„Bár korunk modernnek nevezett parlamentjeiben nincs nagy keletje az ünnepélyességnek, mégis fontosnak tartom megosztani azon gondolataimat és érzelmeimet, hogy igen, történelmi jelentőségű óráknak vagyunk részesei az Ország Házában, minthogy hatvanévnyi magyar várakozás teljesül be hamarosan az új alaptörvényünk megalkotásával”- mondta Hoffmann Rózsa.

A politikus szerint ezt emelkedettséget jelzi egyebek az a jelenet is, amelynek az elmúlt két vasárnapon tanúja volt: amikor is a mise és az istentisztelet után a falujának több pontján azért gyűltek össze az emberek önmaguktól, pusztán lelkiismeretüktől és érdeklődésüktől vezérelten, hogy egymás között meghányják-vessék az alaptörvénnyel kapcsolatos kérdőívre adandó válaszokat. És a hol vidám, hol szenvedélyes vitákat kiváltó eszmecserék közben pontosan az történt, aminek történnie kellett, hogy ti. közös magyar sorsunkról és dolgainkról, múltunkról, jelenünkről és jövőnkről esett szó a nappali szobákban vagy éppen kocsmákban.  Hozzátette: ugyanennek a közös megoldás-keresés útjára sodró szellemi energiának tanúságaként könyveli el azt a számtalan megkeresést, elektronikus levelet és más megszólítást, amelyben ismerős vagy ismeretlen honfitársaim fontosnak tartották megosztani vele, mint országgyűlési képviselővel gondolataikat, amelyekért élve a lehetőséggel ez úton is őszinte köszönetét fejezte ki mindenkinek függetlenül attól, hogy a javaslatok találkoztak egyetértésével, avagy sem.

Hoffmann Rózsa politikai valóságunk kivételesen örvendetes jelenségének nevezte, hogy egy időben két párhuzamos törvényjavaslatot tárgyalhat a Tisztelt Ház. „Elismeréssel adózom Szili Katalin képviselő asszonynak az általa kidolgozott, igényes alkotmány-javaslatért. Az összesen 261 fideszes és KDNP-s képviselő által jegyzett tervezet mindazonáltal közelebb áll hozzám” – mondta a kereszténydemokrata politikus.

„Nemzeti útkeresésünk szempontjából megnyugtató és előremutató, hogy az Alaptörvény jogilag úgy rögzíti hazánk jövőjét, hogy mindezt ezer éves államiságunkra hivatkozva teszi meg. Amelynek meghatározó velejárója, hogy Szent István király alatt a keresztény Európának lettünk része. A kereszténység, ha Európa történetét és benne hazánkét vizsgáljuk, kiiktathatatlan földrészünk sorsának alakulásából, minthogy annak kulturális alapját is képezte. Ezért sem hagyható el, nem tekinthetünk el tőle úgy, mintha nem is lett volna, vagy mintha hanyagolható lehetne. Hiszen amikor meg akarjuk érteni, hogy kik is vagyunk itt Európában, akkor a történelmi múlt csak úgy egyszerűen nem felejthető vagy törölhető el. Ebben az összefüggésben hangsúlyozni szükséges azt a szerepet is, amelyet a keresztényég az európai és magyar kultúrában, vagyis közös múltunkban játszott” – jelentette ki. Nem ideológiai-vallási vagy egyházi szemszögből, hanem a történelmi tényekre alapozva viszonyul e kérdéshez – fűzte hozzá.  
                    
„Ha meg akarjuk érteni, hogy kik is vagyunk ma, úgy értenünk kell azt is, kik voltunk tegnap. Vajon nem ezt célozza, vagy kellene céloznia mindig és mindenkor az iskolának? Vajon lehet-e oktatni és nevelni a múlt jó és rossz példáinak, okainak és következményeinek ismerete nélkül? De elég válasz talán erre az is, hogy a művészetek, az irodalom, a filozófia, amelyek mind-mind világszemléleti alapokon hozták meg gyümölcseiket, mint kulturális múltunk képezik a megismerés tárgyát a mindenkori fiatalok számára. Hogyan is érthetnénk meg múltunkat, magunkat, Dantét, Giottót, a provanszál lírát, Shakespeare-t, az orosz regény óriásait, Tolsztojt, Dosztojevszkijt és Gogolt, a Szent Péter Bazilika freskóit, a művészet, festők és építészek, Leonardo vagy Michelangelo, valamint mások műveinek gondolatiságát, ha ismereteinken kívül reked az az európai szellemiség, amely – ideértve a keresztény gondolat mellett a görög-római kultúra termékeit, de még a mítoszok világát is, amely új szellemmel átitatódva –  közös szemléleti vezérfonala volt szinte minden alkotásnak, és még így is, ebben a kifogyhatatlanságában is meg tudott maradni szépnek, igaznak és hitelesnek” – mondta a kereszténydemokrata politikus.  Folytatva a megkezdett gondolatsort hozzátette: „a történelem, s persze a művészetek és a gondolkodás, midőn e kapcsolattal szakítani próbált, magát akkor is csak a keresztény gondolat ellenében volt képes meghatározni, mely mindmáig és véglegesen nem is szakadt el tőlünk. Nem is szakadhatott el, s bár a köldökzsinór már levált, a keresztényég mindazonáltal Európa anyja maradt. De mielőtt anyává érett volna, őt magát is nevelték: nevelte a görög-római kultúra, Arisztotelész és Platón, az arab filozófiai gondolkodás (Averrois) és sokféle vallási hagyomány, nem utolsósorban az ószövetségi. Nem tagadhatjuk, hogy nem csak édesnek, de olykor mostohának is éreztük őt, aki többször is áldozati báránnyá lett a diktatúrák alatt. Hiába tagadná meg valamelyikünk az ő anyját, merthogy vele vagy másokkal (inkvizíció) kegyetlenül bánt, attól ő még nem szűnt meg anyánkká lenni”.

Hoffmann Rózsa hangsúlyozta: „nem lehet kétséges, hogy a Tízparancsolat, amely valójában örökös figyelmeztetés arra nézve, hogy emberi közösségek, emberi kapcsolatok megromlanak és ellehetetlenülnek, ha megszegőik túlsúlyba kerülnek, elfogadható minden hívő és ateista számára is. Igaz, ez utóbbiak, világszemléletüknél fogva – és ebben teljes szabadsággal bírva – az első hármat, vagyis Isten szeretetét és tiszteletét nem fogadják el. Ám ennek, ha a kérdést etikai és kulturális szempontból közelítjük meg, nem kell megosztania bennünket, mert több van abból benne, ami minket e földi létben egymással összeköt, mint ami elválaszt. Fontos, hogy az ember az erkölcsi arculatát igyekezzék megőrizni, akár önmagában állva, akár a hitéből merítve. A végeredmény az, ami számít! És ennek az erkölcsi arculatnak az újbóli felépítését, amely Magyarország nagy közös vállalkozása tavaly április óta, megbízhatóan szolgálja a most tárgyalt Alaptörvény-tervezet”.

„A másik alapelv, amelyre most kitérek, az a hitvallás, amely szerint az emberi lét, az emberhez illő élet csakis az emberi méltóságra épülhet. Nem hinném, hogy ebben a kérdésben elméleti síkon nézve, bármiféle nézetkülönbség vetődhetne fel a tisztelt képviselőtársaim között. Hiszen ha ez a védelem nem illetne meg minden egyes személyt, közös életünk és jövőnk teljességgel kilátástalanná lenne. Ha pedig az emberi méltóság védelme tekintetében nagy az egyetértés közöttünk, úgy valamennyiünknek feltétlenül üdvözölnie kell azt a passzust, amely mind a nemzeti-szocialista, mind a nemzetközi szocialista (kommunista) diktatúra elítélését, sőt elévülésének tagadását egyaránt kimondja. Mert ha elévülésről volna szó, akkor a bűn bírája az idő lenne, amely/aki hallgatólagosan büntethetetlenné is tehetné az ember- és emberiségellenes gyalázatot – fogalmazott Hoffmann Rózsa. Ez vajon nem az emberi méltóság elvének semmibevétele volna? Hát sérülhet-e az emberi méltóság alapelve bárhol is fájóbban, mint a diktatúrákban? – tette fel a kérdést.

Álláspontja szerint mindebből az is következik, hogy fiataljaink oktatásában és nevelésében kivétel nélkül mindenütt kiemelt szerephez kell juttatni a XX. század két diktatúrája természetrajzának a fiatalokkal történő megismertetését. Vagyis – éppen az emberi méltósághoz való alkotmányos jog minduntalan szem előtt tartása mellett - tárgyalni kell az ember embertelen meghurcolásának, szellemi-lelki-erkölcsi alapjai lerombolásának és élettől megfosztásának tragikus múltját. Alaptörvényünk szellemének és betűjének értelmében ez nem képezheti vita tárgyát. Ezzel összhangban, s éppen mivel magasztos példája volt az embertelenség elleni tiltakozásnak és az emberi méltóság és a szabad haza egymással is összefüggő követelésének, sokkal nagyobb hangsúlynak kell esnie az ’56-os forradalom és szabadságharc értő és átéltető tárgyalásának, amely elengedhetetlen kötelességünk fiataljainkkal szemben. Mert az emberi méltóság csak a szabadság rendjében maradhat fenn, s csak akkor, ha az én minden másik énre, mint olyan sajátjára lesz képes tekinteni, amely, és aki összeköt minket egymással. Ha ez nem volna, nem is tudnánk magunkat énként megnevezni. A tanítás szabadságát csakis e megfontolások mentén szabad értelmeznünk”.

Végezetül kijelentette: a Nemzeti hitvallás egyik legmeghatározóbb gondolatát kívánja megerősíteni, amelynek szerinte közvetlen, a mindennapi pedagógiai gyakorlatba is áttehető és átteendő üzenete van mindannyiunk, és különösen a neveléssel foglalkozók számára. „A munka, az emberi szellem teljesítménye, a biztonság, a rend, az igazság és a szabadság mind olyan alapértékek, amelyeket az Alaptörvény úgyszólván kőbe vésve kijelöl. A közeljövő oktatási rendszere – mint kősziklára – fog ezekre támaszkodni. Történelmi jelentőségűnek tekintjük tehát azt a lehetőséget is, amely most megadatott, hogy ti. egy szilárd, vitathatatlan értékrendet hordozó Alaptörvénnyel harmonizálhatnak majd a készülő új oktatási törvényeink. Ezekben, valamint a közeljövőben elkészülő sarkalatos törvényeinkben öltenek majd testet és válnak kézzel fogható valósággá mindazok a célok és törekvések, amelyek korábban soha nem tapasztalt egységbe kovácsolták Magyarország népét tavaly áprilisban” – mondta a KDNP oktatási szakpolitikusa.

„Magyarország minden polgárának érdekében jó szívvel ajánlom, elfogadásra az Alaptörvényünket” – zárta felszólalását Hoffmann Rózsa.

kdnp.hu