Kevés, amit a kormány a válság ellen tesz

A KNDP szerint féloldalas és kevés, amit a kormány tesz a nemzetközi pénzügyi válság hatásainak csökkentése érdekében. Hargitai János (képünkön), a KDNP frakcióvezető-helyettese a keddi ötpárti konzultáción hangsúlyozta: a családok, egzisztenciák kárára nem mehet a stabilizáció. – Válságkezelő kormányra van szükség és arra, hogy a miniszterelnök visszaadja mandátumát, mert annak az esélye szinte zéró, hogy Gyurcsány Ferenccel kilábal az ország a válságból – közölte Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a megbeszélésen.

A KNDP szerint féloldalas és kevés, amit a kormány tesz a nemzetközi pénzügyi válság hatásainak csökkentése érdekében. Hargitai János, a KDNP frakcióvezető-helyettese a keddi ötpárti konzultáción hangsúlyozta: a családok, egzisztenciák kárára nem mehet a stabilizáció. Mint mondta, a közszféra nem éli túl, hogy nem kap jövőre 13 havi fizetést. Az ellenzéki politikus teátrálisnak nevezte a miniszterelnök ötpárti egyeztetésre vonatkozó kezdeményezését.

A politikus az európai intézményekhez fordulást helyeselte, szerinte politikai szándék kérdése, hogy az EKB egy eurózónán kívüli államnak is segítséget nyújthasson, ugyanakkor szerinte a valutaalapot el kell kerülni.

Fidesz kész arra, hogy az ország megmentése érdekében együttműködjön, de ennek megvan a megfelelő rendje, nem lehet megkerülni a parlamentet - közölte Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke. Az Európai Központi Bankhoz fordulást teljesen kézenfekvőnek és maximálisan támogatandónak nevezte, de az IMF-támogatás igénylését már rendkívül elgondolkodtatónak tartotta, mert mint mondta, ilyen kereteket a harmadik világ kiszolgáltatott országai szoktak kapni, és Magyarország lesz annak a kétes dicsőségnek a részese, hogy az unió első országaként köt ilyen szerződést. Ha ez komoly szándék, akkor pontosan kellene tudni, milyen feltételrendszerrel vállaljuk - mondta. Kifogásolta, hogy nem lehet tudni, mi van az IMF-fel kötendő megállapodás tervezetében.

Hangsúlyozta: válságkezelő kormányra van szükség és arra, hogy a miniszterelnök visszaadja mandátumát, mert annak az esélye szinte zéró, hogy Gyurcsány Ferenccel kilábal az ország a válságból. Kósa Lajos szerint az egyeztetés ilyen formában csak PR célokat szolgál.

+

Gyurcsány Ferenc a keddi ötpárti egyeztetésen elmondta, ebben a helyzetben négy intézkedést kell meghozni: 2009-ben a közszférában nem jár a 13. havi bér, és a jelenlegi szinten kell tartani a béreket, a 13. havi nyugdíj csak az öregségi nyugdíjkorhatárt, azaz a 62 éves kort betöltőknek jut majd, és ennek összege nem lehet 80 ezer forintnál magasabb jövőre. Csökkenteni kell az állami kiadásokat is, ezért arra utasítja az állami vagyonkezelőt, hogy tíz százalékkal csökkentsék az állami vállalatok igazgatósági, felügyelőbizottsági tagjainak tiszteletdíját, valamint az állami vállalatok vezetői sem kapnak jutalmat, prémiumot, 13. havi juttatást.

Gyurcsány Ferenc azt kérte a parlamenti pártoktól, kössenek stabilizációs és növekedési megállapodást. Ha a parlamenti pártok erről meg tudnak állapodni, a kormány kész arra, hogy már 2009-ben csökkentse a munkabérre rakódó terheket - jelentette ki. Gyurcsány szorgalmazta, hogy legyen mielőbb megállapodás a pártfinanszírozási törvényről. A miniszterelnök javasolta azt is, hogy hozzanak létre egy ezermilliárdos növekedési alapot annak érdekében, hogy csökkentsék a vállalkozások működési kockázatait. A kormányfő kiemelte: az IMF nem kér Magyarországtól intézkedéseket, hanem a kormány készít egy tervet, hogy mit vállal.

Nyilvános lesz az IMF-megállapodás – közölte az ötpárti egyeztetésesen a miniszterelnök, válaszolva a pártok felszólalásaira. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: a valutaalap mindössze két ésszerű dolgot kért. Egyrészt azt, hogy csak annyi kiadást vállaljon az ország, amire pesszimista forgatókönyv esetén is biztosan van pénz. Másrészt ne vállaljon olyan kötelezettséget, amellyel a költségvetés bevételeit csökkentené. A megállapodás nem növeli Magyarország hitelterheit - szögezte le a kormányfő.

A kormány azt tervezi, hogy átfogó módosítási javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek a javasolt intézkedésekről, de nyitott arra, hogy ebbe más pártok indítványait is beépítse - közölte a miniszterelnök.

Veres János pénzügyminiszter a frakciók képviselői által feltett kérdésekre válaszolva azt mondta: az IMF előtt elsőként az unióhoz, valamint az Európai Központi Bankhoz fordultak, de ennek a helyzetnek a kezelésére az EU-ban nincs gyakorlat, sem forrás.

Dávid Ibolya szerint az IMF készenléti hitelének hátteréről több információt kellene kapniuk a pártoknak. Azt kérdezte, keresett-e a kormány más lehetőségeket, és tudni szeretné mibe kerül ez a megállapodás az országnak rövid-, közép- és hosszú távon.

Fodor Gábor szerint a kormány által tervezett intézkedések jelentős része elkerülhetetlen. Az SZDSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy ők mindezt már korábban megmondták. Hangsúlyozta: támogatják az IMF-fel kötendő megállapodást, de annak részleteit is meg kell ismerniük, amire a nyilvános ülés nem alkalmas. Fodor Gábor kijelentette: reformértékű lépésekre van szükség.

Az MSZP szerint szükség van a miniszterelnök által bejelentett „esernyő-programra”. Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető hangsúlyozta: az MSZP támogatja a kormányfő által bejelentett intézkedéseket. Hozzátette: egy ilyen helyzetben a parlamenti képviselők bére sem emelkedhet jövőre.

+

Az egyeztetésen a kormányt Bajnai Gordon gazdasági-, és Veres János pénzügyminiszter képviselte. Az MSZP részéről Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök, valamint Lendvai Ildikó frakcióvezető, az SZDSZ-től Fodor Gábor pártelnök és Horn Gábor ügyvivő, a Fidesztől Varga Mihály és Kósa Lajos alelnökök, a KDNP-től Hargitai János volt jelen a megbeszélésen. A tanácskozást a miniszterelnök kezdeményezte a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatott tárgyalások kapcsán.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!