Kalmár Ferenc András az etnikai erőszak nyilvántartását szorgalmazta

Forrás: MTI

Az etnikai motivációjú erőszak- és egyéb bűncselekmények nyilvántartását szorgalmazta Kalmár Ferenc András KDNP-s országgyűlési képviselő kedd este Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (ETPK) plenáris ülésén, a rasszizmus és intolerancia megelőzésének európai stratégiájáról folytatott vitában.

„Sajnálatos módon az Európa Tanács néhány tagállamában a személyhez fűződő jogok helytelen értelmezése miatt az etnikai motivációjú erőszak-, illetve egyéb bűncselekményeket ekként nem tartják nyilván” – mondta a magyar kereszténydemokrata politikus. Megfelelő információk hiányában helyes következtetéseket sem lehet levonni – tette hozzá. Ebből a megfontolásból teljes egyetértéséről biztosította a vita alapjául szolgáló - később az ETPK által megszavazott – előterjesztés azon kitételét, hogy az ilyen bűncselekményeket külön kategóriaként kell nyilvántartani.

Kalmár Ferenc András felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy a parlamenti közgyűlés egyenlőségi és diszkriminációmentességi ügyekben illetékes szakbizottságában az utóbbi időben egy sor fontos jelentéstervezetet dolgoztak ki. „E jelentések egymásra épülnek. Most a rasszizmusról és az intoleranciáról beszélünk, a hét során később beszélni fogunk a migrációról és a migránsokról, áprilisban pedig remélhetőleg beszélni fogunk a hagyományos nemzeti kisebbségekről. Ezek a kérdések mind összefüggnek egymással, és a megoldásuknak minden esetben a tolerancián és a demokrácián kell alapulniuk” – mondta.

A kontinens 47 országát tömörítő Európa Tanács az emberi jogok, a jogállamiság és a demokrácia érvényesülésén, az e témakörben korábban általa kidolgozott egyezmények tiszteletben tartásán őrködik, figyelemmel kíséri az egyes tagállamokban tapasztalható fejleményeket. A nemzeti törvényhozások képviselőiből álló testülete, a parlamenti közgyűlés évente négyszer tart egyhetes ülésszakot. A mostani téli ülésszak után áprilisban lesz a tavaszi.

Felszólalásában Kalmár Ferenc András kitért arra is: elemezni kell, hogy miért erősödtek meg Európában egyes radikális pártok, így például Görögországban az Arany Hajnal.

„Nem szabad, hogy nemzeteink elveszítsék a demokratikus intézményekbe vetett bizalmukat” – hangsúlyozta a képviselő. Beszámolt arról, hogy Magyarországon 2005-ben megalapították az Egyenlő Bánásmód Hatóságot, és hogy ez az intézmény 2009-től kezdve országos jelentéstevői hálózatot alakított ki. A hatóság magyar kormányzati és európai pénzügyi támogatással kutatási tevékenységet is folytat a romákkal, a fogyatékkal élőkkel, valamint a nyugdíjasokkal kapcsolatos jogegyenlőségi kérdések terén.

A Jonas Gunnarsson svéd szociáldemokrata képviselő által a rasszizmus és az intolerancia elleni fellépésről szóló előterjesztés, amelyet az ETPK kedden fogadott fel, a megelőzést, a tudatosítást és az emberi jogok oktatását emeli ki, mint a szükséges stratégiai megközelítés legfontosabb elemeit.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!