A Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke kiemelte: az elmúlt években az előző kormány a különböző nyugdíj-kiegészítéseket, amelyek kárpótlás címén jártak, befagyasztotta. Bár nagyon nehéz a költségvetés helyzete, a kormányzat arra törekszik – tette hozzá –, hogy ezt feloldják.
    
Több előterjesztéssel foglalkozott már a kormány, hogy miként lehet a Gyurcsány-, és a Bajnai-kormány által a befagyasztott és az inflációt sem követő kárpótlási, kiegészítő nyugdíjrészeket legalább annyival megemelni, amennyivel a többi nyugdíjrész megemelkedik – jelezte.
 
Hangsúlyozta: a kormányzat felkarolta a kitelepítettek ügyét, ez már második emlékmű, amelyet egy éven belül Budapesten felavatnak. Mindegyik esetében igyekezett a kabinet hozzájárulni akár az emlékmű felállításához, akár az ünnepségsorozathoz. Felidézte, hogy a kormányzati médiumok tematikus nappal emlékeztek a kitelepítettekre a hatvanéves évforduló alkalmával, és támogatták egy új dokumentumfilm elkészítését is.
    
Továbbra is partner a kormány, legyen szó akár az új közoktatási törvény után a nemzeti alaptantervről, akár más területről – mutatott rá Rétvári Bence.
    
A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára az emlékmű avatásán, a főváros XXII. kerületében azt mondta, hogy a kitelepítettek „a kommunista terror megkülönböztetett módját” szenvedték el. Kiemelte: januárban az új alaptörvény életbelépésekor végérvényesen elbúcsúznak az 1949-es alkotmánytól, amely „fennhatósága alatt ezeket a borzalmakat elkövették”.
    
Jókai Anna író a kitelepítéseket idézve úgy fogalmazott: az akkor történtek ma is óriási fájdalommal töltik el az emberek szívét; az otthonuktól fosztottak meg őket, a haza „utolsó polgárai” lettek.
    
Megjegyezte: jó lenne a vonatkozó jogszabályt korszerűbbé tenni, hogy a méltánytalanságot elszenvedők nyugdíja kiegészülhessen.
    
Széchenyi Kinga a kitelepítettek nevében felidézte, hogy hatvan éve ezen a napon kapták kézhez az első kitelepítési határozatokat. Ezt a dátumot soha nem felejtjük el – mondta, hozzátéve: a múltat nem elég azoknak felismerniük, akik elszenvedői voltak. Fel kell törni az elhallgatás és elhallgattatás kőkemény falát. Hangsúlyozta: a köz- és felsőoktatásban is meg kell ismerniük a fiataloknak az akkor történteket.
    
A Budapestről Kitelepítettek Emlékművét Solymár Gábor budafoki evangélikus lelkész, Fülöp Ákos nagytétényi római katolikus plébános és Nagy Péter budafoki református lelkész áldotta meg. A rendezvény kezdete előtt Budafok mindhárom templomának harangja egyszerre szólt 9 óra 58 perctől 2 percen át. Az esemény fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, védnökei Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Tarlós István, Budapest főpolgármestere és Mádi Jenő, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének (Pofosz) országos elnöke volt.
    
Az emlékműnél koszorút helyezett el: Helmut Kollig, Bonn városkerület polgármestere, Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke és Németh Zoltán (Fidesz) , Budafok-Tétény országgyűlési képviselője.
    
Az MTI-hez eljuttatott háttéranyag szerint a Pofosz kezdeményezte az  emlékmű állítását, amely részben közadakozásból valósult meg. V. Majzik Mária képzőművészt bízták meg az emlékmű elkészítésével, amelyet a XXII. kerületben, az evangélikus templom kertjében állítottak fel.
    
A mű három, egyenként 3 méter magas dombormű. A két szélső falon vagonok láthatók, a vagonok ablakrésein szomorú emberarcok tekintenek ki. A középső dombormű egy férfialakot ábrázol, aki egy fecske tollait tépkedi – jelképezve, hogy a kitelepítetteknek már reményük sincs a szabadságra és arra, hogy valaha is visszatérhetnek elvett otthonaikba.
    
Mint olvasható, a II. világháború után nem zárult le a kollektív üldözetés időszaka. 1951 nyarán Budapestről is megkezdődtek a tömeges kitelepítések falvakba, tanyákra. A fővárosból 1951. május 21. és július 18. között több mint 5000 családot, mintegy 15 ezer embert távolítottak el. A kitelepítetteknek néhány óra alatt kellett lakásaikat elhagyniuk, fejenként legfeljebb 250 kg holmit vihettek magukkal. A hátrahagyott ingatlanok állami tulajdonba kerültek, az ingóságok pedig részben állami tulajdonba, részben az elvett lakásokba költöző pártkáderek, ávósok tulajdonába.