Surján László, a KDNP tiszteletbeli elnöke (MTI fotó: Komka Péter)

Mi a latin szöveg alapján az Ave Maria szavakat így fordítjuk: Üdvözlégy Mária. A görögben az angyal ezt mondja:

„Örvendj, Mária. Ez a keresztény történelem nyitánya és tényleges kezdete, ahogy Istenben az öröm lép be világunkba. Amikor ezt halljuk, ellentmondást érzünk. A kereszténység fáradságosnak, elcsépeltnek, kínokkal és nehézségekkel teljesnek tűnik számunkra. Úgy tűnik, mintha beszűkítené az életet, ahelyett, hogy megnyitná azt. De, amikor megközelítjük lényegét, ha újra meghalljuk a legbelsőbb valóságát, és engedjük, hogy megérintsen, akkor ma is öröm: öröm tudni, hogy nem a véletlen vetett minket értelmetlenül a világba; öröm tudni, hogy a véget nem érő és minket soha el nem hagyó szeretet akaratából létezünk, amelyre mindig rábízhatjuk magunkat; öröm, hogy létezik Isten, aki ismer bennünket, és aki nem kegyetlen bíró, hanem az igazságosság Istene, az igazságosságé, amely jóságos és az üdvösségünket akarja. Ezért

a mai nap első üzenete számunkra, hogy újra felfedezzük az örömet és a hitet, mint az öröm forrását, és hogy engedjük, hogy ez a legbelső valóság újra megérintsen bennünket és így segítsen hordozni és elviselni, átformálni a terheinket.”

A fentiek nyilván nem az én szavaim. 2004 októberében nemzetközi közjegyzői zarándoklat indult Mariazellbe. A résztvevők között magyarok is voltak. Dr. Dévényi Norbert esztergomi közjegyző beszámolója, ami a Közjegyzők Közlönye 2005. évi 2. számában jelent meg, tartalmazta a Mariazellben elhangzott szentbeszéd szövegét is. Abból származik a fenti idézet. A szónok bizonyos Joseph Ratzinger bíboros, mostani emeritus pápánk, XVI. Benedek. Két további részlet különös figyelmet érdemel:

„Mária így felel Erzsébet üdvözletére: »Magasztalja lelkem az Urat«. Ez szó szerint így hangzik: »Lelkem naggyá teszi az Urat«. Ez az, amit Mária a mai napon tesz: háttérbe lép, hogy Isten állhasson hatalmasként ebben a világban.

Amikor az Urat naggyá tesszük, ne legyen kisebbségi érzésünk, mintha mi meg kicsivé válnánk. Csak ha az Istent naggyá tesszük, lesz az ember is nagy. Ha Istent kis betűkkel írjuk és lekicsinyítjük, akkor az ember is kicsi lesz. Akkor valóban nem több mint a véletlen szüleménye, amit az evolúció a partra dobott, és amiről nem tudni: jó-e, hogy létezik vagy sem. Akkor a világűr végtelen fényéveinek egy pillanata vagyunk, amely jön és eltűnik, ahogy azt egy pogány római sírfelirat mondja: »A semmiből, a semmi, a semmibe«. Akkor ez a végső definíciónk.

Nem lehetünk naggyá, ha Istent lekicsinyítjük. Csak ha Istent nagy betűkkel írjuk az életünkbe, és nagy teret engedünk neki a világban, lehetünk mi is naggyá. Akkor Isten szeretetének teremtményei vagyunk, az Ő arcának fényei a világban, akkor az örök szeretet akaratából lettünk, és az Ő örök szeretetére rendeltettünk. A kommunista uralom idejében Szolzsenyicin egy könyvét nem engedték kiadni, mert megingathatatlanul ragaszkodott hozzá, hogy az Isten szót nagy kezdőbetűvel írják, ami pedig tilos volt. Ennek az ideológiának uralma alatt Istent kisbetűvel kellett írni. És éppen ezért az emberi méltóságot is egyre kisebb betűvel írták. Tudjuk, hogy az a világ, ahogy azt Szolzsenyicin egy másik regényében ábrázolta, a pokol egyik első körévé vált.

Mert a pokol ott van, ahonnan kitiltják az Istent, ahová a fénye többé már nem világíthat be.”

Eszembe jut a strasbourgi emberi jogi bíróság elsőfokú ítélete, ami kiparancsolta a kereszteket az olasz iskolákból. Felidézem az egyre gyakrabban égő templomokat, a közel-keleti keresztények szenvedését. Alig másfél évtizeddel ezelőtt hangzott el ez a beszéd. Ha ma hangoznék el, nem kellene Szolzsenyicinnel példálózni, hogy lássuk a kommunista uralom hatását a mindennapokban. 2004-ben a frissen kibővült Európai Unió élén álló bizottságban öt olyan biztos volt, aki korábban a szovjet, a lengyel, illetve a magyar kommunista párt tagja volt – ahogy erre Vladimír Palko volt szlovák belügyminiszter Jönnek az oroszlánok című könyvében rámutatott. Ha a pokol ott van, ahonnan kitiltják az Istent, akkor bizony a pokolban élünk, vagy legalábbis a tornácában. Pontosabban mi, Közép-Európa lakói úgy érezhetjük, hogy a pokol körbe vesz bennünket. Felmerül a kérdés – mi lesz a sorsunk? „Erőt vesznek-e rajtunk a pokol kapui?”

A környező világot látva, oltalomra szorulunk. Nem mi vagyunk az első nemzedék ebben a helyzetben és nem is az első efféle bajban lévő szeglete a világnak. Van hová fordulnunk.

„»Sub tuum praesidium« – »Oltalmad alá futunk«: ez a kereszténység legrégibb, bibliai idők utáni Mária-imádsága. Egy negyedik századi egyiptomi papiruszon találták. Elképzelhető, hogy egyiptomi szerzetesektől származik, és mindazt a szenvedést tükrözi, amelynek azok az emberek ki voltak téve: a politikai hatalom elnyomásának és a természet, valamint a társadalom erői általi fenyegetésnek is, amelyek elől védelmet kerestek az Anyánál, az ő jóságánál, mint az egyetlen valóban oltalmat adó és megbízható hatalomnál.

»Oltalmad alá futunk« itt, Mariazellben, ahol jó kilencszáz éve fohászkodnak Máriához, ahová azért érkeznek emberek, hogy az ő oltalmából erőt merítsenek életükhöz. Érezzük, hogy itt jelenvaló az évszázadok imádsága, és mi is csatlakozunk az imádkozók nagy zarándoklatához. Kérjük Máriát, hogy segítsen hinnünk, a hit által reménykednünk, a hit és a reménység által szeretnünk. Kérjük őt, hogy (…) mindannyiunknak segítsen a valódi igazságosságot szolgálni, az igazságosságot, amely békét teremt. Ő itt kiterjesztette palástját a népek sokasága fölé, akik ma itt magukat képviselik, akiknek a Szűzanya palástja közös oltalmat ad, és akik így a határokon átívelő egységet alkotnak.

Kérjük Máriát, hogy segítsen ebben az órában Európát építeni, egy olyan Európát, amelyben … újra megtanulunk a hit gyökeréből élni. Kérjük az Istenanyát, hogy segítsen Európának újra megtalálni lelkét, a nagy erkölcsi és emberi erőt, amely a hitből fakad, és amely naggyá tette ezt a földrészt. Kérjük, hogy vezessen bennünket az élet viharaiban. Kérjük őt, hogy legyen béke és egység, és a terrort győzze le a jóság nagyobb ereje. Kérjük: mutasd meg nekünk Jézust, méhednek áldott gyümölcsét. Ámen.”

Az elmúlt tizenöt évben mintha elhalványult volna az európai népek egymásra találásának öröme. A nemzetek közül egyre kevesebben vannak „Szűz Mária kiterjesztett palástja” alatt. Pedig a kereszténység, ahogy Ratzinger ebben a beszédben is hirdette: öröm. Öröm és felelősség. Az emberiség egyre nagyobb akar lenni, ám egyre kisebb, egyre boldogtalanabb. És az is marad, ha nem osztjuk meg az örömhírt vele. Mire várunk?

Surján László dr.