Tatán is tiltakoznak a regionális vízművek összevonása és lehetséges privatizációja ellen

Esztergom városának kezdeményezésére egyre több önkormányzat tiltakozik a regionális vízművek összevonása ellen és egyre több település szeretné térítés nélkül, lakosságarányosan önkormányzati tulajdonba kikérni a vízmű-társaságok állami részvényhányadát. Michl József (Fidesz–KDNP) Tata polgármestere elmondta, hogy sokkal közelebb nem jutottak ahhoz a lehetőséghez, hogy a regionális vízműtársaságban az önkormányzat tulajdonnal is részes lehessen, de keresik a megoldást.

Legutóbb a Nemzeti Vagyonkezelő fő tulajdonosként menesztette az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. igazgató tanácsát, a jelek szerint azért, hogy előkészítsék a  regionális vízművek összevonását, később pedig privatizációját.

– Keressük a megoldást és továbbra is kérjük az állami vezetőket, hogy találják meg annak a módját, hogy ne magánkézbe és idegen tulajdonba kerüljenek a magyar vízműtársaságok. A települési önkormányzatok összefogtak és együttműködnek, mert felismerték, hogy a lakosság egészséges ivóvízzel történő ellátását, az árak szinten tartását, a bevételek és a kiadások ellenőrzését csak úgy lehet biztosítani, amennyiben az önkormányzatok tulajdonosként láthatnak bele a vízmű-társaság működésébe. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. - az állam képviseletében – nyilatkozata szerint nem zárkózik el az önkormányzatok kezdeményezésétől.

Legutóbbi adatok szerint az öt regionális vízmű-társaság szolgáltatási területén 607 önkormányzat érintett, ebből 310 önkormányzat vagy külön meghatalmazta Esztergomot, hogy a képviseletében eljárjon, vagy értesítette Esztergomot, hogy az igénybejelentést elhatározta, és közvetlenül érvényesíti a nemzeti vagyonkezelőnél. Az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. szolgáltatási területén – amihez Esztergom is tartozik – 57 települési önkormányzat érintett, melyből a kezdeményező települések száma meghaladja az 50-et és a víziközmű szolgáltatással érintett lakosság 90%-át fedik le.

A tatai önkormányzat legutóbbi ülésén határozott arról, hogy felkéri Tatai Tóth András országgyűlési képviselőt, hogy a regionális vízmű-társaságok állami részvényhányadának privatizációja ellen lépjen fel minden számára adott fórumon és a parlamentben, valamint csatlakozzon a megye országgyűlési képviselőihez – Bencsik János tatabányai és Meggyes Tamás esztergomi országgyűlési képviselőkhöz – az egységes fellépés érdekében. Az önkormányzat kérte arra is, hogy a tatai ivóvízbázisok megmentése érdekében támogassa, a vízmű részvények értékesítése esetén azon törekvéseket, hogy az önkormányzat térítésmentesen kapja meg a részvényeket.

Michl József polgármester úgy véli ahhoz, hogy az önkormányzatok összefogása eredményes legyen ezen az úton kell továbbhaladni. Reményei szerint hamarosan megoldás születik és belátja a kormányzat is, hogy ez a lehető legolcsóbb és legjobb megoldás arra, hogy a lakosság ivóvízellátása biztonságos maradjon a jövőben is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!