Megkérdőjelezhető emberek bírálják a kormányt

Sajtóértesülések szerint az MSZP vezetése úgy döntött, hogy távoznia kell a közéletből Simon Gábornak, mivel a Magyar Nemzet információi szerint a szocialisták elnökhelyettese ismeretlen eredetű, be nem vallott vagyont tart egy ausztriai bankban. Olyan emberek bírálják a kormány intézkedéseit, akik megkérdőjelezhetően gazdagodtak meg – erről már a keddi parlamenti napirend előtt beszélt Rétvári Bence.

Mesterházy Attila szocialista pártelnök helyettese, Simon Gábor évek óta hatalmas, több százmillió forintos vagyont parkoltat egy osztrák pénzintézet számláján. Az MSZP-s honatya a csaknem kétszázötvenmillió forintos összeget nem tüntette fel egyetlen vagyonnyilatkozatában sem – írja a Magyar Nemzet.

Kik is bírálnak?

Olyan emberek bírálják a kormány intézkedéseit, akik megkérdőjelezhetően gazdagodtak meg – erről már a keddi parlamenti napirend előtt beszélt Rétvári Bence. A közigazgatási és igazságügyi minisztérium államtitkára Simon Gáborra és Gyurcsány Ferencre utalva hozzátette: kétséges, hogy adóztak-e külföldi jövedelmeik után.

„Ezek az emberek beszélnek tehát a hétköznapi embereknek, a munkavállalóknak, a bérből és fizetésből élőknek és a nyugdíjasoknak a gondjairól, akiknek nem az a gondja, hogy pontosan mennyi is lesz a rezsiszámla, és valóban az a hatezer forint mondjuk adott esetben a gázszámlából nagy segítség vagy kis segítség, hanem azon gondolkoznak, hogy a luxemburgi cégükbe vagy az ausztriai bankszámlájukra vigyék azt a pénzt, azt az összeget, amit éppen nem Magyarországon akarnak feltüntetni. Ki tudja, hogy azok a pénzek, amelyek ilyesfajta külföldi bankszámlákon vannak, adózott vagy nem adózott jövedelemből származnak-e” – mondta.

A mentelmi bizottság elnöke az ügy tisztázását várja Simon Gábortól. Rubovszky György a Hír TV-nek azt mondta: az országgyűlési képviselőnek 5 napja van, hogy magyarázatot adjon arra, miért nem szerepeltette a milliókat vagyonnyilatkozatában. A testület ezután dönt majd a politikus sorsáról.

Már megszületett a döntés

Az Index korábban arról számolt be, hogy információik szerint az MSZP vezetői kedden összeülnek, hogy megvizsgálják Simon ügyét, ahol a politikust is meghallgatják.

A Hvg.hu értesülése szerint azóta a döntés is megszületett, amit a külföldön tartózkodó Mesterházy Attila pártelnök közölt Simonnal. E szerint az MSZP elnökhelyettesének minden posztjáról le kell mondania, a lehető leghamarabb vissza kell vonulnia a közéletből. A Hvg úgy tudja, hogy erről olyan válságtanácskozáson döntöttek, ahol az ellenzéki összeborulás minden pártjából megjelentek képviselők. „Minimalizálni kell a kárt a kampányra való tekintettel” – fogalmazott a döntésről a lapnak beszámoló egyik forrás.

Az ATV.hu azt írta, hogy „szocialista forrásból úgy értesültünk, hogy lehet valóságalapja a Magyar Nemzetben leírtaknak. Az is felmerült, hogy Simon Gábort leveszik az országos listáról, erről azonban Mesterházy Attilának kell döntenie, aki jelenleg Washingtonban tartózkodik.”

Simont a sajtó képviselői közül eddig senkinek sem sikerült elérni.

Érdekesség, hogy hétfőn még a kormányt vádolta korrupcióval az MSZP frakcióvezető-helyettese. Harangozó Tamás a parlamentben napirend előtt arról beszélt, hogy a többi között a korrupció miatt alkalmatlan az ország vezetésére a jelenlegi kabinet.

2002-ben Orbánt támadta vagyonnyilatkozata miatt

Az Index.hu azt is kiderítette, hogy 2002-ben Simon volt az, aki eljárást kezdeményezett Orbán Viktor vagyonnyilatkozata ellen, ugyanis megítélése szerint feltűnő aránytalanság állt fenn a kormányfő vagyoni helyzete és több vagyonnyilatkozatában megjelölt vagyoni állapota között. A beadványt nem egyedül, hanem két másik szocialista politikussal együtt jegyezték.

Gyanús pszichológus, felfüggesztett mentelmi jog

Mesterházy helyetteséről érdekes dolog derült ki: a Magyar Nemzet 2013 novemberében arról cikkezett, hogy a szocialista politikus mentelmi jogát március végén függesztette fel az Országgyűlés, miután a legfőbb ügyész bűnsegédként megvalósított csalás bűntette és magánokirat-hamisítás vétségének megalapozott gyanúja miatt kérte ezt. Az ügyészség szerint ugyanis Simon Gábor az egykori Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkáraként megbízási szerződéseket kötött egy pszichológussal – többek között – „személyes hatékonyság növelésére”, amiért napi 50-60 ezer forint volt a díjazása. Több olyan napot is feltüntettek azonban a számlákon, amikor Simon nem is volt Magyarországon, hanem hivatalos külföldi úton vett részt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!