Összejön a 250 milliárd!

A héten csak szerdán ülésezik a Tisztelt Ház. Módosítják a 2011. évi költségvetést és az államháztartási törvényt. MSZP: Matolcsynak távoznia kellene! Elfogadhatják a kilakoltatási moratórium meghosszabbítására vonatkozó előterjesztést és a nem dohányzók védelméről szóló törvényjavaslatot is.

A Székely Nemzeti Tanács által alapított Gábor Áron-díjat vette át a hétvégén Marosvásárhelyen Kövér László, az Országgyűlés elnöke. A Székely Nemzeti Tanács évente ítéli oda a díjat olyan személyeknek, akik a Székelyföld területi autonómiájának megvalósításáért tevékenykedtek.

A világ másik részén is osztottak kitüntetést. Osztolykán Ágnes az LMP országgyűlési képviselője a magyarországi romák integrációja érdekében kifejtett tevékenységéért az amerikai „Bátor nők"díját kapta. Az elismerést Michelle Obama asszony jelenlétében Washingtonban adta át Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, méltatva a roma kisebbséghez tartozó politikus rasszizmus és diszkrimináció ellenes tevékenységét.

250 milliárd stabilitási tartalék

Az Országgyűlés szerdai ülésén módosítja a 2011. évi költségvetést és az államháztartási törvényt a 250 milliárd forintot stabilitási tartalék létrehozása érdekében. Több mint 15 milliárd forintot zárolnak a kormány alá nem tartozó szervezeteknél. E szerint Országgyűlés fejezetén belül 384,2 millió, a Közbeszerzések Tanácsánál 7,2 millió, Köztársasági Elnökségnél 53,1 millió, az Alkotmánybíróságnál 66,8 millió, Országgyűlési Biztosok Hivatalánál 80,7 millió, az Állami Számvevőszéknél 361 millió, a bíróságoknál 3,7 milliárd, az ügyészségnél 1,6 milliárd, a Gazdasági Versenyhivatalnál 63,8 millió, a Magyar Tudományos Akadémiánál pedig 1,4 milliárd forintot zárolnak, további 5 milliárd forintot  pedig az Országgyűlés fejezetén belül a közmédiumok támogatására fordítandó összegből.

A zárolások mellett a Magyar Energia Hivatal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete együtt idén összesen 1,7 milliárd forinttal többet köteles befizetni bevételeiből a központi büdzsébe. Az államháztartási törvény módosításával a kormány megteremti annak feltételét, hogy az évközben felmerülő többletkiadások forrását fejezeteken belül, és ne a központi költségvetés rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzatából biztosítsák. 2011-re megalkotnak egy új, speciális szabályt, amelynek értelmében a fejezeti kezelésű előirányzatok az eredeti céltól eltérő kiadások teljesítésére is felhasználhatók lesznek, ha azok év közben merültek fel. A kormány még februárban döntött a stabilitási tartalék létrehozásáról: a 250 milliárdos csomag legnagyobb tételét az teszi ki, hogy a kabinet a közvetlenül irányítása alá tartozó szervezeteknél, így a minisztériumoknál is mintegy 187 milliárd forintot zárol. A saját hatáskörben meghozható döntések összesen 237 milliárd forintos megtakarítást jelentnek, a fennmaradó tételt az Országgyűlés hatáskörébe tartozó szervezetek tartalékképzése teszi ki. Mindkét törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

MSZP: Matolcsynak távoznia kellene!

Az MSZP szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek távoznia kellene posztjáról, amiért az államháztartás hiánya az első két hónapban elérte az éves előirányzat 81 százalékát. Tukacs István állítja: a rendszerváltás óta még nem volt példa arra, hogy két hónap elteltével ilyen katasztrofális legyen a deficit Ennyire szegény 22 éve nem volt az állam! Tukacs úgy véli: ennek egyik oka, hogy a költségvetés eleve gyenge lábakon áll, így például a tervezésekor túlbecsültek egyes adóbevételeket. Ehhez járult hozzá a kormány elhibázott gazdaságpolitikája, továbbá az, hogy a kabinet háromszor váltott irányt 8 hónap alatt.

Kilakoltatási moratórium

Április 15-én járna le a kilakoltatási moratórium, Becslések szerint több tízezer devizahiteles otthona a tét. Banki szakemberek szerint Magyarország hírnevének sokat árt a moratórium meghosszabbítása. Kaotikusnak tartják a kialakult helyzetet. Állítják: amennyiben belátható ideig nem juthatnak a bedőlt jelzáloghitelek fedezetéhez, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy fedezetlen hitelek tömege megbénítja a bankrendszert. Gyakorlatilag befagy a jelzáloghitel intézménye. A lakosság nem juthat például lakásvásárlási kölcsönökhöz, ami nem csak nekik lesz kellemetlen, de végzetes csapás jelenthet az építőiparnak is. Nem csak azért, mert eladhatatlanok lesznek az új ingatlanok, hanem azért is, mert a vállalkozások nem kapnak például forgóeszköz hiteleket. A gazdasági mellett nagy az erkölcsi veszélye is a moratóriumnak. A folytonos prolongálás lazítja az adósok fizetési fegyelmét, számosan nem fizetnek abból a meggondolásból, hogy úgysem rakhatják ki őket az ingatlanból.

Tilos a dohányzás?

A tervek szerint júliustól tiltanák be a dohányzást az összes vendéglátóhelyen – az éttermekben, kávézókban és kocsmákban egyaránt. A dohányzás zárt helyekről való teljes kitiltásának már 2007-ben is nekirugaszkodott a kormány. A legutóbbi, a villamosmegállókból, aluljárókból kitiltó törvénymódosítás is csupán füst a levegőben. A szakmai és civil szervezetek (a Füstölgők Társasága, a Magyar Dohányipari Szövetség, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége, valamint a Magyar Pipaklub Egyesület) egyetértenek azzal, hogy szükség van a törvény szigorítására. Ennek során azonban figyelembe kell, kellene venni, a felnőtt lakosság több mint egyharmadát kitevő dohányosok személyiségi jogainak biztosítását, és mérlegelni a várhatóan kedvezőtlen gazdasági hatásokat is. A szervezetek szerint az indítvány jelenlegi formájában nem életszerű, és „betarthatatlan szabályozáshoz vezet”.  Ezért azt szorgalmazzák, hogy a módosított, új törvény továbbra is engedélyezze a munkahelyeken – beleértve a vendéglátóhelyeket is –, elkülönített, megfelelő levegőztetéssel felszerelt dohányzó helyiségek működtetését. Indítványozzák egyebek között azt is, hogy a törvény adjon lehetőséget a vendéglátóhelyek üzemeltetői számára, hogy megfelelő jelzések kihelyezése mellett nemdohányzó, illetve dohányzó helyként működtessék üzletüket. Szeretnék még azt is elérni, hogy a törvény elfogadását követően adjon lehetőséget egyéves felkészülési időre minden érintett számára.  (Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szerint „a tüdőrák halálozását tekintve Magyarország világelső, s ennek a betegségnek a 90 százaléka a dohányzás számlájára írandó.” A dohányzási szokásokat tekintve az Európai Unió 27 tagállama közül Magyarország a 25. a listán. A magyar lakosság 38 százaléka dohányzik, 15 százalék korábban dohányzott, de már leszokott, és csupán 47 százalék azoknak az aránya, akik sohasem dohányoztak életük során.)

+

Természetesen nem maradnak el a parlamenti ülést színesítő napirend előtti szólások, interpellációk, és kérdések sem. Íme, a tervezett menetrend.

Menetrend

A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (László Tamás, Riz Levente, Szűcs Lajos, Gelencsér Attila, Riz Gábor Fidesz Michl József KDNP képviselők önálló indítványa.) A napirendi pont előadója: Szűcs Lajos. Általános és részletes vita. Szavazás a módosító javaslatokról és zárószavazás.)

A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Lázár János, Kovács József, Heintz Tamás, Jánosiné dr. Bene Ildikó, Iván László, Selmeczi Gabriella, Szalay Ferenc, Mátrai Márta, Kara Ákos, Czunyiné Bertalan Judit, Koszorús László, Rónaszékiné Keresztes Monika, Bartos Mónika, Horváth Zsolt, Kupper András, Németh Zoltán Fidesz , Nagy Kálmán és Hoffman Pál KDNP képviselők önálló indítványa. A napirendi pont előadója: Heintz Tamás. Szavazás a módosító javaslatokról és zárószavazás.)

Az Egyesült Nemzetek keretében, Palermóban, 2000. december 14-én létrejött, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni Egyezménynek a tűzfegyverek, azok részei és alkatrészei, valamint a lőszerek tiltott előállítása és kereskedelme elleni fellépésről szóló, 2001. május 31-én elfogadott jegyzőkönyve kihirdetéséről szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előadója: Pintér Sándor belügyminiszter. Általános vita és határozathozatal.)

A Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról szóló Megállapodás és Mellékletei módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetben történő kihirdetéséről szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előadója: Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. Határozathozatal.)

A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előadója: Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. Záróvita és zárószavazás. A törvényjavaslat egyes szakaszainak elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők 2/3-ának igen szavazata szükséges.)

A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előadója: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Határozathozatal.)

A Magyar Köztársaság területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erők, valamint a Magyar Köztársaság területén felállított nemzetközi katonai parancsnokságok és állományuk nyilvántartásáról, valamint jogállásukhoz kapcsolódó egyes rendelkezésekről szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előadója: Hende Csaba honvédelmi miniszter. Zárószavazás.)

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előadója: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Záróvita és zárószavazás.)

A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előadója: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Záróvita és zárószavazás.)

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előadója: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Szavazás a módosító javaslatokról és lehetőség szerint zárószavazás.)

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem létesítéséről szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előadója: Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. Szavazás a módosító javaslatokról és lehetőség szerint zárószavazás.)

Az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előadója: Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. Záróvita és lehetőség szerint zárószavazás.)

Bartha Szabó József

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!