Gyarmattá teszi a Gyurcsány-kormány Magyarországot – Itt az IMF kormány

Magyarország 25,1 milliárd dolláros gazdasági mentőövet kap – egyezett meg helyi idő szerint kedden a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Európai Unió. Az IMF szerint a mentőcsomag célja, hogy segítsenek Magyarországnak kezelni a pénzügyi válság hatásait. A Valutaalap bejelentette: 15,7 milliárd dolláros hitelkeretről állapodott meg Magyarországgal. Az EU további 8,1 milliárd, a Világbank 1,3 milliárd dolláros segítséget kész nyújtani. A csomag már november elején az IMF végrehajtó tanácsa elé kerülhet a Valutaalap gyorsított eljárása keretében – olvasható Dominique Strauss-Kahn főigazgató közleményében.

Magyarországon kívül még négy állam kaphat rendkívüli hitelt, hogy elhárítsa a nemzetközi hitelválság fenyegetését, Izland, Ukrajna, Pakisztán és Fehéroroszország

Elég a magyar devizatartalék az adósságokra

A Magyar Nemzeti Bank jelenlegi, 17 milliárd euró összegű devizatartaléka elegendő és önmagában is biztosítja a lejáró és megújításra kerülő 24-25 milliárd euróra tehető jövő évi magyar adósság visszafizetését, mivel az államháztartás kötelezettsége ebből 5 milliárd euró, a bankrendszer és a vállalati szektor adósságainak megújítása pedig a külföldi tulajdonosok (anyacégek) révén valószínűsíthető – írta tegnap megjelent elemzésében az OTP Bank.

Az elmúlt hetekben megjelent tanulmányok (Deutsche Bank, Barclays Capital) tévesen arra utalnak, hogy Magyarország rövid lejáratú külföldi adóssága (24-25 milliárd euró) lényegesen meghaladja a devizatartalékok szintjét, különösen, ha figyelembe vesszük a folyó fizetési mérleg hiányából származó egy éven belüli finanszírozási igényt, amit ezen elemzések mintegy 5 milliárd euróra tettek – olvasható az OTP elemzésében.

A látszat csal – állítják a bank elemzői – mivel a piac által tartalékszint elégségességének megítéléséhez használt úgynevezett Guidotti-Greenspan szabályt tévesen alkalmazták a fent említett külföldi tanulmányok. (A Guidotti-Greenspan szabály szerint akkor elégséges egy ország devizatartaléka, ha meghaladja az egy éven belül lejáró külföldi adósságot.) A tények: Magyarország jövőre lejáró deviza adóssága 24-25 milliárd euró, ebből az államháztartásé (kormányzat és MNB) öt milliárd, legfeljebb 7 milliárd euró, ha a külföldi tulajdonossal nem rendelkező OTP Bank éven belül lejáró adósságát is hozzászámítjuk. A bankrendszer devizaadóssága (OTP nélkül) 13 milliárd euró, a vállalatoké pedig 5 milliárd euró.

Az OTP elemzői rögzítik: a Guidotti-Greenspan szabály által szimulált sokk likviditási válságot szimulál, amikor az adott ország egy átmeneti ideig nem fér hozzá a világ tőkepiacaihoz, vagy nem tudja megújítani lejáró külföldi adósságát, amelyet emiatt a devizatartalékokból kénytelen visszafizetni. A Guidotti-Greenspan szabály nem tud mit kezdeni azzal, hogy egy külföldi anyavállalatok tulajdonában lévő bankrendszer és vállalati szektor jelentős mértékben fel tudja duzzasztani a bruttó adósságot, anélkül hogy ez érdemi veszélyt jelentene – állítják az OTP elemzői. Az ugyanis nem túl valószínű, hogy a hazai - egyébként jövedelmező és a jövőben is jelentős potenciállal bíró – bankokat és vállalatokat anyavállalataik nem finanszírozzák tovább, így hagyják őket bedőlni, és leírják őket veszteségként - folytatódik az OTP elemzése.

Az OTP elemzői végül rögzítik: a 17 milliárd euró összegű magyar jegybanki tartalékok önmagukban is biztosítanák a lejáró és megújításra kerülő adósság visszafizetését, miközben a tartalékok lehetővé teszik akár az euró egyoldalú bevezetését is. Ugyanakkor fontos, hogy a fenti egyszerű szabályok nem tudnak figyelembe venni egy spekulatív támadást, miközben a befektetők egyelőre nem érzik elégségesnek a tartalékszintet. A fenntarthatóság pedig elsősorban a fejekben dől el, mert egy spekulatív támadás öngerjesztő várakozásokat generálhat.

Itt az IMF-kormány

Kormányváltás megy végbe ezen a héten hazánkban. No nem az, amelyikre a közvélemény többsége számít, hanem egy másik: Magyarország vezetését átveszi a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A harmadik Gyurcsány-kabinet bábkormányként működik tovább, a parlamenti többséget az IMF által előírt lépéseket már régóta követelő szabad demokraták – a szocialistákkal már nyíltan lepaktált MDF-képviselőkkel együtt – zavartalanul biztosítják.

Valódi miniszterelnökünket Dominique Strauss-Kahnnak hívják majd, akit nemrégiben kis híján leváltottak a valutaalap éléről magánéleti botránya miatt. Ami egyébként még jól is jöhet nekünk, hiszen az elnök magyar származású szeretőjén keresztül talán valamelyest már megismerkedhetett hazánkkal. Van is miről tájékozódnia, hiszen a valutaalap a hitelnyújtásért cserébe rövid időn belül kezébe veszi a hazai önkormányzati rendszer, az oktatás és az egészségügy átalakítását. Legrosszabb rémálmaink válnak valóra.

Gazdasági önállóságunk jelentős részét – mint Orbán Viktor fogalmazott egy tegnapi konferencián – már most elveszítettük. S amikor azt halljuk majd, hogy az újabb és újabb megszorításokat az IMF segítsége miatt kell megtennünk, gondoljunk arra az egyedülálló történelmi kuriózumra, hogy az Európai Unióban Magyarország a Nemzetközi Valutaalap egyetlen gyarmata.

Ahhoz a világhoz csatlakoztunk, ahol elsősorban a kilátástalan helyzetben lévő fejlődő országok foglalnak helyet, amelyek utolsó mentsvárukként szaladnak hitelért az IMF-hez. A valutaalapnál eladósodni majdnem olyan, mintha a sarki uzsoráshoz fordulnánk. Mi mégis ezt tesszük, s nem azért, mert pénzügyi helyzetünk alapján rászorulnánk. A mértékadó szakemberek és elemzők zöme egyöntetűen állítja, hogy Magyarországot csak meglegyintette az a válság, ami padlóra küldte az amerikai pénzintézeteket és a velük üzletet kötő nyugat-európai bankokat. Nálunk nem helyeztek ki említésre méltó összegben fedezetlen jelzáloghiteleket, nem forgalmazták érdemben a tengerentúlról érkező „mérgező papírokat”. Egyetlen bank sem rogyott még össze, nem volt szükség államosításra és mentőövre.

Természetesen Gyurcsány Ferenc volt az, aki a valutalap felkeresését világgá kürtölte, és ezzel rossz hírünket keltette a világban. Szándékosan tette ezt, mert válságkezelő kormányfőként akarja biztosítani legújabb politikai túlélését, és így szeretne bevonulni a magyar történelembe. E stratégia valóra váltásához csak egyetlen apróság hiányzott: maga az igazi válság, ezért mesterségesen kellett előidézni a pénzpiaci krachot. Kiválóan sikerült, a horizonton felsejlett az államcsőd réme, és honfitársaink százezreinél ugrott meg a devizahitelek törlesztőrészlete, valamint a forinthitelek kamata.

A teljes írás itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!