Alkotmánybíróság – Zakatol, mint a vonat...

Másodszor tárgyalják a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2007. évi CLXXXIV. törvény egyes rendelkezéseinek alkotmányosságát vizsgáló határozattervezetet. Kedden határozathirdetés a bűnügyi nyilvántartásról. A köztársasági elnök aggályai. Az Alkotmánybíróság november 24-25-i teljes ülésének napirendje.

Az Alkotmánybíróság megkezdi a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2008. évi XXX. törvény 63. § (1) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálata tárgyában készült határozattervezet tárgyalását. 
 
Emlékeztetőül: az Országgyűlés június 9-én fogadta el azokat a törvénymódosításokat, amelyek alapján június 19-től az egy éven túli parkolási díj meg nem fizetése miatti ügyeket a bíróságok nem tárgyalhatják, a folyamatban lévő pereket pedig megszüntetik. Az elmúlt hónapokban több mint kétszázötven indítvány érkezett a Taláros Testülethez a bíróságoktól, ügyvédektől, magánszemélyektől, valamint parkolási cégektől. Június óta több száz peres eljárást függesztettek fel – a budapesti székhelyű bíróságokon kívül – többek között a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon, a Debreceni Városi Bíróságon és a Budaörsi Városi Bíróságon is. A bírák szerint a rendelkezés visszamenőleges hatályú, vagyis a jogszabály kihirdetése előtti időkre való alkalmazása aggályokat vet fel.
 
+
 
Az Alkotmánybíróság 2008. november 25-én (kedden) 10 órakor nyilvános teljes ülésen hirdeti ki a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 1999. évi LXXXV. törvény egyes rendelkezéseinek alkotmányosságával kapcsolatos határozatát. A jogszabályt tizennyolc indítvánnyal támadták meg. A Taláros Testület az elmúlt évben ötször is tárgyalt a határozattervezetről.
 
+
 
Az Alkotmánybíróság soron kívül foglalkozik az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer (SPS) működtetésének szabályait tartalmazó törvénnyel. Sereg András, az Alkotmánybíróság szóvivője bejelentette: a Testület előtt lévő ügyek között az SPS soronkívüliséget élvez, de ez még nem jelent garanciát arra, hogy a döntés év végéig megszületik. Ennek hiányában a törvény, bár az Országgyűlés elfogadta, nem léphet hatályba. 
 
Emlékeztetőül: az Országgyűlés az ellenzék és a kormányoldal közötti parázs vita után október 20-án (205 igen, 163 nem, 5 tartózkodás) fogadta el az új, egységes mezőgazdasági támogatási rendszert. A lényege: a támogatás elválik a tulajdonjogtól!  A termőföld utáni támogatásra való jogosultságot önálló vagyoni joggá alakítja át, melynek jogosultja az, aki 2006-ban bármilyen jogcímen földhasználó volt és támogatást igényelt. A köztársasági elnök nem írta alá a törvényt. Az Alkotmánybíróságnak címzett levelében Sólyom László hangsúlyozta: a törvény ellentétes az Alkotmányban meghatározott jogállamiság elvével. A jogbiztonság megkövetelné, hogy a földtulajdonosok a földjük haszonbérbe adásakor tisztában lehessenek annak következményeivel, és ennek megfelelően szerződjenek. A törvény ennek a követelménynek nem felel meg, mivel múltbeli időponthoz köti a támogatási jogosultság egy részét, ami sérti a jogbiztonságot: „kellő közérdek hiányában hátrányosabb jogi helyzetet teremt azon mezőgazdasági termelők számára, akik 2006-ot követően kezdték meg tevékenységüket, illetve növelték (adásvétellel illetve haszonbérléssel) az általuk megművelt, támogatásra jogosító területet." Ennek során jelentősebb támogatási jogosultságot kapnak azok a termelők, akik 2006-ban akár tulajdonosként, akár haszonbérlőként már támogatásban részesültek. Az államfő álláspontja szerint a támogatási jog önállósítása csökkenti a haszonbérbe adott termőföldek forgalomképességét és forgalmi értékét, lévén a támogatási jog a termelőt, és nem a tulajdonost illeti. Aggályosnak találta a köztársasági elnök azt is, hogy a törvény hátrányosan érinti azokat a mezőgazdasági termelőket, akik 2006 után léptek piacra, vagy szereztek új termőterületet.
 
Az Alkotmánybíróság november 24-25-i teljes ülésének napirendje
 
Az Alkotmánybíróság kedden 10 órakor nyilvános teljes ülésen hirdeti ki a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 1999. évi LXXXV. törvény egyes rendelkezéseinek alkotmányosságával kapcsolatos határozatát. 
 
Megkezdik a parkolási ügyekkel összefüggő határozattervezet vitáját, és folytatják a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény felülvizsgálatát.
A hétfői teljes ülésen kerül napirendre az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvénnyel kapcsolatban mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálata tárgyában készült határozattervezet.
Megtárgyalják a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény egyes rendelkezéseinek, a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 43. § (3) bekezdésének, továbbá a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 327. § (3) bekezdésének alkotmányosságát.
 
Napirenden lesz az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIIII. törvény 18. § (6) bekezdés f) pontjának, továbbá 18/C. § (7) bekezdésének alkotmányosságát vizsgáló határozattervezet.
Az alkotmánybírák megkezdik a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2008. évi XXX. törvény 63. § (1) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálata tárgyában készült határozattervezet tárgyalását. Az Országgyűlés 2008. június 9-én fogadta el a törvénymódosításokat, amelyek alapján június 19-től az egy éven túli parkolási díj meg nem fizetése miatti ügyeket a bíróságok nem tárgyalhatják, a folyamatban lévő pereket megszüntetik.
 
Megvitatják a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 170. §-170/D.§-ainak alkotmányosságát.
 
Határozattervezet készült a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 1992. július 1. és 2001. június 30-ig hatályban volt 147. § (1) bekezdésének alkotmányosságával összefüggésben is.
 
Kedden 10 órakor nyilvános teljes ülésen hirdeti ki az Alkotmánybíróság a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 1999. évi LXXXV. törvény egyes rendelkezéseinek alkotmányosságával kapcsolatos határozatát.
 
Kifogás érkezett az Országos Választási Bizottság 218/2008. (VII. 16.) OVB határozata ellen. Az OVB megtagadta a dr. F. J és dr. G. K. magánszemélyek által benyújtott népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését. Az íven szereplő kérdés: „Egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson a választási bizottságok jogi személyiségéről?”
 
Megtámadták az Országos Választási Bizottság 219/2008. (VII. 16.) OVB határozatát is. Az OVB megtagadta a dr. F. J és dr. G. K. magánszemélyek által benyújtott népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését. Az íven szereplő kérdés: „Egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy a választási bizottságok üléséről készült jegyzőkönyvet a választási bizottság hozza nyilvánosságra?”
 
Szóba kerül az Országos Választási Bizottság 22/2008. (VII. 16.) OVB határozata ellen benyújtott kifogás is. Az OVB megtagadta a dr. F. J és dr. G. K. magánszemélyek által benyújtott népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését. Az íven szereplő kérdés: „Kezdeményezzük, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt a választási bizottságok jogi személyiségéről.”
 
Megvitatják az Országos Választási Bizottság 173/2008. (IV. 8.) OVB határozata ellen benyújtott további kifogást is. Az OVB megtagadta a dr. F. J és dr. G. K. magánszemélyek által benyújtott népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését. Az íven szereplő kérdés: „Kezdeményezzük, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy a választási Bizottságok üléséről készült jegyzőkönyvet a választási bizottság hozza nyilvánosságra.”
 
Másodszor tárgyalják a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2007. évi CLXXXIV. törvény egyes rendelkezéseinek alkotmányosságát vizsgáló határozattervezetet.
 
Szintén másodszor kerül az alkotmánybírák elé a luxusadóról és a helyi adókról szóló törvények alkotmányosságával kapcsolatos határozattervezet.
 
Bartha Szabó József
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!