A Magyarország elleni, összehangoltnak tűnő támadásoknak politikai, gazdasági és ideológiai okai vannak itthoni és európai részről egyaránt – jelentette ki Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője, a párt alelnöke a Keresztény Civil Szervezetek X. Országos Fórumán az Országházban. A politikus fontosnak nevezete a Magyarország gazdasági szuverenitását védő patrióta gazdaságpolitikát.
A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke kiemelte: a politikai okok mögött az áll, hogy az érintettek nehezen tudják feldolgozni a választási vereségeket.
Harrach Péter szorgalmazta Magyarország gazdasági szuverenitásának védelmét, patrióta gazdaságpolitikát. Ennek eszközei között említette az egyes szolgáltatók visszavásárlását, és a gazdasági fejlesztéseket az IMF-megszorító javaslataival szemben.
Kitérve a parlament szuverenitására úgy fogalmazott: nem helyes, ha az Alkotmánybíróság szereptévesztésben van, és nem az alapértékek védelmére koncentrál, hanem a törvényhozást szeretné kisajátítani. Ezért támogatják és segítik az Alkotmánybíróság eredeti célját, az alapértékek védelmét, de szeretnék a törvényhozást maguknak megtartani.
Harrach Péter hangsúlyozta az állam érdekérvényesítő képességét, amelyet kiemelt jelentőségűnek nevezett a nemzeti szuverenitás védelme szempontjából. Szólt arról, „a teremtés rendjének és a normális emberi életnek a védelméről” is, amit szerinte a liberális nemzetközi körök támadnak. A másként gondolkodók tiszteletét hirdetik, de a gyakorlatban ezt nem ismerik – mondta. Úgy ítélte meg, hogy ezek a körök dogmákat próbálnak kötelezővé tenni, és sokszor emberi jogi öltözetben képviselnek gazdasági és politikai célokat.
Az MKDSZ elnöke megjegyezte: nem feladata, hogy egy nagy és tiszteletre méltó ország gyakorlatát helytelenítse, de úgy látják a megnyilatkozásokból, hogy azok nem feltétlenül a megfogalmazott, hanem a mögötte rejlő célok érdekében történnek. Azt mondta, hogy a hatékony érdekképviselethez határozottságra és szakszerűségre van szükség, „a konfliktust nem keresni, hanem vállalni kell”.
Horváth Pál vallástörténész előadásában a civil szféra közvetítő szerepére hívta fel a figyelmet. A civil közösségek az egyén, a családok és az állam között helyezkednek el. Nélkülük nincs valódi társadalom. Védik az egyént, a családot, a legkisebb sejtet az állammal szemben. Érdekeket, értékeket képviselnek, fellépnek a jogszerűtlenségek ellen, megakadályozzák a totalitárius rendszerek kialakulását – mondta, majd röviden ismertette az egyház tanítását, miszerint a személy szabad és autonóm, joga van a kiteljesedéshez, ám ehhez szüksége van társakra, közösségre, hiszen önmagában ez még senkinek sem sikerült. Éppen ezért munkálkodnunk kell, védenünk a közösséget, a közjót is, mégpedig a „nagyranőtt” egyénnel szemben, mert ha nem, az általában igazságtalansághoz vezet.. Ezt a védelmet szintén a kis közösségek, a civilek képesek leginkább biztosítani.
A vallástörténész röviden kitért XIII. Leo pápa 1891-es Rerum Novarum enciklikájára, amelyben az egyház társadalmi és gazdasági kérdésekkel foglalkozik, majd XI. Pius Quadragesimo anno szociális enciklikáját idézte. Az 1929-es gazdasági válság, a fokozódó szegénység a totalitárius állameszmék térhódításai egy új társadalmi rend létrehozását sürgették – mondta Horváth Pál, majd az 1931-ben napvilágot látott állásfoglalásból kiemelte a szubszidiaritást, amely szerint amit az egyes egyének saját erejükből és képességeik révén meg tudnak valósítani, azt hatáskörükből kivenni és a közösségre bízni tilos. Éppen így mindazt, amit egy kisebb és alacsonyabb szinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni, egy nagyobb és magasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani jogszerűtlenség és egyúttal súlyos bűn, a társadalom helyes rendjének fölforgatása.
Baritz Laura OP szerzetes, közgazdász előadásának felvezetésében röviden visszautalt Harrach Péter köszöntőjére, amelyben a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke azt mondta, „a keresztények nem annyira képesek az érdekeik érvényesítésére.” „Milyen képünk is van a sikeres érdekérvényesítő emberekről?” Ha egy nagydarab, tűzön-vízen átgázoló, csak a maga hasznát szem előtt tartó embert, csoportot társítunk az érdekérvényesítéshez, akkor az elnök úrnak igaza van – folytatta Baritz Laura, majd két paradigmát állított szembe egymással. Az Adam Smith nevéhez köthető felvilágosult önérdeket és a kereszténység által is vallott fenntartás nélküli önátadást. Az első azt mondja, hogy csak a viszonzott, az úgynevezett reciprok altruizmusnak van haszna, a feltétlen segítség, kimondottan káros a társadalmak számára.
„Mi a jó? Mindenki számára más? A szubjektív jó haszonelvű, hedonista. Birtokolni akar, és a kellemesre vágyik. Az objektív jóság sarokpontja azonban Isten, ha úgy tetszik: normák” – mondta a közgazdász, majd folytatta: az objektív jóságot mindig viszonyítani tudom, mivel kívül helyezkedik el. Érzékeltetésképpen Kolbe atya történetét idézte fel, aki egy auschwitzi koncentrációs táborban egy két gyermekes apa életéért cserébe önként vállalta a halált.
„Minden valóságos élet találkozás.” – idézte Barizt Laura Martin Buber filozófust, aki szerint a világ és benne az ember magatartása kétarcú: ÉN–AZ vagy ÉN–TE. Az első tömeget teremt, a második közösségeket, amely által az ÉN kiteljesedni képes. Az első magatartás a boldogságot a látszólagos birtokolható dolgokban keresi, a kellemeset vágyja, a második boldogsága dinamikus, hiszen kiteljesedni vágyik. Eric Fromm szerint „az ember saját érdeke az, hogy fenntartsa magát.” Éppen ezért a felvilágosult önérdek – bár öreg hiba ördögtől valónak gondolni – csak eszköz, jó eszköz lehet célunk elérésében.
Molnár-Bánffy Kata kommunikációs tanácsadó előadásában igyekezett azokat a rossz sztereotípiákat eloszlatni – hangos, botrányos, bulvárosan bugyuta –, amelyeket gyakorta társítunk a kommunikációhoz. Elmondása szerint a keresztényeknek különösen kéne érteniük, mi is az a kommunikáció, hiszen a fogalom a latin communio szóból származik, amely a szentáldozást, önmagunk megosztását jelenti. A kommunikáció során sem információkat kívánunk megosztani, hanem végső soron önmagunkat. A kommunikációs tanácsadó első tételként leszögezte: „jó kommunikációja annak van, ami jó önmagában.” Hosszútávon csakis ez működik. Magyarországon számos értékes munkát végző civil szervezet működik, ám alig-alig tudunk róluk valamit. Csak azt az egy-kettőt ismerjük, akik látszanak, akik képesek a kommunikáció hatékony eszközként használni. „Szokták mondani, ehhez sok-sok pénz kell, ami igaz, de vannak dolgok, amelyek a pénznél is többet érnek” – mondta Molnár-Bánffy Kata. – „Ha bemegyünk egy templomba, azt látjuk, hogy az első padsorok üresen állnak. Félünk előremenni.” Bátorság híján vagyunk, pedig enélkül nem lehet embertársaink elé kiállni, nem lehet ügyek mellé odaállni. Továbbá pedig el kell feledni ama vágyunkat, hogy amit mondunk, csinálunk, az mindenkinek tetszik. Nem tetszik mindenkinek. És ami talán a legnehezebb, el kell fogadnunk azt, ha kiállunk, valami mellé odaállunk sebezhetőek leszünk” – mondta a szakember, majd kitért néhány alapvető fontosságú szabályra, eszerint tudnunk kell kiválasztani, kit állítunk a középpontba, ki adja az arcát az ügyünkhöz, ki mellé fognak odaállni az emberek. Hangsúlyozta továbbá a csomagolás, a márkaépítés, önkéntes toborzás fontosságát. Az önmeghatározás, önismeret elengedhetetlenségét. „Tudnunk kell, kik vagyunk, mit képviselünk.” Mindenkit biztatott arra, hogy kérje a fiatalok segítségét, hiszen ők koruk okán is bátrabbak, birtokában vannak a modern eszközöknek. Végül, de nem utolsósorban pedig felhívta a hallgatóság figyelmét a reputációépítés fontosságára, illetve arra, hogy ne csak arra törekedjünk, hogy ismerjenek, hanem arra is, hogy szeressenek. Ez pedig csak hitelességgel, teljesítménnyel érhető el.
Kutassy Jenő a NOE képviselőjeként ismertette a Nagycsaládosok Országos Egyesületének munkáját, azon belül is azt, miként tud együttműködni kormány és civil szervezet. Elmondta, hogy szervezetük Magyarország első alulról jövő civil szerveződése. 1987-ben 136 család összefogásával alakultak. A családok egymásra találását voltaképpen a nagycsaládosokkal szembeni előítéletek segítették, és első céljaik között is ezen előítéletek felszámolása szerepelt, úgymint az élet, és anyaság tiszteletének a helyreállítása, a jövőért való felelősségvállalás, a nagycsalád értékeinek a felmutatása. Kutassy Jenő biztatásképpen az egyesület több sikerét is megosztotta a hallgatósággal. Elmondta, hogy pár nógrádi nyugdíjas asszony kezdeményezése miként nőtt országosnak mondható akcióvá a Tápláló szeretet elnevezésű mozgalom. 2009-ben Nyilas Kálmánné többedmagával elhatározta, hogy befőzés alkalmával gondolnak nemcsak a maguk, de mások családjára is. Felvették a kapcsolatot az a nagycsaládosok egyesületével és ősszel lekvárt, különböző befőtteket adományoztak a nagycsaládosok számára. A kezdeményezés az ország többi részéről is csatlakoztak: Horpács, Rétság, Drégelypalánk, Diósjenő és Kétbodony. A családok pedig levélben, képeslappal, gyermekek rajzaival köszönték és köszönik meg az adományokat, amelynek egy része a közös szeretetfát díszítik. „Irénke néni egyszer azzal viccelődött, hogy a nógrádi posta forgalmát jócskán megemeltük” – zárta a sikersztorit a NOE képviselője, majd a kormánnyal való együttműködésre tért. Elmondta, hogy a kereszténydemokratákkal igen eredményesen tudtak együttdolgozni. Ennek a közös munkának a sikere többek között a családi adókedvezmény, a GYES és GYED átalakítása, a GYES mellett történő munkavégzés új szabályozása, a gyermekneveléssel töltött idő figyelembevétele a nyugdíjazásnál, a hitelcsapdák kezelése, a csődvédelem, a szocpol kiterjesztése a használt lakásokra és talán a legfontosabb: Alaptörvényünkben az ő közbenjárásukra rögzítették a család és az élet tiszteletét.
Écsy Gábor, a Katolikus Karitász munkáját ismertetve elmondta, hogy Magyarországon a karitászmozgalom igen nagy múltra tekint vissza, hiszen az első lépéseket, még az első világháború idején tették meg. Céljuk akkor is és most is a bajban lévők megsegítése, a nélkülözés enyhítése katasztrófák idején. Mint mondta, az egyháznak mindig is feladata volt a szeretet gyakorlása és ehhez a szolgálathoz intézményeket is életre hívott. A karitász tehát mozgalom és intézmény egyszerre. Országos, megyei és helyi központok irányításával történnek a munkálatok. Écsy Gábor a helyi plébániák szerepét, fontosságát emelte ki, hiszen – mint mondta – itt a legjobb a rálátás, ki tudják aknázni a személyes kapcsolatok előnyeit.
A szervezet igazgatója kitért a szenvedélybetegekkel való foglakozásra, a megváltozott munkaképességű emberek felkarolására, a fogyatékkel élők és a hajléktalanok gondozására, illetve a 2010-es nagy árvíz idejére, amikor 4700 családot kellett kitelepíteni és több száz összedőlt otthont újjáépíteni. Elmondása szerint sok családnak nem volt biztosítása, így igen sok otthon felújításában, újjáépítésében is részt vállaltak.
Megemlítette, hogy a nemrég bevezetésre kerülő iskolai önkéntességnek igen nagy hasznát veszik, és tapasztalataik szerint a gyerekek örömmel és szívesen vállalnak részt ezekben a munkákban.
Előadását egy személyes történettel zárta. Egyszer megkérdezte tőle valaki, hogy mi a különbség az ő segítségnyújtásuk és egy világi szervezet segítsége között. Mindkét csomag egyforma: takaró takaró, cipő cipő. „Amikor ott állunk egy baj előtt, amit nem tudunk megoldani, mert elfogytak a lehetőségeink, eszközeink, akkor a legtöbb ember szétteszi a kezét, hogy ennyi volt. Mi ilyenkor összetesszük a kezünket, és ebből a hitből erőt lehet meríteni nemcsak a magunk számára.”
Győri-Dani Lajos a Máltai Szeretetszolgálat képviselője elmondta, hogy 900 éves szervezetük azért tudott fennmaradni, mert szem előtt tartották a mondást „miszerint akkor tud valaki öreg lenni, ha mindenkor tud modern lenni. Amikor II. Szulejmán az országunkra tört, nem azon gondolkodtunk, miként tudnánk több gyógynövényt termeszteni” – mondta, majd hozzátette a szervezet jelmondta: a hit védelme és a szegények istápolása. Már pedig szegények mindig lesznek – mondta, így nekik még legalább 900 évig működniük kell. A Magyar Máltai Szeretetszolgálatot voltaképpen a rendszerváltozás évei hívták életre a kelet-német menekültek áradata, a romániai és délvidéki véres események. A békeidőkben a szociális feszültségek kezelésében jelentős rész hárult a szolgálatra. „Azzal szembesültünk – mondta Győri-Dani Lajos –, hogy fejlesztenünk, építkeznünk kell.” Ezután rátért az eszközök fontosságára, kiemelve azt, hogy pénzre is szükség van. Az egyre több feladat egyre több forrást igényelt és igényel most is, éppen ezért az EU-csatlakozás után a szervezet nyitott: nemcsak hazai forrásokra pályáznak, hanem EU-s projektekre is. A nyitás elképesztő hasznot hozott, olyat, ami nem is mérhető pénzben. Megtapasztalhatták, mit gondolnak mások, miben gondolkodnak egyformán, megtapasztalhatták, hogy a tudásukat értékelik, számtalan tapasztalattal gazdagodtak és gazdagszanak. Lehetőségü adódott kapcsolatteremtésre, hálózatépítésre.
Kiemelte a munkát, ami ezeket a lehetőségeket megnyitotta, hiszen a pályázatírás nem egyszerű, sőt. „Ha valaki a magyar bürokráciát szidja, csak mosolygok, az EU-hoz képest semmiség, higgyék el nekem” – mondta, majd a nemzetközi elvárásokból kiemelte a partnerséget. „Nincsenek egyéni pályázatok, csak partnerség. Mi magyarok, kevésbé gondoljuk hasznosnak azt, ami nem tégla, nem autó, nem lehet megvásárolni. Ezt a mentalitást nekünk még el kell sajátítanunk.”
Végezetül előadását egy tanáccsal zárta: „ha a pénzt nem tudjuk arra költeni, ami a küldetésünk, akkor ne költsük el, nem szabad.”
Salzmann Zoltán az ÉrMe Üzleti hálózat képviselője hasznos üzleti tanácsokkal, pénzügyi alapismeretekkel látta el a hallgatóságot. Nagypapáját idézve elmondta: „kiadásunk legyen mindig kevesebb, mint a bevételünk”, majd hozzátette: viszont senki sem takarékoskodta még magát gazdaggá.
A több lábon állás elengedhetetlen. Legalább hat forrásból kell biztosítani a működésünket. „Miféle forrásaink lehetnek?” A tagdíj voltaképpen egy szolgáltatás. Pénzért cserébe adnunk kell valamit. Az adomány ezzel ellentétben ellenszolgáltatás nélküli, viszont ez sem úszható meg munka nélkül. Jól és sikeresen kell kommunikálnunk. „Mi az, amiért pont nekem adunk?” A szponzoráció viszont már kemény üzlet, tudomány. Ehhez olyan ember kell, akinek erre jár a feje, aki megtalálja a vevőt, és el tudja adni a terméket. A sikeres vállalkozó ugyanis az az ember „aki nemcsak akkor figyel a pénzére, amikor nincs, de akkor is, amikor van.”
A jó működéshez pénz kell. Legalább háromévi előre. Akkor dőlhetünk ugyanis hátra, mondván: nem kell vele foglalkoznunk, most már koncentrálhatunk a lényegre.
Salzmann Zoltán végezetül kiemelte annak fontosságát, hogy mindig tudnunk kell, mire költünk, és ki ellenőrzi pénzeinket. „Olyan, aki nincs benne” – zárta előadását.
