Új alkotmány – a részletek következnek...

Orbán Viktor hétfőn napirend előtti felszólalásában ismerteti az Országgyűléssel a nemzeti konzultáció során, keletkezett javaslatokat, a kérdőíveken feltett kérdésekre adott lakossági válaszokat. Az MSZP és az LMP változatlanul távolmaradással tüntet.

A parlamenti képviselők pénteken szólalhattak fel utoljára az alkotmányjavaslatok általános vitájában, amelyet azonban formálisan csak hétfőn zár le T. Ház, a módosító indítványok benyújtásának megkönnyítése érdekében. Az eddigi munkát értékelve Gulyás Gergely, a Fidesz-KDNP alkotmányszövegező bizottságának tagja jelezte, hogy módosítások várhatók a szövegben. A gyermekek után járó szavazati jog lehetősége feltehetően kikerül majd az alkotmányból, változhat a kisebbségek jogaira vonatkozó rész, de a kormánypártok fenntartják véleményüket az ombudsmani rendszer átalakításáról és a határon túli magyarok számára biztosítandó, részleteiben még nem tisztázott választójog megadásáról. A politikus visszautasította a vádakat, hogy a bevezetőként szolgáló Nemzeti hitvallás megalkotását bármilyen kirekesztő szándék vezette volna. Emlékeztetett arra, hogy addig, amíg a Fidesz-KDNP nem nyerte el a kétharmados többséget, mindenki egyetértett abban, hogy szükség van új alaptörvényre.

+

Az MSZP és az LMP változatlanul nem vesz részt az új alkotmány megalkotásában. A szocialisták, önmaguk számára külön „részországyűlést" tartanak kedvenc városaikban. Legutóbb az észak-borsodi Kazincbarcikán tartott „részországgyűlésen." Kiss Péter, a párt társadalompolitikai kabinetvezetője bejelentette: olyan határozati javaslatot terjesztenek az Országgyűlés elé, amelynek célja a szociális válsághelyzet elhárítása. Mint mondta, fontos, hogy „fel ne robbanjon mindaz a feszültség, amit egyébként megfélemlítéssel, rendőri eszközökkel is megpróbálnak visszatartani." Mindez rövid ideig mehet, hosszabb távon azonban még nagyobb robbanáshoz vezethet - fűzte hozzá.  „Ez nem a szomszéd tehene, ez a mi országunk, ez a mi felelősségünk is, hogy javítsunk, változtassunk a dolgokon. Hangsúlyozta: a „Fidesz-Magyarországnak a legnagyobb kudarca éppen az emberek életét érinti, az egyes emberek hétköznapjaiban nyilvánul meg. Hallassuk a hangunkat!" - mondta, majd „komplett árulásnak" nevezte a Fidesz intézkedéseit. Véleménye szerint ugyanis lehet, hogy sokakban volt illúzió a választások idején, de hogy ez a politika nem az itt élő emberekről szól, az ma már a hétköznapokban világosan igazolódik. Egy szegénységellenes politikából szegényellenes politikára váltottak - közölte. Ezt a világot egy határozati javaslattal nem lehet megváltoztatni, de éreztetni kell az emberekkel, hogy az MSZP kiáll értük tette még hozzá.

Hiller István úgy fogalmazott, hogy ma az ország Ricse, Izsófalva, Boldva, Kazincbarcika és Miskolc. Ami most történik, nem négy vagy nyolc évet, de nem is húsz évet fordít vissza, hanem mindazt, amiért küzdöttek magyarok, baloldaliak, és nem baloldaliak. Az egykori Pont Mozi épületében megrendezett részországgyűlésen a kormányt elmarasztalva felszólalt Káli Sándor a párt miskolci elnöke, volt miskolci polgármester is, s élénken megtapsolta  Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó, Lampert Mónika, és Kovács László, Veres János, Szekeres Imre és Szűcs Erika is.

+

Ismét várja Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert az elmúlt nyolc év korrupciógyanús eseteit vizsgáló országgyűlési albizottság. A szocialista politikust a forgalmi érték töredékéért eladott honvédségi luxusingatlanok ügyében kedden hallgatnák meg. A héten a honvédelmi tárca majd két tucatnyi, áron alul értékesített szolgálati lakás dokumentációját adta át az elszámoltatási kormánybiztosnak, aki arra tesz majd javaslatot, hogy az árkülönbözetet fizettessék meg a vásárlókkal. A testület korábban már korábban is kérdezte volna a vesztegetési ügyektől és az elhíresült a viszkis dobozról Juhászt, de ő nem jelent meg az ülésen. A szaktárca ingatlanjainak áron aluli eladásáért az elszámoltatási kormánybiztos szerint Juhász mellett Szekeres Imre volt tárcavezető is felelős.

+

Állambiztonsági múltjukról nyilatkoztatná a legfőbb közjogi méltóságokat két MSZP-s képviselő, Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba. Az erről szóló törvényjavaslatukban indítványozták, hogy megválasztása előtt a kijelölt államfőnek, miniszterelnöknek, házelnöknek, főbírónak és az Alkotmánybíróság elnökének nyilatkozatot kellene tennie arról, hogy aláírt-e korábban beszervezési nyilatkozatot, jelentett-e állambiztonsági szervnek vagy dolgozott-e ilyennél. Arról is nyilatkozniuk kellene a legfőbb közjogi méltóságoknak megválasztásuk előtt, hogy megállapította-e valaha bíróság büntetőjogi felelősségüket. A nyilatkozatokat közzétennék.

A törvény a kihirdetése utáni második hónap első napján lépne hatályba és már a hivatalban lévő államfőre, házelnökre, miniszterelnökre, főbíróra és alkotmánybírósági elnökre is vonatkozna. Nekik a jogszabály hatálybalépése után 15 napon belül kellene megtenniük nyilatkozataikat. Pontosan szabályoznák, azt is, hogy melyik jelöltnek pontosan kihez kellene benyújtania nyilatkozatát. A dokumentumokat az Országgyűlés, a Köztársasági Elnöki Hivatal és az Alkotmánybíróság honlapján tennék közzé, "oldalhű másolatban.". Az előterjesztésben megteremtenék annak lehetőségét is, hogy a nyilatkozatokkal összefüggő adatok szabadon kutathatóak legyenek.

+

Természetesen nem maradnak el a parlamenti ülést színesítő napirend előtti szólások, interpellációk, és kérdések sem.

Hétfő

Magyarország Alaptörvénye címmel törvényjavaslat. (Ágh Péter és képviselőtársai (Fidesz), Aradszki András és képviselőtársai (KDNP) önálló indítványa.)

A Magyar Köztársaság Alkotmánya címmel törvényjavaslat. (Szili Katalin (független) képviselő önálló indítványa. Az együttes általános vita lezárása.)

Péntek

Az Országgyűlés hétfőn dönti el, hogy a továbbiakban melyik törvényjavaslat részletes vitáját folytatja. Nem nehéz megjósolni, az eredményét. Gyökeres változások azonban már nem várhatók, lévén a 225 fős Fideszes és a 37 fős KDNP-s frakcióból mindössze két képviselőnek lesz joga egyéni módosító indítványt benyújtani. Magyarázata egyszerű: a parlament házszabálya szerint saját javaslathoz nem lehet módosítót benyújtani, márpedig az alkotmánytervezetet az összes kormánypárti politikus aláírta, kivéve Lázár Jánost és Harrach Pétert, a két képviselőcsoport vezetőjét. Ezen felül csak az illetékes bizottságok javasolhatnak változtatásokat. Feltehetően csak néhány népszerűtlen és politikailag kockázatos elem kerülhet ki a szövegből, illetve a félreérthetőség elkerülése érdekében jogtechnikai módosításokra lesz szükség. (A törvényjavaslat elfogadásához az Alkotmány 19. § (3) bek. a) pontja, valamint 24. § (3) bekezdése alapján az országgyűlési képviselők 2/3-ának igen szavazata szükséges.)

A részletes vitára bocsátott törvényjavaslat tárgyalására valamivel több, mint 15 órás időkeretet szán az Országgyűlés, április 1-én pénteken, majd az azt követő hétfőn. 

FELSZÓLALÓK

április 1.

PÉNTEK (perc)

Április 4.

HÉTFŐ (perc)

ÖSSZESEN

(perc)

Fidesz

204

103

307

MSZP

121

61

182

Jobbik

106

53

159

KDNP

96

47

143

LMP

68

34

102

Független

10

10

20

Összesen

605

308

913

Az egyes ülésnapokon rendelkezésre álló tárgyalási időkeret másnapra nem vihető át! A részletes vita egésze televíziós közvetítés mellett zajlik! Az EP képviselők a képviselőcsoportok időkeretének terhére szólalhatnak fel.

Szerepel még a napirenden a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (A jogalkotásról szóló törvény jogszabályok megjelölésére vonatkozó rendelkezései között speciális szabályt állapít meg az alkotmányozó hatalom által elfogadott alaptörvény, illetve annak átmeneti rendelkezései vonatkozásában. Gulyás Gergely (Fidesz) képviselő önálló indítványa. Általános vita a lezárásig.)

Bartha Szabó József

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!