Gyurcsány az MSZP veszteségét akarja minimalizálni

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint a választójogi törvénnyel kapcsolatos ötletelés arról szól, hogy – látva az országban uralkodó hangulatot – a pártelnök kormányfő minimalizálni szeretné az MSZP majdani veszteségét – mondta a párt szóvivője azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc bejelentette: a kormány csökkenteni szeretné a parlamenti és az önkormányzati képviselők létszámát. „Most legyen az a szabály, hogy a vesztes lesz a győztes” – a kormányfő láthatóan ebben a szellemben szeretné átalakítani a választási rendszert – jelentette ki Halász Zsuzsa. 

Hozzáfűzte: az időközi választásokat elsöprő fölénnyel folyamatosan az ellenzék jelöltjei nyerik, érthető, hogy az MSZP az elmúlt esztendők kormányzati teljesítményével a háta mögött nem szívesen méretné meg majdani képviselőjelöltjeit az egyéni választókerületekben.

A szóvivő emlékezetett rá, hogy a KDNP és a Fidesz évek óta szorgalmazza a kisebb parlamentet, a választási-, és az önkormányzati rendszer költségtakarékos átalakítását, ám a kormányzópárt az SZDSZ segédletével eddig rendre megakadályozta az erre vonatkozó törvényjavaslatok napirendre vételét. Ezek után meglehetősen fura, hogy a kormányfő előáll, s úgy tesz, mintha most pattant volna ki az az ötlet a fejéből, hogy kisebb létszámúvá Országgyűlésre lenne szükség. Az pedig már kifejezetten nevetséges, hogy ha a Fidesz–KDNP 200 fős Országgyűlést javasol, akkor Gyurcsány Ferenc 199 főst – jegyezte meg. „Vajon, hogyan jött ki a 199-es létszám? Miért pont ennyi?” – tette fel a kérdést a szóvivő.
    
A KDNP szerint, ha az egyéni mandátum megszűnne – ami a KDNP számára elfogadhatatlan –, akkor az azt jelentené, hogy a magyar Országgyűlésben egyetlen képviselő sem lenne  közvetlenül felelős a választóinak, egyetlen képviselőtől sem lehetne soha többé semmit sem számon kérni.
    
A költségtérítéssel kapcsolatban a szóvivő közölte: a KDNP-nek az az álláspontja, hogy a képviselőre is ugyanazoknak szabályoknak kell vonatkozni, mint minden más magyar állampolgárra. A KDNP 1,5-2 évvel ezelőtt is így gondolta, ezért a frakciónak nem lenne kifogása az ellen, hogy számlával kelljen igazolni a költségeket – tette hozzá.
    
Arról, hogy a kormányzat számításai szerint az alkotmányos intézményrendszer megújítása ciklusonként százmilliárd forintos megtakarítást eredményez, Halász Zsuzsa azt mondta: minden esetben megfontolandó az olyan javaslat, amelynek a lényege, hogy a választási rendszer, valamint az intézményrendszer működtetése olcsóbb legyen. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy a demokrácia nem olcsó „mulatság”. Szerinte a spórolást a „haverokon” kellene kezdeni, akikhez számolatlanul folynak a milliók, milliárdok használhatatlan tanulmányok írásáért, tanácsadásért.

+

A Fidesz szerint a kormánynak nincs válasza a válságra, ezért hiteltelen közjogi javaslatokkal próbálja elterelni a figyelmet – mondta Szijjártó Péter, a legnagyobb ellenzéki párt szóvivője mai sajtótájékoztatóján.

Gyurcsány Ferenc kudarca és kormányzati alkalmatlansága véglegessé vált, ami világosan látszik abból, hogy teljesen hiteltelen közjogi javaslatokkal állt elő – mondta Szijjártó Péter. Emlékeztetett egyben arra, hogy amikor Medgyessy Péter kudarca és kormányzati alkalmatlansága világossá vált, ő is semmitmondó és hiteltelen közjogi javaslatokkal a közvélemény elé.

A szóvivő szavai szerint ma már senki nem hiszi el, senki nem veszi komolyan, hogy ha a szocialisták kisebb parlamentről vagy az önkormányzati rendszer átalakításáról beszélnek, hiszen az MSZP a Fidesz kisebb parlamentre vonatkozó javaslatát az Országgyűlésben 67-szer szavazta le.
    
A politikus emlékeztetett arra is, hogy amikor a Fidesz azt javasolta, hogy az állami cégek igazgatóságaiban, felügyelő bizottságaiban helyet foglalók fizetését az átlagbérhez igazítsák, a szocialisták szavazatokkal ennek napirendre vételét az Országgyűlés szintén elutasította. Ugyanez történt akkor, amikor azt javasoltuk, hogy a megyei közgyűlés létszámát  a felére csökkentsük az MSZP jegyezte meg.
    
Arra a kérdésre, hogy a Fidesz hajlandó-e a miniszterelnök által felvetett javaslatokról egyeztetni, Szijjártó Péter azt mondta: a Fidesz a kisebb parlamentre, a kisebb önkormányzatokra, az állami kiadások csökkentésére az Országgyűléshez korábban már benyújtott javaslatait fenntartja. Ha kormány komolyan gondolja a változtatást, akkor szavazzák meg ezeknek az indítványoknak a napirendre vételét – fűzte hozzá.

+

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem a megegyezés szándékával terjesztette be  választási reformtervét, hiszen a javaslatok a polgári ellenzék számára előnytelenek – véli a stratégiai elemzéssel és tanácsadással foglalkozó Nézőpont Intézet.

Az intézet az MTI-hez vasárnap eljuttatott elemzése szerint a jó kompromisszumok természete, hogy minden fél győztesnek érezheti magát. Ez ráadásul a választójogi kérdésekben nemcsak ajánlott, hanem nélkülözhetetlen feltétel is: a Fidesz és a KDNP frakciók 162 képviselője nélkül ugyanis nem jöhet létre kétharmados többség.
    
A kormányfő választási reformterve a polgári ellenzék számára előnytelen, míg az MSZP és a kispártok számára előnyös. A kormánypártnak ugyanis nincs sok reménye a 2006-ban megszerzett 107 (176-ból) választókörzet megtartására. A ferencvárosi időközi választás eredménye is az MSZP lokális társadalmi beágyazottságának olvadását mutatta. A jelenlegi választási rendszerben a választókerületi vereséget az országos lista kompenzálja, de nem annyira, hogy feledtetni tudná, ha a szocialisták a következő országgyűlési választáson elvesztenék közvetlen mandátumaik javát – áll az elemzésben.
    
A Nézőpont Intézet úgy ítéli meg, a tisztán listás választási rendszer e mellett a kispártoknak előnyös, a közjogi csomag megvalósulása esetén az 5 százalékot elérő pártok súlya megnőne a parlamentben (2006-ban az 5 százalékos MDF csak a képviselők 2,9 százalékát adta). Nem véletlen, hogy az országos szervezetrendszerük felmorzsolódásával párhuzamosan mind az SZDSZ, mind az MDF a listás szavazás híve lett. Az átalakítás ugyanakkor a parlamenten kívüli kispártoknak, így a Jobbiknak is kedvezne: Gyurcsány Ferenc kezdeményezése alapján egy 199 fős parlamentben az 5 százalék elérése után akár 10 Jobbik képviselő is ülhetne. Indirekten tehát a kormányfő javaslata a jobboldali radikalizmus esetleges parlamenti súlyát is növelné az elemzők szerint.
    
Bár a javaslat az ellenzéki pártok részéről nehezen visszautasítható – vélik az elemzők, mivel a választási rendszer átalakítása régóta várat magára, s a kormányfő indítványa a Fidesz által régóta szorgalmazott „olcsó állam” követelésének is megfelel, ennek ellenére a javaslat támogatása nemcsak a Fidesz oldaláról kétséges, a választókerületek annulálása ugyanis a pártközpontokat erősíti és a helyi pártszervezeteket gyengíti. A tisztán listás rendszerben a pártlista összeállítója dönthet egyedül arról, ki kerülhet be a parlamentbe. Márpedig az első közjogi csomag (polgármesteri és képviselői tisztségek összeférhetetlensége) „megfúrása” is mutatja, hogy a helyi érdekérvényesítés igen erős az MSZP-ben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!