A postatörvény módosításáról vitázott a parlament

Napirend előtt az Országgyűlésben Firtl Mátyás arra emlékeztetett, hogy 2016. szeptember 21-én lesz Széchenyi István gróf születésének 225 évfordulója. A postatörvény tervezett módosításának vitája során a kormányzati politikusok egyebek között a piaci versenyben elszenvedhető hátrányok megszüntetésére hivatkoztak, míg az ellenzék az indítvány alaptörvény-ellenességét hangoztatta.

Napirend előtt



Ikotity István (LMP) szerint az egészségügy válságáról mára csak a kormány nem hajlandó tudomást venni. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt firtatta, ha igaz lenne, hogy a kormány nem veszi észre a problémákat, akkor miért hozott ez ügyben intézkedéseket az elmúlt öt évben. Példaként azt hozta fel, hogy csökkent azon orvosok száma, akik külföldi munkavállalásra kértek engedélyt. Elmondta, hogy az elmúlt időszakban a vidéki kórházakban 104 milliárd forintot fordítottak gépekre, berendezésekre, a kórházak adósságrendezésére 60 milliárd forintot. Mint mondta, az LMP felsorolja a problémákat, amelyeket minden beteg lát, a Fidesz-KDNP ehhez képest a megoldásokat is felkínálja.

Tóth Bertalan (MSZP) a postatörvény parlament előtt lévő módosítását kifogásolta. Azt is szóvá tette, hogy a posta menedzsmentjének 150 százalékkal nőtt a fizetése, miközben az alkalmazottak 1-4 százalékos emelést kaptak 2016-ban. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy több olyan állami cég van, így a posta is, amely az egyetemes szolgáltatáson kívül versenypiaci tevékenységet is folytat. Ezért életszerű az, ha ezekben a cégekben a kormányzat menedzserfizetéseket nyújt – közölte. Hozzátette: a törvényjavaslat megfelel az adatvédelmi hatóság állásfoglalásának, az nem vonatkozik olyan tevékenységére, amely az egyetemes szolgáltatásra vonatkozik. Elmondta, a piaci tevékenységen kívüli minden más adat, például a menedzsment fizetése közérdekből nyilvános marad.

Lukács László György (Jobbik) elmondta, hogy a Jó állam jelentés szerint az egészségügyre egyre kevesebbet fordít az ország, 2013 óta nem emelkedtek a források, úgy, hogy a gazdaság felfutóban van. Rétvári Bence válaszában az OECD-jelentésre hivatkozva közölte: 2010 előtti időszak a forráskivonás időszaka volt, de a Fidesz-KDNP időszakában nemcsak megállt ez a folyamat, hanem növekedtek is a források.

KDNP: az idén ünnepeljük Széchenyi István születésének 225 évfordulóját



Firtl Mátyás (KDNP) arra emlékeztetett, hogy 2016. szeptember 21-én lesz Széchenyi István gróf születésének 225 évfordulója. Véleménye szerint a 2014-ben Nagycenken elkezdődött fejlesztések célja, hogy méltó zarándokhellyé váljanak a Széchenyihez kötődő emlékhelyek. L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős államtitkára elmondta: április 8-án nagyszabású nyitórendezvényt, egy konferenciát rendeznek Nagycenken, ott mutatják be a posta által kibocsátott emlékbélyeget. Szeptember 21-ére két nagy dologgal készülnek: az új állandó kiállítással, és a kastély egykori kápolnájának rekonstrukciójával – mondta. Közölte azt is, szakértői emlékbizottság készíti elő a kiállítást, a bizottság elnöke Gergely András, a Veritas Intézet kutatócsoportjának vezetője, tagja Estók János, Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója, Fónagy Zoltán, az MTA kutatója, Dobszay Tamás, az ELTE docense, Velkey Ferenc, a Debreceni Egyetem docense.

Selmeczi Gabriella (Fidesz) kijelentette: a kormány a népességcsökkenés jelentette kihívást a családok megerősítésével kívánja megoldani. A kormány soha nem látott mértékű programot indított, hogy a családok otthonhoz jussanak – közölte, utalva arra is, hogy a program a gazdaság élénkítésében is segít. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkár megerősítette: azt szeretnénk, ha minden magyar embernek lenne saját tulajdonú lakása és hogy több gyermek szülessen, a gazdaság is növekedjen. Elmondta, a nem hivatalos összesítésekből látszik, több az új lakásokra vonatkozó igénylés. Arra kérte a bankokat, hogy a csokot akkor is fogadják el önrészként, ha a harmadik gyermek nem született meg.

A Vegyifegyver Tilalmi Szervezet és Magyarország közötti megállapodás kihirdetése

Megállapodásban határozta meg a Vegyifegyver Tilalmi Szervezet tisztségviselőit Magyarországon megillető kiváltságokat és mentességeket, amelyek megegyeznek a nemzetközi jogi gyakorlattal – ismertette Mikola István, a külügyi tárca biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára a megállapodás kihirdetéséről szóló törvény általános vitájában. A megállapodás az állam törvényeinek tiszteletben tartását és a hatóságokkal való együttműködést is rögzíti.

Az államtitkár felidézte, hogy a szervezetet egy egyezmény hozta létre, amely betiltotta a vegyi fegyvereket és a készletek felszámolását célozza.

Bartos Mónika, a Fidesz vezérszónoka arról beszélt, hogy a részes államok a föld lakosságának 98 százalékát teszik ki, s ez hitelessé teszi a vegyi fegyverek átfogó megsemmisítését. Üdvözölte, hogy a csatlakozott felek nem gyártanak, halmoznak, tartanak vegyi fegyvert, azt nem adják át más államnak és nem tartózkodnak az előkészületektől is. A javaslat a szervezet hazai működési kereteit teremti meg, ezért a Fidesz támogatja azt – mondta.

Demeter Márta, az MSZP vezérszónoka ugyancsak azt jelezte, hogy pártja támogatja a javaslat elfogadását. Prioritásként emelte ki a tagállami deklarációt és a helyszíni ellenőrzéseket, s egyetértett azzal, hogy a tisztségviselőket megilletik egyes kiváltságok és mentességek.

Ezt követően az elnöklő Jakab István lezárta az általános vitát.

A konzuli védelemről szóló törvény módosítása

A külügyi tárca biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára a konzuli szolgálat feladatkörébe tartozó ügyintézés hatékonyságának fokozását, informatikai támogatását, az ügyfélbarát szemlélet erősítését nevezte a jogszabály-módosítás legfontosabb céljának. Az eddig miniszteri rendeletekben szabályozott hivatásos és tiszteletbeli konzuli kinevezéseket, feladatokat ezentúl törvényben szabályozzák, s pontosítják az előírásokat is – fejtette ki Mikola István.

Az államtitkár kiemelte, hogy átültetik a hazai jogrendbe a harmadik országban képviselettel nem rendelkezők védelmére vonatkozó tanácsi irányelvet is, amelynek célja, hogy a magyar állampolgárok konzuli védelmét kapjanak ott is, ahol nincs magyar külképviselet.

Bartós Mónika, a Fidesz vezérszónoka szerint a konzulok kibővült feladatköre miatt szükségesek a módosítások. Méltatta, hogy bekerül a magyar jogrendbe a harmadik országban képviselettel nem rendelkező országok uniós polgárainak védelme, amely révén másik tagállam segítséget nyújt a katasztrófa, háború, fegyveres összeütközés esetén.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik vezérszónoka szerint a javaslat megfelel a magyarok érdekeinek, garantálja biztonságukat, ezért pártja támogatja azt. Üdvözölte az uniós irányelv átültetését és egyes definíciók módosítását; utóbbiak közül azt, hogy rögzítették: a konzul csak az ügyfél jóhiszeműsége esetén tudja hatékonyan végezni feladatát. Az ellenzéki politikus egyetértett azzal is, hogy a továbbiakban nem erőszakos bűncselekmények és balesetek esetére terjed ki a konzuli szolgálat.

Turgyán Tamás örmény szószóló a parlament nemzetiségek bizottságának képviseletében elmondta: támogatják a módosításokat, mert azok a jogbiztonságot szavatolják. Értékelése szerint végrehajtási rendeletben kellene rögzíteni, mire jogosultak azok, akik unión kívüli állampolgársággal is rendelkeznek.

Demeter Márta (MSZP) támogatásáról biztosította a javaslatot, ugyanakkor a hivatásos konzuli kinevezés feltételeinek részleteiről érdeklődött, felvetve: a kormánytisztviselők minisztériumi gyakorlatának előírása politikai kinevezetteknek adhat lehetőséget.

Jakab István az általános vitát lezárta.

Az ellenzéki pártok képviselői bírálták a társasági adóból (tao) befolyó sporttámogatási pénzek felhasználásának átláthatatlanságát a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény, valamint a sportról szóló törvény módosításának keddi parlamenti vitájában. A képviselők megtárgyalták még az együttműködés kereteit a Globális Zöld Növekedési Intézettel.

Képviselői felszólalások

Szatmáry Kristóf (Fidesz), aki a BVSC-Zugló elnöke, arról számolt be, hogy 35-40 éves mulasztást hoztak be az elmúlt időszakban a tao-támogatás révén. Szerinte a pénz döntő többsége olyan helyre megy, amely a mindennapi sportolást segíti.

Teleki László (MSZP) azt kifogásolta, hogy a támogatás célja nem érinti a teljes lakosságot, és helyi célokat nehéz megvalósítani abból.

Mesterházy Attila (MSZP) azt vetette fel, hogy míg 3,1 milliárd forintot költenek egy kazánház építésre Felcsúton, addig a 2016-os költségvetésben a kiemelt egyesületek létesítmény-fejlesztésére 3,68 milliárd forint van.

Az elnöklő Lezsák Sándor a vitát lezárta.

Zárszó

Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára zárszavában közölte, a törvénymódosítás részben vagy egészben csökkenti az olimpiai pályázattal kapcsolatos központi költségvetési forrásokat. A javaslattal a pályázat professzionális megírásának feltételei teremtődnek meg – szögezte le. Szerinte az új rendszer nem jelent forráselvonást sem a látványcsapatsportágaktól, sem az előadóművészeti, sem a filmművészeti alkotásoktól, a támogatás kizárólag az adófizetői hajlandóságon múlik.

Együttműködés a Globális Zöld Növekedési Intézettel

Magyarország huszonötödik országként csatlakozik a dél-koreai székhelyű nemzetközi Globális Zöld Növekedési Intézettel (GGGI) együttműködők sorához, ezért nyújt kiváltságokat és bizonyos mentességet a klímavédelem érdekében tevékenykedő intézetnek – mondta az ezt kihirdető jogszabályt ismertetve Szabó Zsolt, a fejlesztési tárca klímapolitikáért felelős államtitkára. Az államtitkár kiemelte: Magyarország gazdasági érdeke, hogy részt vegyen a klímavédelmi fejlesztésekben, és elsősorban a vízgazdálkodás és az energiahatékonyság terén nyújthat segítséget a fejlődő országoknak. Ez a párizsi klímacsúcson elfogadott célkitűzések megvalósítását is segítené – közölte –, de Magyarország a két- vagy háromoldalú megállapodásokkal is példát mutathat más országoknak.

Bartos Mónika (Fidesz) arra mutatott rá, hogy az intézet szakmai támogatást és hálózatépítési lehetőséget is nyújt a tagországoknak, emellett szoros kapcsolatot tart a nemzetközi klímapolitikai tárgyalásokkal. Hozzátette: a kihirdetés előtt álló megállapodás az együttműködés kereteit rögzíti.

Mesterházy Attila (MSZP) hasznosnak ítélte, hogy az intézet gazdaságilag életképes fenntartható megoldások bevezetését tűzte célul az energia, a vízgazdálkodás, a városfejlesztés és a termőföld-használat terén. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra: a kormány újragondolhatná a megújuló energiaforrásokhoz való viszonyát és kritizálta a paksi beruházást is.

Kepli Lajos (Jobbik) szintén fontosnak nevezte a klímaváltozás lassítását, de úgy látta: e téren csak kis lépéseket tesz az ország. Ő is a megújuló energiaforrások nagyobb használatát szorgalmazta, megjegyezve: az atomenergia is klímabarátnak tekinthető. Üdvözölte a csatlakozást az intézet munkájához.

Az LMP-s Schmuck Erzsébet ugyanakkor élesen kritizálta az előterjesztést, mondván: a kormány nem a Greenpeace-nek vagy a WWF-nek nyújt kiváltságokat, hanem egy olyan intézetnek, amely szerinte még nem mutatott fel értékelhető teljesítményt.

Szabó Zsolt a felvetésekre úgy reagált: Magyarország az energia-megtakarítás, a megújuló energiák használata, valamint a kibocsátás-csökkentés terén is jól áll. Schmuck Erzsébetnek a budapesti zöld területeket keveslő felvetésére úgy felelt: ő maga vidéken él, ahol jóval több a zöldterület, és szívesen látja ott az LMP politikusát.

Hangsúlyozta: a csatlakozásra fordított kétmilliárd forint megtérülő lesz az ország számára.

Az ülésen elnöklő Lezsák Sándor az általános vitát lezárta.

Egyezmények

Megállapodás Magyarország és Koszovó között a nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról

A közlekedéspolitikáért felelős államtitkár az áthaladó, illetve az érintett országokba irányuló fuvarozás és személyszállítás megkönnyítésével indokolta a megállapodást, amely értékelése szerint hozzájárul a külkereskedelmi termékforgalom erősödéséhez és az idegenforgalom fejlődéséhez is. Tasó László felidézte Magyarország részvételét a nyugat-balkáni missziókban és fontosnak tartotta a gazdasági kapcsolatok elmélyítését. Értékelése szerint ebben a közlekedési együttműködés jó lehetőség, ami segíti a fuvarozók piacra jutását és egyszerűsíti az engedélyezési tevékenységet.

Bartos Mónika, a Fidesz vezérszónoka azt hangsúlyozta: Magyarország politikai, gazdasági és stratégiai érdeke, hogy a Nyugat-Balkánon béke és stabilitás legyen. A diplomácia kapcsolatok fokozását, különböző együttműködési formák megerősítését tartotta fontosnak és célként jelölte meg a fuvarozás megkönnyítését.

Mesterházy Attila, az MSZP vezérszónoka arról beszélt, hogy a megállapodás elősegíti a kereskedelmi kapcsolatok és az árucsere bővítését, hozzájárul a gazdasági és politikai kapcsolatok fejlesztéséhez, ezért támogatják azt.

Ander Balázs, a Jobbik vezérszónoka is megerősítette, hogy igennel szavaznak a megállapodásra és egyetértenek azzal, hogy Magyarország fokozza diplomáciai aktivitását a Nyugat-Balkán felé.

Tasó László válaszában megköszönte a támogatást és több más lehetőséget – egyebek mellett vasúti fejlesztéseket – is látott a kapcsolatok további erősítésére.

Az általános vitát az elnöklő Latorcai János lezárta.

Partnerségi és együttműködési megállapodás az EU és Irak között

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a párbeszéd megerősítését nevezte a megállapodás céljának, amelyet eddig 19 tagállam írt alá. Értékelése szerint ez előrelépés az unió közel-keleti politikai és gazdasági szerepvállalásában, s a kereskedelmi, befektetési és gazdasági fejlődést mozdítja elő.

A kül- és biztonságpolitikai együttműködés fontos elemeként beszélt a tömegpusztító fegyverek, továbbá a könnyű- és kézfegyverek illegális kereskedelmének felszámolásáról, a terrorizmus elleni küzdelemről, a szervezett bűnözés, korrupció és pénzmosás elleni fellépésről és a menekültkérdésről.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a megállapodás a legnagyobb kedvezményben és legkedvezőbb vámtarifában részesíti a másik fél termékét.

Bartos Mónika, a Fidesz vezérszónoka a diplomáciai kapcsolatok múltjára visszatekintve kitért arra is, hogy Magyarország 112 fős kontingens küldött az Iszlám Állam elleni küzdelemhez és sérült katonák magyarországi gyógykezelését is vállalta. Hozzátette: a megállapodás a tagállamok és Irak közötti párbeszédet szolgálja, szélesíti és gazdagítja a kapcsolatrendszert.

Mesterházy Attila, az MSZP vezérszónoka Irak stabilitása mellett foglalt állást.

Bana Tibor, a Jobbik vezérszónoka szintén arról beszélt, hogy noha Irak rengeteg olajat importál, olyan befektetőkre van szüksége, amelyek új iparágakat visznek az országba. A stabilitást egy esetleges új gázvezeték megépítése miatt is fontosnak tartotta és jelezte, hogy a megállapodást támogatni fogják.

Ezt követően Latorcai János lezárta az általános vitát.

Postatörvény

Németh Szilárd: a módosítást az összhang megteremtését szolgálja

Az előterjesztést a benyújtó Németh Szilárd (Fidesz) a normaszövegből és az indoklásból idézve úgy látta, hogy azok minden alkotmányos ellenérzést, „jogvédős kifogást" indokolatlanná tesznek.

Szavai szerint a módosítás az összhang megteremtését szolgálja, feloldja a jelenleg hatályos, a hivatalos iratokra vonatkozó indokolatlan szűkítést, másrészt konkretizálja azokat a helyzeteket, amikor az állami vagyonnal való gazdálkodás körében az adatnyilvánosság a piaci verseny szempontjából aránytalan sérelemmel járna.

A postai piac 2013-as liberalizációjával megszűnt a Magyar Posta monopóliuma, alapvetően minden szolgáltatási területre beléphet más versenytárs, a legnagyobb verseny a csomagküldés területen zajlik, de hatalmas a verseny a pénzforgalmi szolgáltatások során is – emelte ki.

Miközben a postának egyetemes szolgáltatóként alapvető közérdekű szolgáltatásokat is el kell látnia, a versenypiacon is meg kell küzdenie az ügyfelekért – emelte ki. A jelenlegi szabályozás viszont nem teremt érdekmentes és méltányos környezetet az állami cég számára – tette hozzá. Jelenleg a versenytársak akár egyszerű adatkérés mögé bújva olyan információkhoz juthatnak, amelyekkel versenyhátrányba hozzák a céget – folytatta.

Kormány: a posta nemzetstratégiai szempontból is fontos

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a Magyar Postát nemzetstratégiai szempontból fontos vállalatnak nevezte, amelyet meg kell védeni a tisztességtelen piaci visszaélések kockázatától.

A postának számos kihívóval kell felvennie a versenyt, miközben olyan közfeladatokat is ellát, amelyek elengedhetetlenek az állam működőképességéhez – emelte ki. Az államtitkár megjegyezte, a jelenlegi szabályozás szerint a postának az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó adatokat nem kell nyilvánosságra hoznia, a versenypiachoz köthetők információkat viszont igen. Ez a helyzet sem nem logikus, sem nem igazságos – jelentette ki.

A törvénymódosítás a közérdekű adatigényléseket nem lehetetlenítené el és nem állítaná le – szögezte le, hozzátéve, hogy a módosító javaslat bizonyos szempontból még bővíti is a közérdekű adatok körét.

Tóth Bertalan, az MSZP vezérszónoka az indítvány alaptörvény-ellenesességéről beszélt, és a javaslat visszavonását kérte.

Staudt Gábor (Jobbik) hangsúlyozta, hogy az uniós liberalizáció káros, mert a piacra benyomuló cégek a nyereséges szegmensekben jelennek majd meg, a többit pedig meghagyják a Magyar Postának. A javaslat sem a saját indoklásának nem felel meg, sem az alkotmányosság próbáját nem fogja kiállni – összegzett a politikus.

Schiffer András (LMP) azt követelte, hogy vonják vissza a „velejéig hazug és képmutató, minden ízében alkotmányellenes" javaslatot.
 
Zárszó

Németh Szilárd (Fidesz) zárszavában az ellenzéki kifogásokra utalva azt mondta: ha valakinek bűncselekményről van tudomása, tegyen feljelentést.

Úgy fogalmazott, az, hogy a parlamentben büntetlenül lehet „hazugságot bemondani, minden felelősség nélkül lehet orbánozni", képviselőtársakat gyalázni és sértegetni, még nem jelenti azt, hogy azoknak, akik így tesznek, igazuk van. Ahogy a felemelt hangnem is csupán annyit jelent, hogy az ellenzékiek más véleményen vannak, mint az előterjesztő – fűzte hozzá.

Szavai szerint a sanyarú, hosszú ellenzéki létből fakadó hataloméhség vezetett oda, hogy Vona Gábor, „Kádár János utódpártja", az LMP és a DK egy platformra került.

A képviselőtársával, Galambos Dénessel jegyzett javaslatról kijelentette: azt szerette volna elérni, hogy a versenypiaci helyzetben a postának ne kelljen hegynek felfelé mennie, hanem egyenesítsék ki a pályát.

Az elnöklő Sneider Tamás ezután az általános vitát lezárta.

Napirend után az állami földeladásokról és vörösiszapperről

Három képviselő jelentkezett napirend utáni felszólalásra a keddi ülésnap végén. Ander Balázs (Jobbik) az állami földek eladásával kapcsolatban emelt szót. Közölte: korábban Jakab István Magosz-elnök azt mondta, a vidéken élőknek végzetes lenne ez a lépés, ehhez képest 9600 hektár állami földet már eladtak.

Frakciótársa, Kepli Lajos a vörösiszapperrel kapcsolatban kijelentette, csak a szigorú letöltendő börtönbüntetést tartja elfogadhatónak a büntetőperben. Sallai R. Benedek (LMP) ugyanebben a témában felszólalva azt mondta, a haszonnak mindig van, a bajnak viszont soha nincs gazdája, és ezt a közelmúltban született bírósági ítélet is alátámasztja.

A felszólalást követően Sneider Tamás levezető elnök lezárta a napirend tárgyalását és jövő hétfő 11 órára összehívta az Országgyűlés következő ülését.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!