célok, és kellenek fontos kapaszkodók, hogy az emberhez méltó életkörülményeinket fenn tudjuk tartani. Az egyik ilyen fo­gódzó, hogy a nemzetstratégiai fontosságú ágazatok magyar tulajdonban legyenek. Bizonyos termékek és szolgáltatások piacán, melyekben korábban önellátóak voltunk, külföldi monopóliumok jöttek létre. Ezeknek a piacoknak a visszaszerzése elkezdődött 2010 után. A nyugat-európai gazdaságokban is védik ezeket a szektorokat, az Egyesült Államokban a tizenhat kiemelt szektort törvénnyel és az elnöki vétó lehetőségével bástyázták körül 1988 óta.

– Miről szól a következő időszak?

– Folyamatosan küzdenünk kell azért, hogy a nemzetstratégiai ágazatainkat magyar tulajdonban tartsuk, és a piacainkat megvédjük, az új technológiákat az életminőség javítására használjuk. Ne felejtsük el azt sem, hogy rengeteg veszély leselkedik ránk a technológiai kihívások és a kereskedelmi háború miatt. Utóbbinak ugyan csak az érintőjén vagyunk, de kicsi, nyitott gazdaságként folyamatosan harcolnunk kell azért, hogy Magyarországra magas hozzáadott értékű munkahelyeket hozzanak a külföldi vállalatok, és a hazai kis- és középvállalkozások is képesek legyenek innovatív fejlesztésekre, saját termék előállítására. A magyar cégeket fel szeretnénk készíteni a 21. század kihívásaira. A jelen nagy feladata az is, hogy hogyan viszonyulunk ahhoz, hogy a fiatalok tanuláshoz való hozzáállása is változik.

– Ezt rossznak tartja?

– Az ezredforduló környékén születettek generációja másban nő fel, mint bármelyik korábbi, ezért másképpen lehet őket megszólítani és tanítani. Ez legalább akkora kihívás a tanáraik, mint az oktatási szakértők számára. A második világháború utáni japán mondás úgy tartja, hogy „mindennek változnia kell ahhoz, hogy ne változzon semmi”. A liberalizmus elmozdította egy sajátos irányba a nyugati civilizá­ciót, ezzel szemben kiderült, hogy az élet több ezer éves alapértékei mégiscsak változatlanok. Akármennyire és akármilyen ütemben alakul is át körülöttünk a technológiai környezet, értelmesen létezni csak úgy lehet, ha a család, a szeretet, az emberi kapcsolatok maradnak a legfontosabbak az életünkben.