Móring József Attila: Vérlázító, amikor magyarázni kezdik a védhetetlent!

Beszélünk a súlyos gazdasági, pénzügyi válságról, miközben sokkal mélyebb morális, lelki válságban szenved az ország. Nem volt elég 2004. december 4-e, az őszödi beszéd és az azóta is tartó kormányzásnak nevezett tragikomédia? Minek kell még történnie, hogy ráébredjünk: a nemzet megmaradása forog veszélyben

Az ifjabb évjárat parlamenti képviselője Móring József Attila.  Akkor született, amikor „elfoglaltuk” Csehszlovákiát” (1968). Civilben, 1998-ig általános iskolai tanár. 1998. október 18-án Somogyvár polgármesterévé választották; önkormányzati tisztségében 2002. október 20-án újra megerősítették. A 2006. évi országgyűlési választásokon Somogy megye 4. választókerületében egyéni mandátumot szerzett. A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőjeként a törvényhozás jegyzőjévé választották. E ciklusban 87 indítvány, és 18 önálló felszólalás fémjelzi - a jegyzőként elmondottakat azonban „csupán” technikai szólásként rögzítik. 
 
– Látjuk: ül a pulpituson, mégis… Mit csinál a jegyző?
 
– Igaz, legalább az egyikünk – a főtitkár vagy helyettese társaságában – mindig fenn ül a pulpituson, tartson bármeddig az ülés. Összesen tízen vagyunk: 3 MSZP-s,  3 Fideszes, 2 SZDSZ-es, 1 MDF-es, és 1 KDNP-s. Az ülésvezető elnök munkáját két jegyző (általában egy kormánypárti és egy ellenzéki) segíti. Bejelentéseket teszünk: napirenden kívüli felszólalók névsorára, az elutasított indítványokról, a köztársasági elnöki átiratairól, stb. Figyelemmel 
kísérjük a szavazások menetét, követjük a soron következő felszólalókat. Ezen kívül a titkos szavazásoknál a szavazatszámláló bizottság feladatait is a jegyzők látják el. Közreműködünk az eskütételeknél és a név szerinti szavazásoknál egyaránt.
 
– És, ha nincsenek a teremben? 
 
– Eszeveszett telefonálásba kezdünk… 
 
– Tagja a Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságnak is… 
 
– A mentelmi bizottság munkájában, mint a frakció jegyzőjeként veszek 
részt. Bár nem vagyok jogász, „csak" tanító és gyógypedagógus, azért 
elméletileg könnyű lenne eligazodni. a mentelmi ügyek között. Könnyű, mert, hiszen 
viszonylag egyszerűen kettéválaszthatók a köztörvényes cselekmények esetében keletkezett ügyek és a személyeskedő, „kekeckedő" politikai csatározások. 
 
– Elméletileg…
 
– A gyakorlat azonban az, hogy  szocialista–szabaddemokrata–emdéefes képviselőtársaink a 
párthovatartozástól teszik függővé, hogy a bizottság az illető képviselő kiadását, vagyis a mentelmi jog felfüggesztését és ezzel együtt a bírósági eljárás megindítását teszik lehetővé vagy éppen megakadályozzák az eljárás lefolytatását. 
 
- Szolidan közbeszólva: messze nem nemes indítatásból…
 
– Bizony vérlázító, amikor magyarázni kezdik a védhetetlent! De igazából nem ez a bosszantó, hiszen a bizottság csak javaslatot tesz, a Ház szavaz a mentelmi jog felfüggesztéséről. És ott már a frakciófegyelem, meg a „mi kutyánk kölyke” effektus működik...
 
– Pedig…
 
– Pedig a mentelmi jog, véleményem szerint, nem a köztörvényes bűnök elkövetésének takargatására, meg a közúti ellenőrzés „megúszására" született! Minden ilyen ügy árt az amúgy is megtépázott képviselői tekintélynek. 
 
– Ha még létezik ilyen egyáltalán... 
 
– Igen, ha még létezik ilyen egyáltalán...
 
– Somogyvárott köztiszteletben álló polgármester. Messze a parlamenttől… 
 
– Mintegy 1900-an lakunk  mostanság az országnyi megyének nevet adó és annak félezer évig központjaként szolgáló faluban. Büszkék vagyunk Koppány vezérre és Szent László királyra egyaránt. Mindketten éltek itt, a Lovagkirály halála után ebben a földben nyugodott, egy darabig.
 
– Jó, jó, de… 
 
– Értem, hogyne érteném: '92. decemberében hatod magammal alakítottam meg a Fidesz helyi csoportját azzal a céllal, hogy véget vessünk a faluban tapasztalható békétlenségnek és valami hasznosat tegyünk ezért a közösségért. A '94-es választáson négyen bekerültünk a 10 fős testületbe, én alpolgármester lettem. '98-ban polgármesterré választottak. 2002-től tiszta viszonyok köszöntöttek ránk: mindannyian a Fidesz–KDNP listájáról lettünk a falu képviselői és 2006 óta változatlan összetételben folytathatjuk a munkát. Persze vannak szocialisták a faluban, de a helyi választáson inkább ők is engem, illetve minket támogattak... 
 
– Véletlen?
 
– Nem hiszem, hogy véletlen lenne… 
 
– A bizalom gonddal, bajjal is jár… 
 
– Mint minden önkormányzati vezető mi is küzdünk a pénztelenséggel, de szerintem 
nem ez a legnagyobb baj manapság. 
 
- Nocsak…
 
– Hanem az, hogy nem figyelünk eléggé egymásra! Sőt, lassan észre sem vesszük egymást! Mindent a pénzre fogunk és annak a megléte vagy  – sokkal inkább – a hiánya miatt vagyunk ingerültek, türelmetlenek, önzők, érzéketlenek. 
 
- Csoda? Ezzel alszunk… 
 
– Mikor ébredünk már fel? Beszélünk a súlyos gazdasági, pénzügyi válságról, miközben sokkal mélyebb morális, lelki válságban szenved az ország. Nem volt elég 2004. december 4-e, az őszödi beszéd és az azóta is tartó kormányzásnak nevezett tragikomédia? Minek kell még történnie, hogy ráébredjünk: a nemzet megmaradása forog veszélyben?
 
– Ne haragudjon! Én kérdezek... 
 
– Az elmúlt esztendő sikere egyértelműen a szociális népszavazás volt, hiszen egy ügy mellett még soha nem sorakoztunk fel ily sokan.  Reménykedtünk a kijózanító hatásában, de aztán sajnos csalódnunk kellett. 
 
– Messze a parlamenttől, odahaza is? 
 
– A faluban több fejlesztést is sikerült megvalósítanunk, házakat meg utakat sikerrel építünk, de a közösségi élet csak nagyon nehezen akar beindulni. Mire elkészülünk a csodálatos templomunk felújításával, alig lesznek benne hívek... 
 
– „Optimizmusa” lehangoló. A parlamentben sem biztatóbb? 
 
– A Házban elkeserítőek a személyeskedő szóváltások. Ellenzékiként még egy helyesírási hiba kijavítására tett módosító indítvány is halálra van ítélve...
 
– Mégis, mégis… 
 
– Új év, régi remények!  EU választás során, ha már „nem tetszettünk forradalmat csinálni", megmutathatjuk, hogy mit gondolnak az emberek erről a reform-ámokfutásról. 
 
– Aztán? 
 
– Aztán, akár már ősszel, új parlamentet is  választhatunk. És nem kerülhetünk annyira mélyre, ahonnan hittel, bizalommal és összefogással ne lehetne felemelkedni. 
 
– Valóban..? 
 
– Képesek vagyunk rá! Én még mindig hiszek a szeretet és az összefogás erejében!
 
– És még?
 
– Adjon az Isten szerencsét..!
 

SOMOGYVÁR

Somogyvár és a Kupavár-hegyi történelmi emlékhely, a Balatontól délre, 26 kilométerre, a Kaposvár-Fonyód közötti út mellett, 32 kilométerre a megyeszékhelytől található. Itt halad a Fonyód-Kaposvár közötti vasút, melyen állomása van. Közeli város a közúton jól elérhető a Marcali is.

Területe: 5299 hektár. Lakosok száma: 1925 fő. Lakások száma: 707. A szélesen elterülő Somogyvárt 17 utca tagolja, melyek egyetlen kivételével szilárd burkolatúak. A falu gondozott, rendezettek, parkosítottak a közterek, az otthonok többségét földgázzal fűtik.

Lakott településrész Vityapuszta, ahol 270-en és Beslia-hegy, ahol nyolcvan élnek. Az egykor a Széchenyi-családot szolgáló kastélyba 1946-ban speciális általános iskolát és nevelőotthont költöztettek, falai között fogyatékos gyermekekkel foglalkoznak. 1997-ben adták át az intézmény 500 személyesre bővített korszerű, minden igényt kielégítő konyháját és éttermét. A kastélyba nyugodtan bekopogtathat az utazó, hogy a régi faragásait őrző előcsarnokot és a bencés apátság egykori, rekonstruált épületének makettjét megcsodálhassa. A kastély diákotthona nyáron vendégek fogadására is alkalmas, nagyobb létszámú csoportok is elhelyezést kaphatnak benne.

A település 1993 óta rendelkezik vezetékes földgázhálózattal. A lakások többségét ezzel fűtik. Az utcák – egy kivétellel – szilárd burkolatúak. A szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése jelenleg van folyamatban. Nyáron nagyobb létszámú csoport a Diákotthonban talál szállást, de egyre többen foglalkoznak a külterületeken lévő pincék kiadásával.

  
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!