A kulturális bizottság támogatja az állami kitüntetésekről szóló KDNP-s törvényjavaslatot

Az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottság mai ülésén általános vitára alkalmasnak találta az állami kitüntetésekről szóló, kereszténydemokrata képviselők által beterjesztett törvényjavaslatot. Az előterjesztés rendet tesz az állami kitüntetések rendszerében: részben új díjakat javasol, részben beemeli az eddig használt díjak egy részét, és meghatározza a díjak hierarchiáját. A bizottság emellett kifogásolta, hogy a törvényjavaslat nem tartalmazza a Nagy Imre Érdemrendet.

Pálffy István (KDNP), a javaslat egyik előterjesztője a bizottság ülésén elmondta: az előterjesztés tartalmazza a zászlók és lobogók használatával kapcsolatos szabályokat és a használat engedélyezését. Rendet teremt az állami kitüntetések rendszerében: részben új díjakat javasol, részben beemeli az eddig használt díjak egy részét, és meghatározza a díjak hierarchiáját.

Hozzátette: a záró rendelkezés értelmében hatályát veszíti a többi közt a nemzeti jelképekről, valamint a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló törvény.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által támogatott előterjesztés a Magyar Szent István Rend, a Magyar Corvin-lánc, a Magyar a Becsület Rend, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend és a Magyar Köztársasági Érdemkereszt kitüntetések alapítását és újraalapítását rögzíti. A sarkalatos indítvány kitér arra is, hogy a köztársasági elnök a két angyallal mint pajzstartóval ellátott, a miniszterelnök a cserfaággal és olajággal övezett címer használatára lenne jogosult. A Kossuth- és Széchenyi-díjakról külön törvény szól, így ez a jogszabály azokat nem érinti.

Hiller István (MSZP) és Karácsony Gergely (LMP) azt kifogásolta, hogy Nagy Imre Érdemrend kikerült az állami kitüntetések sorából, utóbbi politikus azt hangsúlyozta: Nagy Imre az egyetlen olyan XX. századi magyar történelmi személyiség, akit jobb- és baloldali gondolkodású emberek egyaránt pozitívan értékelnek.

Hiller István arra is felhívta a figyelmet, hogy a középkereszt kifejezés a diplomáciai kapcsolatok során sok problémát okozott. Mint mondta, a magyar állami díjak hierarchiájában ugyan igen előkelő helyen szerepel kitüntetés, elnevezése miatt számos külföldi díjazott nem érezte kellően méltónak azt.

Pálffy István ez utóbbival kapcsolatban megfontolandónak tartotta a "közép" kifejezés elhagyását. A másik felvetésről szólva azt mondta: az előterjesztés elve, hogy kizárólag egy személyhez, Szent Istvánhoz köti az állami kitüntetéseket. Hozzátette: minisztérium vagy közigazgatási szerv alapíthat új díjat, így Nagy Imréről elnevezett elismerést is létrehozhat a jövőben.

A bizottság ugyancsak megtárgyalta és általános vitára alkalmasnak találta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2012. évi költségvetéséről szóló, a Számvevőszéki és költségvetési bizottság által beterjesztett indítványt.

Nyikos László, az előterjesztő számvevőszéki bizottság jobbikos elnöke kifogásolta, hogy az előterjesztést nem a kormány, hanem a bizottság készítette, és azt is, hogy az NMHH büdzséje nem része az állami költségvetésnek.

Novák Előd (Jobbik) szerint a médiahatóság és annak médiatanácsa nem látja el törvényi kötelezettségeit - például nem lép fel azért, hogy a televíziók kiegyensúlyozott tájékoztatást nyújtsanak -, ezért költségvetése nem támogatható. Szintén kifogásolta, hogy a parlament plenáris ülése még a médiatanács 2010-es, és jogelődjének 2009-es tevékenységéről szóló beszámolókat sem tárgyalta meg.

Karácsony Gergely azt kifogásolta, hogy a komoly költségvetési források felett opponáló Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap felügyelete a kuratóriumtól a médiatanácshoz került.

L. Simon László, a kulturális bizottság fideszes elnöke azt nevezte fontosnak, hogy a Magyar Rádió három jelentős zenei együttese megfelelő támogatásban részesüljön.

A javaslat értelmében az NMHH 32,4 milliárd forintból, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 77,4 milliárd forintból gazdálkodhat jövőre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!