Ferenc pápa szerint a római kúria hivatalaiban dolgozó papok számos lelki betegségben szenvednek, többek között örökkévalónak és mellőzhetetlennek tartják magukat, zárt köröket alkotnak, a világi hasznot lesik, javakat és hatalmat halmoznak fel, pletykálkodnak, és ezzel másoknak kárt okoznak, néha még az önmutogatás betegségébe is esnek. Máskor túlzott szigorúságtól szenvednek, hiányzik belőlük a humor és az önirónia, vagy a kúrián végzett szolgálatukat puszta tervezésként és könyvelésként élik meg, leginkább egy bürokratához hasonlítva.

Ferenc pápa határozottan fogalmazva kijelentette: a kúria tagjai spirituális Alzheimer-kórban szenvednek, vagyis „lelki képességeik folyamatosan csökkennek (…), önálló tevékenységre képtelenek (…), teljes mértékben a jelenben élnek, szenvedélyeiktől, szeszélyeiktől, mániáiktól függnek; falakat és szokásokat építenek maguk körül, és egyre inkább a saját kezükkel emelt bálványoknak lesznek a rabszolgái”.

Az egyházfő az általa említett betegségekre való gyógyszer receptjét is megadta: a kúrián dolgozó papoknak vissza kell szerezni a Krisztussal való életerős, személyes, eredeti és erős viszonyt akár a mindennapi imán keresztül is. Arra is utalt, hogy az egyház tagjainak nem szabad túl sok vagyontárgyat birtokolniuk.

A Vatikán többi dolgozóját Ferenc pápa arra kérte, ne a fogyasztásnak, a „haszontalan ajándékoknak” szenteljék a karácsonyi ünnepeket, inkább gyerekeikkel játsszanak. Az egyházfő bocsánatot is kért tőlük a „fájdalmat okozó” egyházi „botrányok” miatt.

A Szentatya karácsonyi útmutatója

Azért, hogy szent karácsony valóban örömünnep legyen, illetve alkalom arra, hogy begyógyítsuk a sebeket és kigyógyuljunk hiányosságainkból, a Szentatya egy útmutatóval szolgált, amelyet haszonnal forgathat minden hívő.

Az igazi karácsony Isten szegénységének ünnepe: azé az Istené, aki szolgai alakot öltve kifosztotta önmagát; azé, aki az asztalnál szolgál, aki elrejtőzik az okosok és bölcsek előtt, és kinyilatkoztatja magát a kicsinyeknek, az egyszerű és szegény embereknek. Az Emberfia ünnepe, „aki nem azért jött, hogy szolgáljon, hanem, hogy ő szolgáljon és váltságul odaadja életét sokakért” (Mk 10,45). Mindenekelőtt azonban a béke ünnepe, amelyet a gyermek Jézus hozott el a földre: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön Isten kegyeltjeinek” (Lk 4,14).

Ferenc pápa az alábbi gondolatokat bízta a Vatikánban dolgozó munkatársakra, akiket karácsony alkalmából fogadott hétfőn délben:

Ápoljuk lelki életünket, kapcsolatunkat Istennel, mert ez adja mindannak a gerincét, amit teszünk, és amik vagyunk. Az a keresztény, aki nem táplálkozik az imádságból, a szentségekből és Isten Szavából, az elkerülhetetlenül elfonnyad és kiszárad. Ápoljuk lelki életünket!

Gondozzuk családi életünket! Adjunk gyermekeinknek és szeretteinknek nemcsak pénzt, hanem sokkal inkább időt, figyelmet és szeretetet.

Ápoljuk emberi kapcsolatainkat! Váltsuk valóra hitünket az életben és a jócselekedetekben, főként a rászorulók iránt.

Figyeljünk oda beszédünkre! Tisztítsuk meg nyelvünket a sértő szavaktól, a közönséges és dekadens beszédtől.

Gyógyítsuk be a szív sebeit a megbocsátás olajával! Bocsássunk meg azoknak, akik megbántottak minket, és gyógyítsuk be azokat a sebeket, amelyeket mi okoztunk másoknak.

Gondosan dolgozzunk! Végezzük munkánkat lelkesedéssel, alázatosan, hozzáértéssel, szenvedélyesen, az Úrnak hálás lélekkel.

Gyógyuljunk ki az irigységből! Szabaduljunk meg a bujaságtól, a gyűlölettől és a negatív érzelmektől, amelyek megrontják belső békénket, és összetört, bomlasztó emberekké tesznek minket.

Gyógyuljunk ki a neheztelésből, mert az bosszúhoz vezet.

Gyógyuljunk ki a lustaságból, mert az a létezés eutanáziájához visz minket.

Szabaduljunk meg az ujjal mutogatástól, mert az gőgössé tesz minket.

Hagyjunk fel az állandó panaszkodással, hiszen csak elkeseredünk általa. Tudom, hogy néha ahhoz, hogy megtartsuk az állásunkat, kibeszéljük a másikat, önvédelemből. Megértem ezeket a helyzeteket, de ez az út nem jó irányba visz. A végén mindannyiunkat tönkretesz, és ez nem használ senkinek. Kérjünk inkább bölcsességet az Úrtól, hogy időben el tudjuk harapni a nyelvünket, és így ne ejtsünk ki rágalmazó szavakat, melyek csak keserű szájízt hagynak maguk után.

Gondoskodjunk gyengébb testvéreinkről! Gondoskodjunk az idősekről, a betegekről, az éhezőkről, a hajléktalanokról és a külföldiekről, mert ez alapján ítéltetünk majd meg.

Figyeljünk oda, hogy szent karácsony soha ne a túlzott fogyasztás, a látszat, vagy a fölösleges ajándékok és a pazarlás ünnepe legyen, hanem az öröm ünnepe, amiért befogadjuk a jászolba és a szívünkbe érkező Urat.

Képzeljük el, hogy megváltozna a világunk, ha mindegyikünk most rögtön elkezdené komolyan és odaadóan ápolni kapcsolatát Istennel és felebarátaival; ha átültetnénk a gyakorlatba az evangéliumi aranyszabályt, amelyre Jézus tanított minket a hegyi beszédben: „Mindazt, amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük. Ez a törvény és a próféták” (Mt 7,12). Milyen más lenne a világ, ha úgy néznék a másik emberre, főként, ha segítségre szorul, azzal a jósággal és gyöngédséggel, amellyel Isten néz ránk, ahogy vár minket és megbocsát nekünk. Ha az alázatban lelnénk meg erőnket és kincsünket. Pedig milyen sokszor félünk a gyengédségtől és az alázattól!

Karácsony a béke ünnepe is. Ehhez a békéhez pedig szükség van a mi lelkesedésünkre, a mi gondoskodásunkra; arra, hogy felolvasszuk fagyos szívünket, hogy bátorságot öntsünk a csüggedők lelkébe, és a megfáradt tekinteteket megvilágítsuk Jézus arcának fényével!

Ezzel a békével köszöntelek benneteket és családtagjaitokat. Köszönet és ölelés nekik is, főleg a gyermekeiteknek. Végül pedig bocsánatot kérek a magam és a munkatársaim nevében a hiányosságokért, az esetleges botrányokért, amelyek nagyon fájnak. Bocsássatok meg nekem.

Boldog karácsonyt, és kérlek, imádkozzatok értem! – mondta végül Ferenc pápa a vatikáni alkalmazottaknak.