Nézzünk a dolgok mögé, vizsgáljuk meg több irányból a mozgatórugókat. Két teljesen eltérő világkép ütközik. Nézzük meg a világképek harcának főbb jellemzőit, legyenek azok akár a magány, a liberális pótszerek, a politikai bábcelebek, a pénzügyi spekuláció, a genderkérdés, diszkrimináció kérdése, a bevándorlás, az erkölcs, a tekintély, a rend és a felelősség köré építve. Több lépésben, több oldalról megközelítve tárul elénk mindez a következőkben.

Közösség vagy magány

Rétvári Bence (KDNP) államtitkár, miniszterhelyettes (Emberi Erőforrások Minisztériuma)

Széleskörű és általános tapasztalat, hogy a XXI. század emberének az egyik legnagyobb problémája az egyedüllét, a magány. A nyílt társadalom eszméje, a neoliberalizmus erőszakos térhódításával egyenesen vezetett az emberek elmagányosodásához. A liberálisok ugyanis nem összekötő kapcsokat, azonosságokat keresnek ember és ember között, hanem minden tulajdonságot potenciális veszélyként, kirekesztésre, diszkriminációra lehetőséget adó okként definiálnak, így választva el szépen lassan mindenkit a másiktól.

Így bár szerintük mindenki önmaga lehet, végső soron önmagát senki nem a hasonlóságok, hanem az elválasztó, megkülönböztető jegyek alapján értelmezi, ezzel taszítva az egyént magányba. Csak az önmegvalósítás, csak a karrier a cél. A liberális nyílt társadalomban csak az egyén számít, a közösség nem, ezzel szemben a kereszténydemokrácia számára kulcsfontosságúak a közösségek és azon belül is a családok.

A nyílt társadalom „világnézetileg semleges” világképe minden szempontból semleges embereket nevelne ki, akik nem kötődnek senkihez és semmihez. A kiüresített, kulturálisan fehér lapként működő embereket pedig könnyebb újnak mondott, de a történelemben többször leszerepelt ideológiák szolgálatába állítani. A nyílt társadalom a liberális eszméhez híven az emberek felszabadítójaként jelenik meg, a sors szomorú fintora azonban az, hogy valójában megszünteti az embereket védő családi, társadalmi hálókat, így nem felszabadítja, hanem kiszolgáltatja őket a globalizmus telhetetlen étvágyának, a most már életünk minden pillanatát behálózó és profitot hajhászó cégeknek, a kétségbeesett emberekből élő bizniszegyházaknak, a manipulatív médiának.

Ezzel szemben áll a kereszténydemokrata közösségi társadalom képe, mely mindig az emberek közös tulajdonságaiban, hasonlóságaiban és az ezen alapuló közösségeiben gondolkodik, mely tiszteletre és szeretetre épül. Ennek alapja lehet például a leszármazás, a nem, a hosszú távú lakóhely, a nemzetiség, a kultúra, a vallás stb. A kereszténydemokrata emberképben a megkülönböztető jegyeket nem kell eltagadni, mert az kapcsol össze minket.

A különbségek gyökereket jelentenek, amit mindenki tisztel, tudjuk, hogy én férfi vagyok ő meg nő, tudjuk, hogy a vallás tisztelete mit jelent, és tudjuk, hogy ezt ő is tudja. Tudjuk, kik voltak az őseink és tudjuk, hogy ő is ismeri a sajátjait. Ezek az alapok évezredekig megváltoztathatatlannak tűntek, de most támadják őket. A liberális nyílt társadalom a gyökereket számolná fel, a közös biztos tudást számolná fel, és elhozná a bizonytalanság és így a félelem világát.

Együttműködés vagy harc

A nyílt társadalom az életmódbeli kisebbségek akaratát erőszakolja rá a többségre, de nem elsősorban azért, hogy ezzel a többségtől eltérő életvitelt folytatókat védje, hanem hogy ezzel is a közösség összetartó erejét gyengítse, közösen elfogadott alapjait kétségbe vonja.

A nyílt társadalom eszméje úgy látja egyén és közösség viszonyát, hogy a kettőt egymással szembeállítja: az egyénnek a teljes közösséggel szemben meg kell védenie saját egyéni jogait. Az egyéni jogok klasszikus liberális eszményből neoliberális bálvánnyá váltak. Így lesz az individuum számára mindenki potenciális jogsértő, aki megsértheti egyéni jogait. Az egyén élete a nyílt társadalomban folyamatos harc mindenki ellen, mert attól tartanak, hogy mások beavatkoznak az életükbe és megsértik a jogaikat.

Ez félelemhez, áldozattudathoz, folytonos bizalmatlansághoz vezet, elszigeteli az egyént mindenki mástól. A nyílt társadalom előbb-utóbb elidegeníti az egyént mindenki mástól – akár a saját szüleitől, gyerekeitől is. Ráadásul az egocentrikusság és önzés erősítésével irreális elvárásokat is támaszt az egyén irányából a közösség felé. Ez vezethet abszurdnak tűnő jogi eljárásokhoz és aránytalan sérelemdíjakhoz.

Ezzel szemben a kereszténydemokrata közösségi társadalomban az embereknek nem csak szabadsága, de felelőssége is van. Nem egyének harcára, hanem jogok és kötelezettségek egyensúlyára épül a közösség. Mindenki tudja, hogy vannak kötelezettségei mások és a közösség felé, de ezzel a közösség teljes jogú tagjává válik. Ezzel szoros, bizalmi viszony alakul ki egyén és egyén, egyén és közösség között.

A liberális nyílt társadalomban áldozatok versenye zajlik. Mindenki abban érdekelt, hogy minél nagyobb egyéni vagy kisebbségi sérelmeit mutassa be ország-világ előtt. A liberális nyílt társadalom azt sulykolja mindenkibe, hogy mindenki valamilyen szempontból kisebbséghez tartozik, ezért elnyomják, így áldozat. A kereszténydemokrata közösségi társadalom viszont nem a konfliktusok kiélezésében, a közösségi bűntudat növelésében érdekelt, hanem az együttműködésben, erkölcsi alapú kiengesztelődésben.

A nyílt társadalom liberális hívei egy-egy tulajdonságot abszolutizálnak (nem, vallás, etnikum, életkor), és ez alapján játszanak ki, fordítanak egymás ellen különböző társadalmi csoportokat.

A liberális nyílt társadalom egyik legfőbb fegyvere a diszkrimináció tilalmának egyoldalú értelmezése. A megkülönböztetés tilalmát ugyanis általánosságban vallják hasonlókra és különbözőkre egyaránt. A kereszténydemokrata szemlélet szerint azonban az egyezőket megkülönböztetni valóban tilos, de a különbözőket másként kell kezelni. A különbözőket megkülönböztetés nélkül kezelni viszont – tipikus liberális – hiba. Láthatóan ennek is az az alapja, hogy a liberálisok külső, formai kritériumokat vesznek csak figyelembe, míg a kereszténydemokraták tartalmiakat is.

Liberális pótszerek

A nyílt társadalom értéktagadó. Az önzést szabadon engedő liberalizmus azonban falnak ütközik, mert az emberi természet lényegi eleme a közösségi, társas kapcsolat. Ilyenkor engedik szabadjára a helyettesítő, pótló szereket, a drogokat. A drogliberalizáció a nyílt társadalom lényegi eleme, mert ideig-óráig oldja a magányt, kioltja a felelősségérzetet, bár ezzel az egész életet teszi kockára.

A liberalizmus száműzi az egyén életéből Istent, a vallást és helyére a pénz és a fogyasztás kerül. Így a fogyasztás szükségletből cél lesz. Az élet kiüresedik, egy materialista, pillanatnyi igényt kielégítő, anyagi jellegű létformává válik.

A kereszténydemokrata közösségi társadalomban a közös erkölcsi mérce adja az emberi élet értékét, de a közös erkölcsi mércét tagadó liberális nyílt társadalomban csak a pénz marad a mérce. A liberális nyílt társadalomban csak megszámlálható mérce van, morális nincs, csak a mennyiség létezik, az érték értelmezhetetlen. A liberális joggyakorlatban a gazdag emberek házi kedvenceinek több joga van, mint egy nincstelen embernek.

A harcosan ateista liberálisok hitre adott válasza egy vallásos vallásellenesség. Talán nem is veszik észre, hogy az istenhit az ő életükben is alapvető, csak éppen mínusz eggyel megszorozva.

Felelősség önmagunkért és másokért

A kereszténydemokrata közösségi társadalomban az embernek felelőssége van nem csak önmaga állapota, hanem a közösség, a nemzet állapota iránt is. Ezzel szemben a liberális nyílt társadalomban mindenki önhibáján kívül jut valamilyen állapotba. Így míg a kereszténydemokrata szemlélet az egyén erőfeszítéséhez ad közösségi segítséget, addig liberalizmus szerint a körülmények sújtják az egyént, aki így a körülmények áldozata. A liberalizmus a könnyű élet illúzióját kínálja, ahol semmiért nem kell felelősséget vállalni, még a saját tetteinkért sem.

A nyílt társadalom hívei látszataggodalomban élik az életüket, előbb beszélnek a bálnajogokról – azaz minden olyanról, ami az érzékelhető valóságuktól távol esik –, mint közeli valós problémákról. A szavak szintjén önzetlenség, a tettekben önzőség valósul meg.

A nyílt társadalom eleve egy hamis eszmény, mely azon alapul, hogy az embertelen, a piacot isteni szintre emelő neoliberalizmus képviselői valójában filantrópok és szociálisan érzékenyek. Ez képmutató magatartás, nem lehet hiteles az, aki hétfőn a Wall Street farkasa, kedden pedig önzetlen humanista.

Aktivitás vagy újraelosztás

A kereszténydemokrata alapokon szerveződő közösségi társadalom alapértéke az aktivitás, ideálképe a tevékeny polgár. Ez látszólag a nehezebb élet, hiszen tenni valamit időbe és energiába kerül. Ez azt is jelenti, hogy a közösségi társadalom hosszú távra tervez és számol a tettek következményeivel, míg a nyílt társadalom rövidtávon gondolkodik, ahol így nincsenek következmények. A kereszténydemokrata elgondolás bár a dolgosabb, munkásabb életet kínálja, de egyben azt is, hogy munkájával mindenki előre tud jutni.

Az aktivitásra törekvés kereszténydemokrata alapvetésével szemben a (szociál)liberális hozzáállás csak az állami újraelosztásban hisz: a nagyobb teljesítmény fokozott megadóztatásában és a segélyezésben. Minden szociális területet csak az alapján mérnek, hogy ott mennyi segélyt fizetnek ki, és nem úgy, hogy hányan tudnak saját erőfeszítéseikkel és közösségi segítséggel kikerülni a nélkülözésből.

A (szociál)liberális megközelítés szerint mindenkinek egyéni teljesítményétől függetlenül ugyanannyi – nem – jár. Ez azt üzeni, hogy végső soron senki nem felelős önmagáért. Közösségi szinten pedig csökkenti a törekvők motivációját. A kereszténydemokrata közösségi társadalom a paternalista felzárkóztatás helyett az egyén és állam együttműködésére építő felzárkózásban, esélyteremtésben hisz, mert vallja, hogy mindenki felelős a maga sorsáért. Jóllehet, paternalizmussal épp a kereszténydemokratákat szokták vádolni.

A kereszténydemokrata alapokon szerveződő közösségi társadalom úgy tartja, a legnagyobb segítség az, ha a közösség mindenki számára megteremti a tisztességes boldogulás esélyeit, és a teljesítményt jutalmazza. Ezzel a hozzáállással aktivitásra ösztönöz, az emberi, közösségi tettekben, munkában hisz. A liberális nyílt társadalom szerint a teljesítmény mérése embertelen beavatkozás a személyes szférába, megsérti az egyén személyéhez fűződő jogait és diszkriminatív. A liberálisoknak a spekuláció, a pénzből pénz gyártása, a kereszténydemokratáknak a munka, az értékteremtés az anyagi boldoguláshoz vezető út.

Közös erkölcsi alap vs. egyéni erkölcs

A nyílt társadalom élből elveti, hogy az erkölcsnek meghatározó helye van a közéleti kérdések értékelésében és a döntéshozatalban. A világnézeti semlegességet hirdeti, ami fából vaskarika, mert minden tettünk, minden mondatunk ezer szállal kötődik a világnézetünkhöz.

A nyílt társadalomban nincs közös erkölcs, csak egyéni erkölcs. Mindenki csak a maga módján lesz erkölcsös vagy erkölcstelen. Így oda jutunk, hogy senki nem ítélhet meg másokat erkölcsi alapon, hiszen nincsen közmegegyezés arról, hogy mi a jó és mi a rossz. Ami egyben azt is jelenti, hogy a nyílt társadalomban minden viszonylagos, nincsen az erkölcsi tartalmú szavaknak közös jelentése. Az általános értékrelativizmus pedig egyenesen vezet az értékvesztéshez és a közösségek széteséséhez.

A kereszténydemokrata közösségi társadalomban azonban van tartalma a jónak és a rossznak, az erkölcsösnek és az erkölccsel ellentétesnek, a dolgok megnevezhetőek és meghatározhatóak, sőt, megnevezendőek és meghatározandóak. Ebből is látható, hogy a nyelv központi politikai csatatér, aki uralja a nyelvet, az könnyebben tematizálja a közbeszédet is. Ezért fontos a liberálisok számára a politikailag korrekt beszédmód. A kimondott és kikerült szavak egyben magukban hordozzák a világlátást is.

A kereszténydemokrata nem jogszolgáltatásról, hanem igazságszolgáltatásról beszél; nem természetvédelemről, hanem teremtésvédelemről; nem pozitív jogról, hanem természetjogról; nem csak szolidaritásról, de felebaráti szeretetről is; nem pusztán emberi jogokról, hanem emberi méltóságról; nem személyi jövedelemadóról, hanem családi adózásról. És a példák még sorolhatók.

A kereszténydemokrata politika fontos alapja a közösségi értékek melletti kiállás. A liberális nyílt társadalom fő fegyvere a megbélyegzés.

A liberális nyílt társadalom negatív spirált indít be. A sérülékenyeket még sérülékenyebbé teszi azzal, hogy elvágja közösségi kapcsolataikat, ezzel a segítség lehetőségét. A gátlástalanokat még gátlástalanabbá teszi azzal, hogy tagadja a közös erkölcsből fakadó korlátokat. A liberalizmus azt üzeni: neked minden jár, ami az életed kellemesebbé teszi, a szabályok csak a boldog életed gátját jelentik.

A liberálisok sokszor a saját maguk által teremtett média- és véleménybuborékban élnek. Akik a buborékon kívül gondolkoznak, azokat meg sem értik, lenézik, és ingerülten középkorinak vagy provinciálisnak degradálják őket. Egy liberális könnyen válhat az elvont ideológiái foglyává, és észre se veszi, hogy a többséget ezek a kérdések nem érdeklik, a józanész alapján vagy a mindennapi gyakorlati élethelyzetekben az ilyen ideológiai kérdések fel sem merülnek.

Történelmi folytonosság vagy köldök nélküli politikusok

A liberális nyílt társadalom szerint hiába születik bele valaki egy kultúrába, azt bármikor lecserélheti, és ha kedve tartja ezt a cserét újra és újra megteheti. A nyílt társadalom a mobilitás feltétlen híve: mivel szerintük az egyén nem rendelkezik semmilyen gyökérrel – mert az csak az individuum korlátja –, ezért bárhol ugyanúgy tudja folytatni az életét. A politika nyelvén ez azt jelenti: a liberálisok köldök nélküli politikusok.

Úgy tesznek, mintha a semmiből jönnének és felelősség nélkül élhetnének. Olyanok, mint egy gyökér nélküli fa. Holott jól tudjuk, a fának a gyökér adja a stabilitást és tápanyagot. A nyílt társadalom liberális követői úgy akarnak politizálni, hogy nincsenek tekintettel se arra, ami előttük volt, se arra, ami utánuk következik. Ezért nem gond a közösségi vagyon privatizációja, vagy az eladósodás.

A liberálisok úgy tesznek, mintha az emberi lelket meghatározó adottságok ugyanúgy a fogyasztás tárgyai lennének, mint egy áru a polcon. A kereszténydemokrata közösségi társadalom szerint viszont az anyanyelv, a családi kötelékek, a szülőföld, a kereszténység, a nemzeti kultúra mind-mind mély emberi lelki gyökérrel rendelkeznek, és az eltagadásuk nem csak lelki töréshez vezet, de talajvesztést is eredményez. Jobb, ha a templom ad irányt az életnek és nyújt belső biztonságot, mintha a magánterapeuta.

Az a kultúra, amelyben felnövünk, meghatározza életünket és gondolkodásunkat, beépül az identitásunkba és összeköt minket a közösség tagjaival. Éppen ezért ragaszkodni hozzá nem civilizálatlanság, hanem éppen a civilizáltság legmagasabb foka, hiszen a kultúránk tesz minket olyanná, amilyenek vagyunk, és ha az elvész, akkor mi magunk veszünk el.

Mivel a nyílt társadalom eszméje tagadja az identitás származási, biológiai vagy világnézeti elemeit – pontosabban azokat csak potenciális diszkriminációs oknak látja, és nem közösen megélhető tulajdonságoknak – ezért csak a fogyasztás marad, ami a liberálisok számára pillanatnyi közösséget tud teremteni. Így hát az határozza meg az embert, hogy kikkel vásárol hasonló termékeket, kikkel jár egy helyre enni vagy szórakozni, kikkel azonos a szabadidős tevékenysége, vagy kikkel lájkolja ugyanazt a Facebook-oldalt. Így viszont a pénz – mint megszámlálható értékmérő – kerül a központba: akinek nincs elég pénze a médiából sugárzó fogyasztási szint követéséhez, annak a boldogság örökre elérhetetlen marad.

Közös értékek vagy ellenőrző intézmények

Mivel a nyílt társadalom követői tagadják minden közös erkölcsiség lehetőségét, ezért az állam vezetőit sem az erkölcsileg közösen helyesnek tartott célok megvalósítóinak tartják, hanem azt gondolják róluk, hogy a hatalmukkal majd vissza akarnak élni, és az individuum életébe akarnak beleszólni, abszolút jogait akarják megsérteni. Mivel tehát a liberálisok szerint a politikusnak erkölcsi gátja nem lehet (mert nincs erkölcs), ezért a nyílt társadalom követői minden társadalmi problémára (de nem annak megoldására) intézményeket akarnak felállítani, hogy ezek jogi ereje pótolja a közös erkölcsi alapokat. Mivel a tekintély szintén erkölcsi alapokon nyugvó fogalom, ezért a nyílt társadalom követői számára elfogadhatatlan. A liberálisok sokkal inkább hisznek az intézményekben, mint személyekben.

Államférfi vagy felépített politikai celeb

A nyílt társadalom hívei attól is ódzkodnak, hogy erős és karakteres államférfiak álljanak az ország élén, a liberálisok a politikai celebeket kedvelik inkább: a megcsinált, megmért, és könnyen helyettesíthető (fogyasztható) báb politikusokat. Legnagyobb ellenségeik a nemzeti szuverenitásban hívő, az országukat pénzért nem kiáruló, egyedi gondolatokat és módszereket megfogalmazó politikai vezetők, akik nem egy országok feletti, globális világrendben hisznek, nem a média és az elitek kedvét keresik, hanem a választókkal kötnek szövetséget. Egyszóval: demokraták. Ez a vezetőtípus veszélyes a nyílt társadalomra és a liberálisokra nézve, hiszen aki mögött az emberek többsége áll, az nem fél a hatalmasoktól.

A kereszténydemokrata politikus pulóveres politikus: úgy néz ki, mint az emberek, úgy él, mint az emberek, úgy gondolkozik és úgy beszél, mint az emberek. A kereszténydemokrata politikus bárányszagú pásztor.

Ha egy kereszténydemokrata politikus azt érzi, elültek körülötte a támadások, joggal feltételezheti, hogy túl engedékeny kompromisszumokat tett, feladott valamit eredeti céljaiból. A kereszténydemokrata politikus nem az „establishment” embere, hanem a mindennapi embereké, nem a maszatolás a kenyere, hanem az igazság kimondása. A kereszténydemokrácia a legerősebb ellenkultúra a globalizált fogyasztói társadalomban.

A kereszténydemokrata politikus olyan, mint a szél: nem korlátoz, nem erőszakoskodik, csak irányt jelez, segít, támogat. A kereszténydemokrata politikus mustármag: semminek tűnik elsőre, de ha jó földbe hull, bőséges termést hoz. A kereszténydemokrata politikus a beton repedésében is kinövő virág, aki számára sosincs lehetetlen helyzet, mindig tenni akar az igazság és a közjó szolgálatában.

Rend vagy rendezetlenség

A nyílt társadalom gyanakvással tekint a rendezettségre: a rendben egyből diktatúrát látnak, így mindent, ami hierarchikusan szerveződik, igyekeznek megbontani, annak érdekében, hogy az egyén jogait nehogy sérthesse – elfelejtve azt, hogy ahol nincs rend, ott senkinek a szabadsága nem garantált.

A kereszténydemokrata közösségi társadalom az organikus államszemléletben hisz. Ez egyrészről azt jelenti, hogy nem csak a pillanatot nézi, de az előzményeket és a következményeket is. Döntéseit történelmi felelősséggel hozza meg. A közösség belső, szerves fejlődésében hisz, nem a külső nyomásra végrehajtott gyors változtatásban. Másrészről organikusan tekint a közösségi társadalomra, ahol mindenkinek megvan a maga feladata és küldetése, ahogy az emberi test egyes részei is együttesen alkotják az élő embert. Senki sem felesleges, senki sem nélkülözhető.

Bár a liberálisok folyton a személyi szféra sérthetetlenségéről beszélnek, ezt elsősorban csak magukra értik. A többség, a közösség természetes értékeit folyamatosan meg akarják változtatni. A liberálisok normákkal akarják a normalitást megváltoztatni, míg a kereszténydemokraták számára a normák alapja csak a normalitás lehet. A történelmileg kialakult természetes családi és társadalmi viszonyokat tisztelni és nem átalakítani kell.

Politika

A nyílt társadalomban azt gondolják, hogy a politikában nem kell az emberekhez, nem kell a társadalom egészéhez érteni, elég egy-egy szakterületen észrevehetőnek lenni. Ez azt eredményezi, hogy széles rétegeket érintő, nemzeti, stratégiai kérdések sosem kerülnek előtérbe, mindig csak egy-egy kisebbséggel tud foglalkozni a nyílt társadalom politikája és politikusa. Így bár valakik mindig figyelmet kapnak, nagy horderejű, az egész nemzetet érintő gondok nem oldódnak meg, csak marginális ügyek, amelyek elszigetelten léteznek más marginális ügyek mellett.

A közösségi társadalom hívei más politikában hisznek: nekik államférfi kell, vezető, egy, a közösség élére álló ember, aki felelősséget vállal a társadalomért. Itt a többség kerül előtérbe, a társadalmat mind vertikálisan, mind horizontálisan átszelő problémák megoldása lesz a politika és a politikus feladata. Egy ilyen rendszert csak akkor lehet felépíteni, ha az életet jogok és kötelezettségek szervezik, nem pedig kiváltságok és médiafölény, mint a nyílt társadalomban.

Az egyháznak joga és kötelezettsége minden kérdésben megnyilvánulni, amikor a hívők nagy száma morális kérdésekkel találkozik a mindennapi életben vagy a közéletben. Az egyházat a liberálisok nem zárhatják múzeumba és az egyház sem zárkózhat be a templomok falai közé.

A liberálisok alapjáraton megvetik az államot. Ebből ered, hogy szeretik az országokat a polgárokhoz nem kötődő kozmopolita csődgondnokokra bízni, akiknek nem fáj megszorítani, leépíteni. A választott parlamentek és kormányok helyett nemzetközi szervezetekben, NGO-kban, bíróságokban látják az irányítás lehetőségeit. A liberálisoknak a nemzet zavaró, avíttas, a nemzetközi az otthonosabb terep.

Család vagy gender

Hasonlóan ahhoz, hogy létezik-e jó és rossz, a nyílt társadalom az olyan egyértelmű közösségeket is megkérdőjelezi, mint az egy férfi és egy nő házassága. A liberálisok gender elmélete úgy tartja, hogy az anyára, apára és gyerekekre épülő családmodell meghaladott. A nyílt társadalom eszme nem abból indul ki, hogy férfi és nő kiegészíti egymást, hanem hogy az egyik el akarja nyomni a másikat. Ezzel bizalom helyett gyanakvást és félelmet gerjeszt. Elnyomást lát egy férfi-nő kapcsolatban, amit a biológiai nemek tagadásával igyekszik eltüntetni. Így azonban a házasság és a család fogalmát is feloldja, parttalanná teszi.

A kereszténydemokraták számára a házassághoz két „igen” és két nem kell. A közösségi társadalomban a család különösen fontos erővel bír, hiszen mindenki itt tanulja meg, hogy az élet során természetes az egymáshoz alkalmazkodás, a másik ember igényeinek a figyelembevétele. A genderhez hasonló éles ellentét az életvédelem (abortusz, eutanázia) kérdése is.

A kereszténydemokraták szerint

A kereszténydemokraták szerint a kereszténység nem lánc, ami megköt, hanem gyökér, ami megtart. A kereszténydemokraták szerint Európában az ateista is keresztény. A kereszténydemokraták szerint a magyarokban nem a hibát, hanem az erényt kell keresni. A kereszténydemokraták szerint az egyéni és a közösségi érdeket mindig együtt kell tekinteni. A kereszténydemokraták szerint dolgozni sohasem szégyen, de tétlenül élni hiábavalóság. A kereszténydemokraták szerint nem csak fedél kell, de saját otthon is.

A kereszténydemokraták szerint nemzeti hagyományok nélkül nincs jövő. A kereszténydemokraták szerint a nemzeti büszkeség nem kirekeszt, hanem összetart. A kereszténydemokraták szerint a hagyományőrzés nem „magyarkodás”. A kereszténydemokraták szerint nem kell se a gender, se a kender. A kereszténydemokraták szerint a származás sem hátrány, sem előny nem lehet.

A kereszténydemokraták szerint a jogszabályok megszegői sohasem kerülhetnek előnyösebb helyzetbe a jogszabályok betartóinál. A kereszténydemokraták szerint mernünk kell a dolgokat a nevükön nevezni. A kereszténydemokraták szerint „az emberi egyén cselekvő polgárként csak a maga közösségeiben tud kiteljesedni, egy társadalmi rendben tudja megélni a maga szabadságát.” Ez a közösségi társadalom.

A kereszténydemokraták szerint a modernkori népvándorlás időszakában az önmeghatározás kérdése központi kérdéssé válik, mert a beáramló embertömegek kultúrájával szemben meg kell tudni határozni a saját európai és nemzeti identitásunkat. Éles helyzetben nincs kitérő válasz. Ma nem csak Magyarországon, de Európában is sorsfordító kérdés, hogy megőrizzük-e saját kultúránkat, vagy mások kultúrája lesz domináns kontinensünkön.

Mára a multikulturalizmus ugyan elbukott, de ezt sok liberális még nem vette észre. A neoliberalizmus olyan nyílt társadalmat épít, amely legyengíti, felszámolja, kiszolgáltatottá és végső soron eltörölhetővé teszi az általunk megélt európai kultúrát. A kereszténydemokrácia megkerülhetetlen, ha a magyar és európai identitást keressük és meg akarjuk őrizni.

Rétvári Bence