Színt vallott az MSZP és az SZDSZ

Hargitai János rossznak és több pontban alkotmányellenesnek tartja az ún. bankmentő csomagról szóló törvényjavaslatot. Az Országgyűlés hétfőn nem vette napirendre a Fidesz javaslatát, amely a 2002-es szintre állítaná vissza az államtitkárok, miniszterek és a miniszterelnök fizetését. Az Országgyűlés 156 igen és 199 nem szavazattal vetette el az indítványt, nemmel voksolt az MSZP és az SZDSZ. Nagy Andor a 62 milliárd forintos csepeli szennyvíztisztító megépítésének fontosságáról beszélt felszólalásában. Azt mondta, a beruházást kezdetektől körülöleli a szabálytalanságok gyanújának árnyéka, és erre a KEHI 2007-ben fel is  hívta a figyelmet. Hétfői parlamenti összefoglaló.

A szakképzési hozzájárulásról szóló törvény módosítása  

A szakképzési hozzájárulásról szóló törvény módosítása kapcsán a KDNP képviselője úgy vélte, nem tesz jót a jogszabálynak, hogy azt sokadszorra módosítják. Kuzma László úgy fogalmazott: lassan havonta foglalkoznak ezzel a törvénnyel, amellyel hosszú távra kellene elrendezni a szakképzés helyzetét, azonban a folyamatos módosítások révén a fenntartók és az oktatási intézmények is nehezen alkalmazkodnak. Szerinte az eredeti cél, hogy jobbá tegyék a szakképzést, már régen elvesztett.

 
A kereszténydemokrata képviselő azt mondta, a szakiskolai tanulmányi ösztöndíjat nem 16 éves kortól, hanem már a pályaválasztástól, tehát 14 éves kortól be kellene bevezetni. Úgy vélte, egy-egy szakmát nem az ösztöndíj miatt választ egy fiatal, hanem a későbbi jó megélhetés reményében. A közúti közlekedés kedvezményeivel kapcsolatban Kuzma László arról beszélt, hogy a kormány és a fuvarozók közötti megállapodás sérti az egyenlő esélyeket, így diszkriminatív. Aggályosnak nevezte azt is, hogy a fenntartóknak adott szakképzési hozzájárulás azonnal eljut-e a szakiskolákhoz.

A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló törvény módosítása

Kis terjedelmű, de sokirányú módosítást ölel fel ez a törvényjavaslat, amelynek szellemiségével egyet tudunk érteni. A tűzszerészpótlék esetében már a feladatvállalás pillanatában lehetett volna arra gondolni, hogy a pótlékrendszert át kell gondolni és módosítani kell - közölte Simicskó István a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló törvény módosításának általános vitájában. A NATO pápai légibázisának létrejöttét közös magyar sikernek nevezte. Azzal kapcsolatban, hogy a módosítás beemeli a bejegyzett élettársi kapcsolatot a közeli hozzátartozó fogalma közé, Simicskó István kiemelte: az ezzel kapcsolatos törvényjavaslat az Alkotmánybíróság előtt van, így célszerű lett volna megvárni a bíróság döntését és véleményét. Szerinte összességében elfogadható és jó irányú a módosítás, többségében támogathatónak tartják a javaslatot, azonban a bejegyzett élettársi kapcsolat miatt a KDNP elnöksége fogja eldönteni, hogyan szavaznak majd.

Az önkéntes tartalékos rendszer felülvizsgálata

Simicskó István felszólalásában bátortalan lépésnek, de üdvözlendő szemléletváltásnak nevezte az önkéntes tartalékos rendszer felülvizsgálatáról szóló határozati javaslatot. Az ellenzéki képviselő szerint a politikai pártok felismerték, hogy szükség van a Magyar Honvédség - jelenleg működésképtelen - önkéntes tartalékos állományának bővítésére. A tartalékos rendszer csődje elsősorban a 2004-es törvény hiányosságaival, valamint az emberek hamis biztonságérzetével és helytelen honvédelmi tudatával magyarázható - fejtette ki. A politikus elmondta: hajlandó támogatni az ötpárti egyeztetéssel készült javaslatot, annak ellenére is, hogy egyebek mellett kifogásolja a tartalékosok létszámának korlátozását és a külföldi misszionárius feladatok hangsúlyozását. Hozzátette: Magyarország jelenleg is erején felül teljesít a különböző nemzetközi szerepvállalásaival. Simicskó István szükségesnek tartotta, a javaslatból ugyanakkor viszont hiányolta a kormány beszámolási és tájékoztatási kötelezettségét.

Vadai Ágnes, a honvédelmi tárca államtitkára válaszában elmondta: nem teljesen ért egyet Simicskó Istvánnak a külföldi szerepvállalást érintő kijelentésével, mert ő - mint mondta - a fideszes képviselőnél progresszívabb biztonságpolitikai állásponton áll. A szocialista politikus elismerte az ellenzéki képviselők által is hangoztatott változtatási kényszert. Ugyanakkor kiemelte: a jelenlegi feltételek mellett is volna lehetőség az önkéntes tartalékos rendszerben való részvételre. Vadai Ágnes hangsúlyozta: a kabinet szóbeli kötelezettséget vállal arra, hogy - a honvédség helyzetéről szóló évenkénti jelentésben- beszámoljon a tartalékos rendszerrel foglalkozó javaslat végrehajtásáról.     


Bankmentő csomag

Hargitai János közölte: nem vitatják, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitása érték, a kérdés csak azt, ezt miként akarják garantálni. Hangsúlyozta, hogy a hazai bankrendszer rászorul egy ilyen segítségre, mert ezt a kormányzati gazdaságpolitikát és klímát kénytelen elszenvedni, amit önök most már hat éve megvalósítanak.

Az ellenzéki képviselő rossznak és több pontban alkotmányellenesnek tartja a törvényjavaslatot. Mint mondta, a KDNP számára elfogadható lenne az állam szabályozó szerepben fellépése, hogy ellenőrizni tudja a hazai bankrendszert. Megjegyezte azonban, hogy az igazi gond akkor jön, amikor a bankok nem akarnak valamit és az állam mégis beavatkozik a bankok életébe. Hozzátette: ezek a megoldások nem alkotmányosak, szerinte a törvény biztos megbukik az Alkotmánybíróság előtt.

A kereszténydemokrata politikus egyetértett azzal, hogy a hitelintézet az állami garanciavállalásért díjat fizet az államnak, de a törvény minden mozgáslehetőséget megad a kormánynak, mert nem derül ki belőle, hogy mekkora lesz ez a díj. Hargitai János szerint nem elegáns egy rendeletben rögzíteni, hogy a kormány „belenyúl egy pénzintézetbe”. Tragikusnak nevezte, hogy még az előterjesztés jogorvoslat lehetőségét sem kínálja fel a részvényesnek. Hargitai János közölte: a módosító javaslatok elfogadásától teszik függővé azt, hogy elfogadják-e a törvényjavaslatot.

Varga Mihály azt mondta, ebben a formában nem támogatják a javaslat elfogadását. Három dolog lehet vezérlőelv: a betétek biztonsága, a gazdasági szereplők forráshoz juttatása, valamint és a részvényesek biztonsága. Ez a törvényjavaslat jelen formájában ennek nem tesz eleget - mondta a fideszes képviselő.

Az MDF ebben a formájában nem támogatja a bankmentő csomagot.

A pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről szóló törvényjavaslat egyfajta állásfoglalás amellett, hogy az ágazat piaci szereplőinek működése nem lehet kizárólag magánérdek - mondta Veres János pénzügyminiszter, a közvélemény által bankmentő csomagnak nevezett törvényjavaslat általános vitájának kezdetén hétfőn a parlamentben. A javaslat lehetővé teszi az állami beavatkozást azokban a helyzetekben, amikor a társadalmi érdek érvényesülése megelőzi a magánérdekeket - fejtette ki expozéjában Veres János.

Azonnali kérdések és válaszok

Nagy Kálmán azt mondta, az országos tiszti főorvos rendelkezése szerint az egri Markhot Ferenc Kórház tekintetében szakfelügyeleti vizsgálatot kizárólag Bujdosó László regionális tiszti főorvos megbízásából lehet végezni, és megtiltottak minden egyéb ellenőrzést. Az ellenzéki képviselő szorgalmazta, hogy az egészségügyi miniszter hozzon létre egy független szaktekintélyekből álló bizottságot, amely megállapítaná, biztonságos-e a betegek ellátása Egerben.

Az egészségügyi miniszter válaszában ismertette Falus Ferenc országos tiszti főorvos és Bujdosó László regionális tiszti főorvos levelezését. Ezek szerint az országos főorvos október végén utasította kollégáját helyszíni ellenőrzésre 90 napon belül, azután pedig 120 naponként kell ellenőrizni a HospInvest kezelésében adott intézményt. A szakértőket Bujdosó László jelölheti ki. Székely Tamás szerint példaértékű lenne, ha minden ellenőrzést így terveznének meg és nem tartotta szükségesnek egy külön bizottság felállítását.

Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz) azt kérdezte, miért költ a kormány milliókat reklámra, miért nem számol be a parlament szakbizottságának és az Országgyűlésnek az európai uniós források felhasználásáról. Burány Sándor gazdasági államtitkár válaszában közölte: a reklámok a lakosság tájékoztatását szolgálják, ez uniós előírás is.

Balogh József és Turi-Kovács Béla (mindkettő Fidesz) azt kérdezte, miért akadályozza a kormány az egészséges tanyasi élelmiszerek piacra jutását. Gőgös Zoltán, az FVM államtitkára válaszában közölte: nem tudja megerősíteni, hogy a magyar termékek kiszorulnának a piacokról.

Interpellációk

Nagy Andor a 62 milliárd forintos csepeli szennyvíztisztító megépítésének fontosságáról beszélt felszólalásában. Azt mondta, a beruházást kezdetektől körülöleli a szabálytalanságok gyanújának árnyéka, és erre a KEHI 2007-ben fel is  hívta a figyelmet. Megjegyezte: az Európai Bizottság több mint 10 milliárd forintos bírságot akar kiszabni, és az európai számvevőszék is vizsgálódik.

Burány Sándor, a gazdasági tárca államtitkára szerint pontatlan és valótlan információkat tartalmaz az interpelláció. Azt megerősítette, hogy a bizottság értesítette a magyar felet arról, a központi szennyvíztisztító 2005-ös közbeszerzési eljárásával kapcsolatban aggályai vannak, bírságról azonban szó sincs, mindössze jogszabály-értelmezési vitáról van szó. Hozzátette: ez egy, másfél évig is eltarthat. Az államtitkár leszögezte: a beruházás finanszírozása nincs veszélyben, 2010-ben a próbaüzem megkezdődhet. Hozzáfűzte: a Kehi-jelentés szabálytalanságra utaló jelet nem tárt fel. A képviselő a választ nem fogadta el, az Országgyűlés viszont igen.

Leszavazták hétfőn a parlamentben Szabó Imre környezetvédelmi miniszter egy interpellációra adott válaszát. Katona Kálmán (MDF) eredetileg a kormányfőnek címzett hozzászólásában a magyarországi szén-dioxid kvóta tranzakciókat kifogásolta.

Napirend előtt

Harrach Péter arról beszélt, hogy Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány szociálpolitikája munkakerülésre, családpolitikája pedig megélhetési gyermekvállalásra ösztönöz. Szerinte a polgári kormány szociálpolitikája ezzel szemben megtette az első lépéseket az önerő megmozdításához, és munkajövedelemhez, iskolalátogatáshoz kötött bizonyos támogatásokat.

Az Orbán-kormány szociális és családügyi minisztere közölte: ma a kormány munkáról beszél, és abba az irányba fordul, amely miatt korábban a Fideszt gyalázták. Hangsúlyozta: a jó szociálpolitikának biztos eszmei alapokon és hiteles társadalmi képen kell nyugodnia, a válság szociális kihívásaira pedig megfelelő választ kell adni, nem a kisemberekkel kell megfizettetni a válság számláját. Az ellenzéki politikus a munkanélküliség növekedésének megakadályozását nevezte a legfontosabb feladatnak, és remélte, hogy a kabinet nem kormánybarát vállalkozásokat fog támogatni, hanem hatékonyan költi el az erre szánt pénzeket.  

A szocialisták ismét hazudtak, most a nyugdíjasoknak; arra készülnek, hogy elvegyék tőlük a 13. havi nyugdíjat - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz) napirend előtt hétfőn az Országgyűlésben. Védhetetlen és erkölcstelen az a politika, amely a nyugdíjasoktól a megélhetést jelentő tízezer forintokat veszi el, közben másodállásban, különböző igazgatóságokban és felügyelőbizottságokban ülő állami vezetők háborítatlanul vesznek fel százezreket, milliókat havonta - mondta az ellenzéki politikus.

Herényi Károly (MDF) arra kérte a frakciókat, hogy támogassák az örökösödési illeték eltörlését 20 millió forintos értékhatárig kedden az Országgyűlésben az adótörvények módosításakor. Utalt arra, hogy az MDF közel 5 éve kezdeményezte ennek a rendkívül igazságtalan adónemnek az eltörlését. 

+

Az Országgyűlés hétfőn nem vette napirendre a Fidesz javaslatát, amely a 2002-es szintre állítaná vissza az államtitkárok, miniszterek és a miniszterelnök fizetését. Az indítvány napirendre vétele mellett szavazott a Fidesz, a KDNP és az MDF, nemmel voksolt az MSZP és az SZDSZ. Az Országgyűlés 156 igen és 199 nem szavazattal vetette el az indítványt.

Szijjártó Péter a szavazás után azt mondta: ezzel az MSZP és SZDSZ beismerte, hogy csak a kiszolgáltatott emberektől, a nyugdíjasoktól, a közalkalmazottaktól, a közszolgálatban dolgozóktól vesznek el pénzt a brutális megszorításokkal, de fel sem merül, hogy saját maguk részt vállaljanak a válság kezeléséből adódó terhekből. A szocialisták még napirendre sem engedték venni a Fidesz másik két, állami takarékosságra irányuló javaslatát. Az egyik maximum 200 fős parlamentet javasol, a másik pedig az állami vagyonról szóló törvényt módosítja. Ennek lényege, hogy az állami többségi tulajdonban lévő cégek igazgatótanácsait és felügyelőbizottságait háromfősre szűkítenék, a tagok a javadalmazása pedig nem lehetne több a havi bruttó átlagkeresetnél.

+

A szocialista kisebbségi kormány úgy számol, hogy testületileg egyetlen ellenzéki frakció támogatására sincs szükség a 2009-es költségvetés elfogadásához - értesült az MTI. A kormány arra készül, hogy a költségvetést a képviselői hiányzások révén fogadja majd el az Országgyűlés. A parlament a költségvetéshez benyújtott módosító indítványokról és a fő számokról kedden szavaz. A Fidesz és a KDNP már többször jelezte, hogy nemmel szavaz a költségvetésre, míg az SZDSZ és az MDF hétfőn dönt, támogatja-e a kormány javaslatát.

Az MDF megszavazza az adócsomagot, de nemmel voksol költségvetés fő számaira - közölte Herényi Károly frakcióvezető hétfőn. Mivel az MDF által a jövő évi adócsomaghoz benyújtott módosító indítványok közül a kormány által támogatott sorba került az örökösödési illetékről szóló javaslat, várható volt, hogy a frakció támogatja majd a csomagot a keddi voksoláson. A módosító javaslat szerint a jövő évtől húszmillió forintos értékhatárig az örökség a közeli hozzátartozók esetében illetékmentes lesz. Szintén a kormány által támogatott módosító indítványok között szerepel az MDF azon módosító javaslata, amely 22 százalékra emelné az áfát.

+

Bizottsági elnöki tisztségéről való lemondásra szólította fel Eörsi Mátyást, az Európai Uniós Ügyek Bizottságának szabad demokrata vezetőjét Nógrádi Zoltán (Fidesz), a november 1-jei dunaszerdahelyi eseményekről tett kijelentései miatt. Nógrádi Zoltán arról beszélt, hogy Eörsi Mátyás a magyar állami jelképeket gyalázta, amikor a történelem szemétdombjára való szurkolói zászlókról és plakátokról beszélt, és nem tett különbséget az ott is feltűnt magyar állami lobogó és más jelképek között.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!