Egységes közép-európai fellépés szükséges

A közép-európai jobbközép pártoknak el kell érniük az Európai Unió gazdaságösztönző csomagjának módosítását – mondta Orbán Viktor Varsóban. A Fidesz elnöke szerint az Európai Unió eddig alkalmazott válságkezelő lépései rendkívül hátrányosan érintik Közép-Európát,  ha Közép-Európa nem lép fel egységesen annak érdekében, hogy egészüljön ki, változzon meg az Unió eddigi válságkezelése, akkor komoly hosszantartó bajokkal kell szembenéznie Lengyelországnak és Magyarországnak is.

Orbán Viktor szerint az Európai Unió eddigi gazdasági válságkezelő lépései rendkívül hátrányosak és veszélyesek Közép-Európa számára, mert külön válságkezelést dolgoztak ki az eurózónán belül lévő államok számára, míg az eurózónán kívüli országoknak „jószerével nem jutott semmi”.

A Fidesz elnöke szerint az egyik probléma, hogy közép-európai bankok kiszáradnak, nem jutnak euróhoz, másrészt pedig az Európai Unió gazdagabb tagállamai protekcionista irányba fordulnak, és az ipari termelést is megpróbálják saját államhatáraikon belül tartani, így hiába versenyképes egynémely közép-európai ország, az itt lévő beruházások mégis elakadnak, és újak nem érkeznek.

Orbán Viktor, – aki az Európai Néppárt alelnöke is – a lengyel miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után azt mondta, hogy az Európai Néppárt miniszterelnökeinek következő csúcstalálkozóján Közép-Európának egységesen kell fellépnie ebben az ügyben. Mint mondta, reményei szerint erről meg tud állapodni a cseh miniszterelnökkel is.

A pártelnök közölte: hitet kell tenni amellett, hogy az Európai Unió nyitott gazdasággal rendelkező államok társulása, és minden problémát együtt kell megoldani, beleértve a mostani válságot is. „Szeretnénk folytatni ezt a politikát, azonban ha ezen változtat Nyugat-Európa, akkor természetesen Közép-Európa sem teheti meg, hogy ne adja meg saját önérdekű válaszát erre a helyzetre. Ezt szeretnénk elkerülni, de a döntés a nyugat-európaiak kezében van, változtatniuk kell válságkezelési politikájukon” – jelentette ki.

A Fidesz elnöke szerint ugyanis ma az a helyzet, hogy az euróövezethez nem tartozó államok, például Magyarország és Lengyelország, nem jutnak euróhoz, mert az eurózónában működő anyabankok – arra hivatkozva, hogy válság van – nem adnak elegendő forrást az itt lévő leánybankoknak.

Orbán Viktor ezt nem tartja elfogadhatónak, hiszen – mint mondta – azért adta el Magyarország pénzügyi rendszere tekintélyes részét a nyugatiaknak, mert ők vállalták, hogy finanszírozni fogják a magyar gazdaság hiteligényét. „Most felmondták ezt a megállapodást, hiszen nem adnak pénzt. Mindegy, mire hivatkoznak, a lényeg az, hogy nem érkezik Magyarországra megfelelő mennyiségű euró” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország mikor csatlakozhat az eurózónához, a Fidesz elnöke úgy válaszolt: a mostani magyar kormány működése alatt semmiképpen, mert a kabinet alkalmatlan arra, hogy megteremtse a bizalmat az euró bevezetéséhez. Szerinte ezért a kormányváltás és az euró bevezetése két szorosan összekapcsolódó dolog.

„Magyarország és az euró közeledése egy rossz leányregényhez hasonlít: egyszer már majdnem házasságot kötöttünk, aztán szétváltak útjaink, és csak a Jóisten tudja, hogy mikor találkozunk a jövőben” – fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy a sajtóban megjelent információk szerint „kapóra jöttek” a találkozók, mert még nincs mit értékelni Gyurcsány Ferenc bejelentésein, a Fidesz elnöke azt mondta, „dehogynem”, hiszen a parlamentben bemutatott megszorító csomag a reménytelenség csomagja. Szerinte a csomag azért reménytelen, mert egyrészt egy már kudarcot vallott politikát akar újra felmelegíteni, másrészt reménytelen helyzetbe hozza a munkából élő, gyermekeket nevelő családokat. Mint mondta, a csomag egy reménytelen politika folytatására tett kísérlet, nincs olyan eleme, amivel értelmesen lehetne vitatkozni, ugyanis nem egy-egy részletével van baj, hanem úgy ahogy van, az egész rossz.

Orbán Viktor a lengyel fővárosból a cseh fővárosba, Prágába utazik, ahol az Európai Unió soros elnökével, Mirek Topolanek miniszterelnökkel folytatja az egyeztetést.

+

Orbán Viktor az InfoRádiónak adott interjújában elmondta, mindenképpen szükséges lenne egy közép-európai összefogás, a kérdés az, hogy milyen cél érdekében fogunk össze. Fontos látnunk, hogy bár a zloty, a forinthoz hasonlóan lejtmenetben volt az elmúlt időszakban, a lengyel fizetőeszköz mögött egy életerős, optimista, jó szerkezettel rendelkező lengyel gazdaság áll.

Arra kérdésre, hogy csak különbségek vannak a térség országai között, vagy vannak hasonlóságok is Orbán Viktor elmondta: A kiindulóhelyzet különböző: Magyarország egy megroggyant, perspektíva nélküli, közbizalmat vesztett és egyhelyben toporgó, a növekedés szempontjából már régen a negatív tartományba zuhant ország. Éppen ezért a magyar gazdaság merőben különbözik a lengyeltől. Ritkán volt olyan a történelemben, amikor azt mondtuk: szívesen cserélnénk a lengyelekkel - most ez a helyzet.

Világossá kell tenni az Európai Unió nyugati nagy államai számára, hogy a válságkezelésnek az a módja, amelyet az elmúlt hónapokban választottak, azzal a veszéllyel jár, hogy kettészakítja az uniót. A közép-európai gazdaságok pénzügyi rendszereit a kiszáradás réme fenyegeti. Nem jutunk euróhoz - ez Magyarország esetében a magas államadósság miatt különös veszélyeket hordoz magában. Az anyabankokat rá kell arra venni, hogy lássák be: tarthatatlan, hogy a leánybankjaikon keresztül nem adják oda azt a pénzt, amely a magyar gazdaság hitelezéséhez szükséges.

Az InfoRádió rákérdezetett elég-e az IMF és az Európai Unió hitele.

A Fidesz elnöke válaszában kifejtette: ezeket a hiteleket nem azért adták, hogy a gazdaságunkat fejlesszük. Nem hiszek a véletlenekben. Az az összeg, amelyet legutóbb a Nemzetközi Valutaalap vezényletével összeállítottak, pontosan egyezik azzal az összeggel, amelyet a következő parlamenti választásig Magyarországnak államadósságként vissza kell fizetnie. Azt is mondhatnám, azért adták ezt a pénzt, hogy biztosan visszafizessük nekik a korábban felvett hiteleinket. Ebből a pénzből egy program nélküli alkalmatlan kormánnyal nem jut gazdaságfejlesztésre

Az InfoRádió felvétele itt meghallgatható.

+

A Fidesz elnöke vasárnap az osztrák fővárosban a Húsz évvel 1989 után című konferencián tart előadást. Ugyanezen a napon Budapesten megbeszélést folytat majd Gérard Larcher-vel, a francia szenátus elnökével – közölte Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Csütörtökön és pénteken a legnagyobb ellenzéki párt vezetője Berlinbe látogat, ahol találkozik majd a CDU-CSU-frakció vezető politikusaival és Angela Merkellel is. A német kancellárral elsősorban a gazdasági válságra adandó közép-európai válaszokról tárgyalnak majd.

Szijjártó Péter kifejtette: az Angela Merkellel folytatott megbeszélés különösen fontos, hiszen Németország gazdaságának alakulása jelentős hatással van a közép-európai országok gazdaságára.

A német fővárosban Orbán Viktor előadást tart egy konferencián is.

A párt szóvivője elmondta: Magyarországnak különösen fontos érdeke egy közös közép-európai válasz a gazdasági válságra, és a térség államainak a márciusi EU-csúcsig meg kell találniuk a stratégiájuk kialakításának közös pontjait.

+

Nyugat-Európa felmondja a húsz évvel ezelőtt Közép-Európával kötött történelmi megállapodást azzal, ahogy a jelenlegi pénzügyi válságot kezeli – jelentette ki a Fidesz elnöke Bécsben, a Húsz évvel 1989 után című pódiumbeszélgetésen.

Orbán Viktor – a Vita Európáról című, három részből álló sorozat első felvonásán vett részt – azt mondta: a világméretű pénzügyi válság megoldására Nyugaton kidolgozott recept nagyon veszélyes Közép-Európára; szavai szerint tönkreteheti mindazt, amit a térség országai fölépítettek.

A nyugat-európai bankok államosításával, pénzügyi megsegítésével hátrányba kerültek a közép-európai pénzintézetek– állította. Szavai szerint a Nyugat- és Közép-Európa közötti megállapodás felmondását jelenti, hogy a nyugati tulajdonosok nem juttatnak pénzt az itteni leánybankoknak, miközben amíg a hasznot hozta a (magyar) bankrendszer, addig a profitot mindig zsebre tették.

A közép-európai vezetők arra várnak, hogy választ kapjanak arra a kérdésre: továbbra is a nyitott gazdaság fenntartása mentén halad-e az Európai Unió, vagy pedig mindenki visszatér a protekcionista politikához – fogalmazta meg aggályait az ellenzéki vezető.

A Fidesz elnöke a vita után újságíróknak arról beszélt: a magyar politikai vezetés nem is érti ennek a kérdésnek a súlyát. A reménytelenség csomagjának nevezte a kabinet nemrég bejelentett, a válság kezelését célzó intézkedéseit. A kormány egy már megbukott politikát próbál újra alkalmazni – tette hozzá. Orbán szerint ez a toldozgatás-foldozgatás újabb és újabb megszorításokhoz vezet, egészen addig, amíg a kormány nem távozik. Ő úgy vélte: gyors cselekvésre, munkahelyteremtő, adócsökkentésre épülő gazdasági csomagra van szükség.

Magyarországnak nem pénzügyi problémái vannak, az igazi gond, hogy egymillióval kevesebb munkahely van, mint amennyire szükség lenne egy egészséges gazdasághoz – fogalmazott. A Fidesz elnöke azonban azt állította: ezt az egymillió munkahelyet nem lehet pénzügyi ügyeskedésekkel pótolni, adócsökkentésre van szükség.

Óvatosan nyilatkozott a pártvezér ugyanakkor a Reformszövetség szombaton közzétett javaslatairól, mert a dokumentumot még nem látta. Orbán annak örült, hogy a testület „magáévá tette” a Fidesz korábbi, adócsökkentésre vonatkozó elképzeléseit.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!