Jövőre is a túlélésért küzd a kizsigerelt nép

Nehéz év áll mögöttünk, és jövőre sem lesz könnyebb. Már 2008 elején is nyilvánvalóvá volt, hogy menekül a tőke Magyarországról, hiszen 2007-ben több külföldi tőkét vontak ki az országból, mint amennyi beáramlott. A kormány a konvergenciaprogramra hivatkozva megszorítócsomagokat erőltetett az országra, s ezeket szükséges reformintézkedések címén próbálta lenyomni a polgárok torkán.

A népnek lázadni támadt kedve, a Fidesz csillapító hatásának köszönhetően végül a március 9-i szociális népszavazáson leszavazta a vizitdíjat, a tandíjat és a kórházi napidíjat, s minden normális demokráciában ezt úgy értékelte volna a hatalmat gyakorló kormány, hogy a nép megvonta tőle a bizalmat, és lemondott volna.

Nyilvánvaló, hogy ez a helyzet még az SZDSZ-nek is kínossá vált, március végén bejelentette, hogy a Gyurcsány Ferenc által vezetett kormányban nem hajlandó tovább részt venni. És április végén tényleg otthagyta Gyurcsányékat a süllyedő hajón, még ha a liberális holdudvari klientúra meg is tartotta a politikai alapon szerzett zsíros állásokat. Gyurcsány Ferenc ragaszkodása a hatalomhoz nem csökkent, hanem annál jobban nőtt, minél több kárt okoz az országnak a kormányzása. Foggal-körömmel ragaszkodik a kormányfői és a pártelnöki székéhez is. Megszállott küldetéstudata szemmel látható.

A befektetők bizalma drámaian csökkent, a magyar cégek a körbetartozások és az októberre begyűrűző válság miatt tömegesen mennek csődbe. A kisvállalkozói szféra a túlélésért küzd. Mire elérte hazánkat a várható hatásaiban az 1929-eshez hasonlított válság, egy kizsigerelt, nemzeti vagyonától megfosztott, eladósított, velejéig korrupt elittel rendelkező, erkölcsileg lezüllesztett országot talált. Gyurcsánynak az IMF mégis mentőövet dobott a húszmilliárd dolláros hitellel. Májusban még Demján Sándor is kifakadt: ha a lakosság annyira „birka”, hogy tűri ezt a kormányzatot, akkor meg is érdemli a sorsát. A Magyar Hírlap által megkérdezett közéleti emberek sem értékelték túl rózsásnak az elmúlt esztendőt.

Balczó András a nemzet sportolója

Csodálatos, ahogy bábkormányunk és csatolt részei megtérést színlelnek, gyönyörű hangokat kezdenek kibocsátani, mint amikor a holló énekelni vagy a kutya nyávogni próbál. A tékozló fiú Jézus példázatában hazamegy, miután eltékozolta apjától kikövetelt vagyonát, majd azt mondja: nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezzél, tégy meg engem egynek a béreseid közül! Ezek a tékozló fiúk viszont hazamennek, a hűséges, idősebb testvért apjukhoz hasonlóan agyba-főbe verik, és a jószágot elhajtják. Ezeknek az embereknek Oscar- vagy Jászai Mari-díj járna alakításukért. A kormány ebben az évben is eltévesztette a sorrendet: előbb be kell vallani minden bűnt, azután enyhe büntetésért esdekelni.

Blaskó Péter színművész

Fontos, meghatározó évnek jutottam a végére. A Kossuth-díj visszautasításával és a nyílt levéllel sokak véleményét mondhattam ki jelenlegi siralmas helyzetünkről. De bizakodom és hiszek! Erre buzdítanék mindenkit, mert a hitben összekapaszkodó nemzettel szemben nincs esélye a cinizmusnak, a pökhendiségnek, az emberek semmibevételének. Kívánok boldog, békés, reményteljes új esztendőt minden hazáját szerető és érte aggódó, jó szándékú embernek.

Bod Péter Ákos közgazdász, volt jegybankelnök

Bekövetkezett az, ami csak lógott a levegőben, s az elmúlt évek kormányzati ténykedése miatt az országnak fizetnie kell. Reménykedtünk abban, hogy megúszhatjuk a globális pénzügyi, majd gazdasági válság kedvezőtlen hatásait, de ami például Szlovéniát csak meglegyintette, minket hanyatt döntött. Az emberek azt tapasztalják, hogy a kormány vezető politikusai, élükön a miniszterelnökkel, csak beszélnek, olyan ügyekben is, amelyekben érdemi intézkedések nem történtek.

Rétvári Bence országgyűlési képviselő, KDNP

A legszomorúbb, hogy az ország egyre inkább feléli a jövőjét. A kormány mindent elad, ami csak mozdítható. Miközben a gazdasági válság miatt a miniszterelnök takarékosságot vár el az emberektől, láthatjuk, az elmúlt hat évben maga az állam adósodott el leginkább. Az sem vet jó fényt a szocialista kabinetre, hogy a pénzügyi krízis idején sem sajnált jelentős összeget költeni a kommunikációra. 2008-ban a kabinet csak pillanatnyi válságkezelőként, nem felelős vezetőként lépett fel, nem látszott rajta a hosszú távú gondolkodás. Ebben az évben sem tudott jövőképet felmutatni.

Tőkés László püspök, EP-képviselő

Sok kudarc érte 2008-ban a magyarságot a téves pártpolitizálás, valamint a nemzetpolitika hiánya miatt. A szlovák és a román pártok – eltérően a magyarországiaktól – valóban a nemzeti érdekeiket szolgálják, és ennek rendelik alá pártérdekeiket is. A magyar pártpolitizálást ezért revízió alá kell venni, ha a románoknak és a szlovákoknak van nemzetpolitikájuk, akkor kell magyar nemzetpolitika is. Amelyik párt nem hajlandó nemzetben gondolkodni, annak nincs helye a közéletben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!