Életre kell kelteni a milánói ediktum szellemiségét

A milánói ediktum kihirdetésének 1700. évfordulója alkalmából a vallásszabadság témájában tartottak konferenciát kedden az Európai Parlamentben Surján László és a lengyel Jan Olbrycht, az Európai Néppárt EP-frakciójának alelnöke szervezésében. „A milánói ediktum valódi mérföldkő volt Európa történelmében, mely elhozta a vallásszabadságot s a népek közötti megbékélést a Római Birodalomban” – szögezi le közleményében Surján László.

A közlemény szerint a konferencián EP-képviselők mellett ott volt Nebojsa Stefanovic, a szerb parlament elnöke, III. Gergely, az Antióchia melkita bizánci katolikus egyház pátriárkája, Patrick Daly atya, az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) főtitkára, Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija, Emmanuel, Franciaország metropolitája, Michael Hesemann német egyháztörténész és újságíró, Esther Kattenberg, az Open Doors nemzetközi jogvédő szervezet képviselője, Roger Kiska, az Aliance Defending Freedom szervezet vezető jogásza és Richard testvér a Taize közösségből.

A résztvevők a Nagy Konstantin és Licinius által 313-ban kiadott ediktum szellemiségéről, s annak máig tartó hatásairól beszélgettek, összevetve azt a vallásszabadság mai európai értelmezésével és gyakorlati megvalósulásával – tudatja közleményében Surján.

Surján: „A milánói ediktumot nap mint nap megsértjük”

„Ugyan a tolerancia és a diszkrimináció elleni harc korunk leggyakrabban ismételt fogalmai közé tartoznak, a milánói ediktum szellemiségét mégis nap mint nap megsértjük” – hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus. A zsidók kirekesztése és üldözése a múltban és ma, a növekvő bevándorlóellenesség, különös tekintettel az európaiaktól eltérő vallásúakra, valamint a terjedő keresztényellenesség mind ugyanannak az ellenséges légkörnek a megnyilatkozásai, melyek teljességgel szemben állnak Nagy Konstantin eszmeiségével – tette hozzá Surján László.

Stefanovic: „Ez az egyetlen járható út”

Nebojsa Stefanovic, a szerb parlament elnöke arról beszélt, hogy az ediktum szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy abban higgyen, amit a szíve diktál. Stefanovic arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez a gondolat az alapja a mai napig minden vallási és civil szabadságnak.

„Ez a liberális üzenet, mely civilizációkat békített meg egymással európai kultúránk és emberségességünk alapkövét képezi. Ez az egyetlen járható út mindannyiunk számára” – hangsúlyozta a szerb politikus.

Köves Slomó: Ma jó zsidóként élni Európában

Surján László közleménye szerint Köves Slomó kisebbségi szemszögből közelítette meg a vallásszabadság témáját.

„Magyar zsidóként ma ki tudom mondani, hogy 2000 éve nem volt ilyen jó zsidóként élni Európában, mint ma” – jelentette ki Köves. Európa nagy kérdése ma nem a vallások közötti különbözőségek kezelése, hanem az, hogy hogyan látjuk Európa jövőjét, s hogy tudunk-e a vallási és szekuláris értékek között közös nevezőt találni – tette hozzá a rabbi.

Zárszavában Surján László annak fontosságát hangsúlyozta, hogy Nagy Konstantin és a milánói ediktum szellemiségét szerinte életre kell kelteni, a szép gondolatokat pedig tartalommal kell megtölteni – zárul a KDNP-s politikus közleménye.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!