A kormány elárulta a közösségeket

Kétszáz település polgármestere közös nyilatkozatban szólította fel a kormányt, hogy a költségvetési törvény elfogadásakor osztálylétszámtól függetlenül biztosítsa az óvodai és az alapfokú oktatáshoz szükséges forrásokat az önkormányzatnak.  
 
A Tolna megyei fórumon Ángyán József egyetemi tanár, fideszes országgyűlési képviselő kijelentette, végveszélyben a nemzet. A globális tőkeérdekek helyi rezidensei szemben állnak a helyi közösségek érdekeivel. „A probléma az, hogy az állam átállt a tőke oldalára. Zajlik a társadalom szöveteinek felbomlása az iskolák, a posták, a vasúti szárnyvonalak megszüntetésével” – mondta. Ángyán szerint a közösségek elleni támadás és azok szétverésének célja, hogy a tőkéscsoportok megszerezhessék az utolsó nagy értékű vagyont, a termőföldet.

„Hamis a kormányzat mindkét fő érve, amivel a kisiskolák bezárását indokolja” – mondta Környei László, a Commitment Köznevelési Kht. ügyvezetője. Arra hivatkozik a szaktárca, hogy túlságosan drága a falusi iskolák fenntartása. Egy közelmúltban elkészült számítás szerint ha minden kétszáz gyermeknél kevesebb létszámmal működő intézményt megszüntetnének, akkor is csak az oktatási költségvetés három százalékát spórolhatná meg a kormány.

A tanácskozást szervező Puskás Imre, a Tolna Megyei Közgyűlés fideszes elnöke bejelentette, a találkozón elhangzottak, illetve a polgármesterek által elfogadott nyilatkozat alapján a megye országgyűlési képviselőjén és az önkormányzati szövetségeken keresztül megpróbálják érvényre juttatni, hogy a kormány a jövő évi költségvetésben biztosítsa az oktatáshoz szükséges forrásokat – írja a mai Magyar Hírlap. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!