Ez a história jut az ember eszébe, mikor olvassa az újságban, hogy az Ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a két éve nagy port felvert filozófus-ügyekben. Amikor is arról volt szó, hogy egyes filozófia-tanszékek, alkalmi csoportosulások mintegy félmilliárd forintot nyertek pályázati úton, mélyenszántó gondolataik tudományos feldolgozására, publikálására, konferenciák tartására, hazánk szellemi kincstárának gyarapítására.

A pályázatokat még a Gyurcsány-fénykorban írták ki és csodák csodájára kivétel nélkül marxizmuson edződött, „Lukács-iskolát” kijárt, időközben liberális demokratává megvilágosodott kutatócsoportok nyerték, személyekre lebontva is nem elhanyagolható méretű juttatások formájában.

A megindult eljárások során világosan hitelesítést nyert Horn Gyula nagy mondásának igaza „Nálunk sok filozófusok vannak.” Kormányzása idején már érzékelni lehetett az amúgy ezer bajjal küszködő rendszerváltó országban a túltengő filozófus-képzést, amelynek csak mostanában tud majd a kormány – egyéb túltengő „szellemtudományi” ágazatok képzésének – gátat szabni. Helyettük inkább az árvízszabályozás és a vízgazdálkodás területére terelve az anyagi eszközöket.

A jogászok szerint ártatlanul meghurcolt filozófusokon és filozofálgatókon bizony alaposan elverte a port a Gyurcsány-korszak bűneiért a jobboldali média, számos közszereplő és magánszemély, bennük látván a Gyurcsány-éra minden megtestesült svihákságát. A sértettek még nem döntöttek, hogy törvényes úton szereznek-e elégtételt maguknak, vagy beérik egyszerű bocsánatkéréssel, kérnek-e nem vagyoni kártérítést, vagy beérik a bűnbánattal.

Sokan azonban nem ágáltak nyilvánosan a Gyurcsány-korszak kedvezményezettjeinek viselt dolgai ellen, legfeljebb lélekben ítélték el őket, rosszat gondolva.

A legkevesebb elégtétel az, ha az ártatlanul meghurcolttól bocsánatot kérnek. Valószínű azonban, hogy a nagy többség úgy érzi, hogy a rehabilitált simlisségek elkövetőinek kellene tőlük, a kárvallottaktól bocsánatot kérnie a közvagyon elprédálóinak. De ott lóg a fejük felett az a veszély, hogy törvény kötelezi őket a megalázkodásra.

Tehát akkor mondhatjuk, hogy a filozófus-pályázatok nyertesei talpig tisztességesek? Bocsánatot kérünk?

De ezzel egyidőben felbukkant egy másik érdekes jogi probléma is.

Egy másik, egyelőre nem nagyon publikált, kószának mondható híradás szerint bírói döntés született arról is, hogy nem ütközik a jóerkölcsbe maga a végkielégítések kifizetése, ezért azokat nem kell visszafizetnie a kedvezményezetteknek. Nem világos, hogy ez a becsületes, csak a negyven évi szolgálati nyugdíjazás után felvett, régebbi törvények által szabályozott végkielégítésekre vonatkozik-e, avagy a féléves semmittevés-kártevés után felvett több tízmilliós vezérigazgatói „végkielégítésekre”? Miután azokat is a kifizetés pillanatában még érvényes, törvénybe iktatott jogszabály alapján fizették ki.

Mi is volt az a teljesítmény, ami után busás végkielégítés járt azoknak, akik többnyire pánikszerűen távoztak posztjukról a Gyurcsány-Demszky-érában, elviselhetetlen adósságterheket hagyva a lakosság nyakán?

Dupla áron megépített, selejtes műutak száz kilométerei, PPP szerződésekkel épült középületek, off-shore cégek részére kiírt pályázatok százmilliárdja, bagóért eladott, tízszeres áron visszabérelt állami tulajdonú ingatlanok, soha meg nem valósult gigászi tervekre kifizetett tízmilliárdok, közhivatalok dolgát képező, mégis szakértői díjakra kifizetett számolatlan milliárdok.

Mind-mind lepapírozva törvényesen, mert az értük vállalt felelősség csupán „politikai felelősség”?

Kinek és kiktől illenék mifelénk bocsánatot kérni? Leginkább talán azoktól, akiknek a feje fölött átnyúlva vándoroltak a milliárdok illetéktelen kezekbe. A szereplők tisztességes emberek? Bocsánatot kérek!