Viharban szült új Alkotmány

MSZP: Túlságosan keresztény, Isten említése felesleges, egypárti és neohorthysta, történelmet hamisít. KDNP: „Isten, áldd meg a magyart!” Ez a mondat mindenkit magában foglal, azokat is, akik az értékeket az Úristenből vezetik le, és azokat is, akik az igazság, a jóság, a szépség értékeit más szempontok, értékek alapján keresik. LMP: Tákolmány, a demokrácia halála, a Fidesz arcátlan politikájának csúcsa. Jobbik: Csöbörből vödörbe esett az ország, a rákosista alaptörvény helyére újabb egypárti, párturalmi Alkotmány kerül. Fidesz: Adósságtörlesztés az emberek felé, jövőre már a mindennapi életben is érezhetőek lesznek a hozzá kapcsolódó változások.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

Negyvenöt nap ülésezett az Országgyűlés ebben az esztendőben. A téli szünetet követően február 14-én tavaszi ülésszak nyitónapján üdvözölték egymást a honatyák, honanyák, honifjak és honleányok, és június 12-én, kedd hajnalban búcsúzkodtak, kellemes pihenést és nyaralást kívánva. A 45 ülésnapból az utolsó 9 volt rendkívüli.

A legrövidebb összejövetel mindössze 3 óra, 53 percig tartott.  Leghosszabban egy szerdai napon kerek 18 órán át tanácskoztak, további 17 alkalommal pedig jócskán meghaladták a napi tíz órát a viták.

Majd félezer órát (466 óra 42 perc) ülésezett a Tisztelt Ház, tizennégyszer éjfél után zárta kapuit. Két alkalommal is rekordot döntöttek: hajnali 5 óra 47 perckor ért véget az egyik ülés, két hét múlva egy perccel ezt is megjavították.

Röpke hat hónap alatt 116 törvényt alkottak, ’melyből 52 teljesen új, 64 pedig törvénymódosítás. (Angliában elsárgulnak az irigységtől.)

+

Mind között legfontosabb célként a Magyarország Alaptörvénye névre keresztelt új alkotmány megalkotása szerepelt.

Az Országgyűlés több mint egy hónapig csak ezzel foglalatoskodott. Az MSZP és az LMP távolmaradásával tüntetett. Már tavaly október 26-án bejelentették, hogy nem vesznek részt sem az alkotmány-előkészítő bizottság, sem az új alkotmányt megalkotó Országgyűlés munkájában. Tartották szavukat: heteken át üresek voltak a széksoraik. Távolmaradásával tüntetettek, Házon kívül „védték” a demokráciát idehaza és külföldön egyaránt. A parlamenti vitában aktívan részt vevő Jobbik „csak” idehaza lázadt. Levették a falról a nemzeti együttműködés nyilatkozatát, és helyére újat akasztottak, melyen Rákosi Mátyás portréjába Orbán Viktor arcát montírozták.

MSZP: Túlságosan keresztény. Isten említése felesleges. Történelmet hamisít a Szent Koronának az a szerepe, hogy megtestesíti a nemzet egységét. Egypárti és neohorthysta. A hatalom totális kiépítését szolgáló eszközök, intézmények „rögzítését” szolgálja. Ellentétes az ország demokratikus hagyományaival. Leépíti a köztársaság vívmányát. A diktatúra irányába mutat. Nem segíti az ország jövőjét. Kizárja az igazságos elosztás és a szociális egyensúly megvalósítását. Megrendíti a jogbiztonságot, korlátozza az egyéni szabadságot. Civilizációs visszalépés. Az uniós tagságból eredő értékrendet elutasítja. Elindult a jogállamiság lebontása. A jövő legnagyobb feladata a kormány és az új alaptörvény leváltása. Mi esküt tettünk már az alkotmányra – a jelenleg érvényben lévőre –, ennek alapján kaptuk a mandátumunkat. Nincs szükség új eskütételre!

LMP: Nem Alkotmányt, hanem tákolmányt hozott össze a kormány. A szöveg primitív, kidolgozatlan, ellentmondásos, képzavaroktól szenved, a szakmai igényesség minimumát sem mutatja. Tudatosan távol tartják magukat a köztársasági eszmétől. A demokrácia halála. Tovább csonkul a cserbenhagyott ország. A Fidesz arcátlan politikájának csúcsa. Egy pünkösdi királyságot igyekszik alátámasztani. A nagyra nőtt hatalom nagyot fog bukni. A visszaszámlálás megkezdődött.

Jobbik: Csöbörből vödörbe esett az ország. A rákosista alaptörvény helyére újabb egypárti, párturalmi alkotmány kerül. Lesöpörték a Jobbik összes módosító indítványát, ami valódi rendszerváltásra, radikális változásra irányult volna. Leszavazták a történelmi hagyományoknak megfelelő kétkamarás parlament visszaállítását, a képviselők a mentelmi jogának eltörlését és visszahívhatóságát, a politikusi álláshalmozás tilalmát. Leszavazták a magyar nyelv és a közjó államcélként való feltüntetését, a határon túli magyarok szavazati jogának biztosítását. Leszavazták az ügynöklisták az ügynöklisták teljes körű nyilvánosságra hozatalát, a volt kommunista rendszer vezetőinek hatalomból való kizárását, elszámoltatását, megbüntetését. Leszavazták a honvédség külföldi kalandor szerepvállalásának megtiltását, a halálbüntetés visszaállítását, az alaptörvény népszavazással történő elfogadását. Felér egy nemzetárulással a magyar termőföld és ivóvízkészlet magyar kézben tartásának elutasítása. Ha a Jobbik kétharmaddal kormányra kerül, akkor első dolga lesz az alaptörvényben ezeket megjeleníteni.

+

Hitelesen idézzük az új alaptörvény preambulumát, a címre kapcsolva természetesen a teljes egésze is olvasható. És szabadon (!) eldönthető, hogy valóban olyan, mint, amilyennek távolról az MSZP-LMP, vagy valamivel közelebbről a Jobbik látta, látja.

Magyarország Alaptörvénye

Isten, áldd meg a magyart!

NEMZETI HITVALLÁS

MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat:

Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.

Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre.

Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira.

Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit.

Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.

Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét.

A velünk élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők.

Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk. Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit.

Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez.

Tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját, együttműködésre törekszünk a világ minden nemzetével.

Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.

Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki.

Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet.

Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye.

Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét.

Valljuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése.

Valljuk, hogy népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.

Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét.

Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését. Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését.

Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét.

Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki.

Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének.

Valljuk, hogy a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra.

Bízunk a közösen alakított jövőben, a fiatal nemzedékek elhivatottságában. Hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelkierejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot.

Alaptörvényünk jogrendünk alapja: szerződés a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között. Élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk.

Mi, Magyarország polgárai készen állunk arra, hogy országunk rendjét a nemzet együttműködésére alapítsuk.

+

KDNP: „Isten, áldd meg a magyart!” Ez a mondat mindenkit magában foglal, azokat is, akik az értékeket az Úristenből vezetik le, és azokat is, akik az igazság, a jóság, a szépség értékeit más szempontok, értékek alapján keresik. Az új alaptörvény megalkotásának folyamata szép és nagy munka volt. Mindenki, aki ebben részt vett úgy érezte, hogy a gyermekeink, unokáink számára is hosszú évtizedekre szól ez az alkotmányozás, és részese annak a jövőépítésnek, amire vállalkoztunk.

Fidesz: Ez adósságtörlesztés az emberek felé. Jövőre már a mindennapi életben is érezhetőek lesznek a hozzá kapcsolódó változások.

+

Április 18. hétfő, 15 óra, 13 perc: szavazás. Eredményét (262 igen, 44 nem, 1 tartózkodás) vastaps fogadta a kormánypárti padsorokban. (Az MSZP és az LMP távol maradt, a Jobbik képviselői pedig „Áruló nem leszek!” feliratot formáztak grafikusaik által alkotott betűkből.)

KÖVÉR LÁSZLÓ, az Országgyűlés elnöke: – Történelmi pillanatnak lehettünk részesei. A Tisztelt Ház elfogadta Magyarország új alaptörvényét. Ezzel lezárta azt az előkészítő szakaszt is magában foglaló 11 hónapos folyamatot, amellyel létrehoztuk az alaptörvény szövegét. Lezárta az átmenetiség 1989. október 23-a óta számított több mint két évtizedét, és lezárta az elmúlt 67 évet is.

Magyarország új alaptörvénye visszakapcsolja a jogalkotást a történeti alkotmány folyamatába. A múltunkból, hagyományainkból építkezik, de a jövőt is szem előtt tartva a jelen problémáira keres és tartalmaz válaszokat. Az új alaptörvény nemzeti érdekeinkből indul ki, de azok érvényesítését a XXI. század együttműködő Európájában tartja lehetségesnek.

Az új alaptörvény magyar, de mint a magyar nemzet ezer esztendeje: befogadó. Egyenjogú, államalkotó közösségeknek tekinti a velünk élő nemzetiségeket. Az új alaptörvény történelmünk és civilizációnk alapjaként fogadja el a kereszténységet, biztosítva ugyanakkor mindenki számára a lelkiismereti szabadságot.

Az új alaptörvény az Európai Unió alapjogi chartájára épít, az emberi és polgári jogokat eszerint állapítja meg, de immár szót ejt az emberek önmaguk, családjaik és közösségeik iránti felelősségéről és kötelezettségeiről is. Ez az alaptörvény legitim, nemzeti, nem kirekesztő, ellenben integráló, hagyománytisztelő, de a jövőbe tekintő, tiszteletre méltó alkotás.

A Ház elnökeként köszönetemet fejezzem ki mindenkinek, minden állampolgárnak és közösségeiknek, minden szakembernek és műhelyeiknek, a konzultációs testület minden tagjának és minden képviselőnek, aki részt vett hazánk új alaptörvényének előkészítésében, a vitában és a törvény elfogadásában.

Magam a Gondviselő kegyelmének tekintem, hogy részese lehettem ennek a folyamatnak. Legyenek önök is hálásak ezért!

Ünnepélyes pillanat következett: a teremben lévők csendben felálltak, ajkukról felcsendült a Himnusz.

Magyarország Alaptörvénye címet viselő új alkotmány 2012. január első napján lép hatályba.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!