Az elmúlt három és fél év mérlege pozitív: a kormány a magyar neveléstörténet egyik legnagyobb léptékű átalakítását alapozta meg. A folytatáshoz meggyőződése szerint megkapják a felhatalmazást, és akkor az iskolarendszer szilárd értékalapokra támaszkodva építkezhet tovább – jelentette ki Hoffmann Rózsa, köznevelésért felelős államtitkár a Magyar Hírlapnak adott interjújában.
A kereszténydemokrata oktatási szakpolitikus úgy fogalmazott: a hamis interpretációk bizonytalanságot okoztak az iskolákban, de a félreértések zöme tisztázódott. Maroknyira zsugorodott az a pedagógusi kör, amely a 2010 előtti időszak visszaállítását szeretné elérni. Hangsúlyozta: a legtöbb pedagógus és szülő megértette, nem öncélú intézkedéseket hozott az oktatásirányítás. Tudják, nem valamiféle nosztalgikus múltidézés folyik, hanem a korszerű köznevelés megteremtésén dolgozik a kormány. És megértették az új intézkedések értelmét is, amelyekre persze – ezzel tisztában vagyok – nem könnyű átállni” – aki szerint az iskolarendszer egésze felülvizsgálatra szorult.
Hoffmann Rózsa kifejtette: érdemi változásokat csak gyökeres átalakítással lehet elérni. A köznevelés megújításához három és fél éve hozzákezdtek hozzá, ám a 2011 decemberében elfogadott törvény fontosabb változásai ebben a tanévben léphettek életbe.
Mint mondta: a társadalom nagy többsége és mostanra már a pedagógusok is támogatják a megújulás lépéseit és irányvonalát. Ketté kell választani a valós és a sajtóban megjelenő véleményeket. Sok jó tanár régóta igényelte a korábban toldozott-foltozott, egymásnak ellentmondó elemekben bővelkedő szabályok változását és a rájuk erőltetett liberális oktatáspolitika leváltását. A médiában azonban 2010 nyarától kezdve hecckampány folyt a közoktatás közneveléssé történő átalakítása ellen. Felerősödött a változások kisebbségben lévő ellenzőinek szándékosan és alaptalanul félelmet keltő, az átalakítás céljait, eszközeit félremagyarázó, politikai indíttatású kritikája. Bár már az előző tanévben az államtitkárság eljuttatta mindenkihez a kormányzat és az új törvény üzeneteit, a hamis interpretációk bizonytalanságot eredményeztek, mire az intézkedések ténylegesen életbe léptek. A szeptember óta eltelt néhány hónapban a félreértések többsége tisztázódott.
A változásokról szólva az államtitkár elmondta: a nevelés fontosságát helyezték előtérbe, és azt, hogy már az iskolában a szorgalmas munkára kell alapozni az életet. A megújulás egyik tartóoszlopa az a pedagóguspolitika, amelyet az életpályamodell foglal keretbe. Ennek egyik eleme a látványos béremelés és az ehhez kapcsolódó munkaszervezés. Mindez szakít azzal a rossz hagyománnyal, hogy a pedagógusok kénytelenek voltak a munkájukat óraadóként értelmezni, mert a fizetésük nem a valós feladataik összességéhez volt igazítva – igen alacsony szinten. A kormány a pedagógiai munka egészéhez szabott magasabb bért, és szabályozta, hogy a teljes munkaidő hány százalékában kell neveléssel-oktatással összefüggő feladatokat az iskolában, indokolt esetben azon kívül ellátni. Ennek a másik oldala, hogy az általános iskoláknak délután négyig különböző programokat kínálva nyitva kell tartaniuk. Az államtitkárság nemrég készített felmérése tanúsítja, hogy a tanév eleje óta növekedett a délutáni foglalkozásokat igénybe vevő gyerekek száma. Sok olyan van köztük, akiket a szülők év elején kikértek, ők mégis visszaszállingóztak, mert hallották a társaiktól, milyen jó szakkörök vannak délutánonként. Hoffmann Rózsa nevetséges hazugságnak nevezete azt az állítást, hogy a gyerekeket az állam –személy szerint ő – bezárta, „odaláncolta”az iskolához, fölösleges minősítenem. Iskolarendszerünk a jogos társadalmi igényre reagálva a jó értelemben vett gyerekközpontúság irányába mozdult el – jegyezte meg.
A balliberális sajtó káoszt emlegető írásaira kitérve az államtitkár úgy fogalmazott: „Egy-két ellenzéki politikus kedvenc szavajárásává vált a káosz szó. Be kell menni bármelyik iskolába vagy tankerületi központba: bárki meggyőződhet róla, hogy rendben folyik a munka. Egy találó mondás szerint ha a kutya megharapja a postást, az nem hír, de ha a postás harapja meg a kutyát, akkor az az. Az egyszeri „kutyaharapó postás” történetét manapság előszeretettel általánosítják, s ez a kép könnyen rögzül a felületes olvasóban. Ugyanez a logika vezérli az iskolarendszer megújulását ellenzők táborát. Ha valahol valami gond merül fel, azt előszeretettel általános érvényű jelenségként tálalják, amit sok internetes oldal kritikátlanul terjeszt, feltupíroz. A sajtó igazságában még mindig naivul hívő vagy kevésbé tájékozott hírolvasóban kialakulhat egy olyan hamis kép – akár személyes ellenkező tapasztalata ellenére is –, hogy borzalmas problémák vannak. A nagy rendszerek működésében szükségképpen előfordulnak döccenők, különösen akkor, amikor gyökeresen új üzemmódra állnak át. A tanügy érzékeny terület: a gyerekek a főszereplői, akiknek bármilyen vélt vagy valós sérelmét a szülők érzelmileg élik meg. Az már csak beállítódás és kultúra kérdése, hogy problémát érzékelve a szülő megpróbál-e normális emberi szóval tájékozódni, az esetleges konfliktust rendezni. Vagy rögtön telekiabálja a környezetét, aláírásokat gyűjt, tüntetést szervez, a sajtóhoz fordul indulatokat gerjesztve. Ez utóbbi mentalitásnak kedveznek az ellenzéki politikai törekvések, amelyek minden eszközt megengedhetőnek tartanak, csak hogy ismét magukhoz ragadhassák a kormánykereket”.
Hoffmann Rózsa elmondta: kezdettől sok energiát fordított arra, hogy ne szakadjon el az iskolarendszer napi tapasztalataitól. A szinte állandósult országjárásain előadások helyett mostanában konzultációkat szerveznek, olyan légkört igyekeznek teremteni, hogy a tanárok, szülők megérezzék, őszinte szóra várnak, nem üres tiszteletkörökre. Tapasztalatai szerint y a legtöbben megértették, nem öncélú intézkedéseket hoztak. Tudják, nem valamiféle nosztalgikus múltidézés folyik, hanem a korszerű köznevelés megteremtésén dolgoznak, amely a hagyományos kontinentális pedagógiai kultúrából táplálkozik. És megértették az új intézkedések értelmét is, amelyekre persze nem könnyű átállni. Maroknyira zsugorodott az a pedagógusi kör, amely a mindenáron tiltakozás és a 2010 előtti időszak visszaállításának álláspontjára helyezkedett. Jó szolgálatot tett, hogy a szakszervezetekkel sikerült megállapodni. A januári megegyezés és az ágazati kollektív szerződés egyáltalán nem formaság: sok, olykor éjszakába nyúló beszélgetés, vita előzte meg mindkettőt. Nem véletlen, hogy hat pedagógus-szakszervezet közül öt úgy ítélte meg, mivel nincs alapja, ezért értelme sincs sztrájkkal fenyegetőzni.
Az erkölcstan bevezetéséről az államtitkár kifejtette: vitathatatlanul helye van az értékelvű köznevelési rendszerben. Különösen igaz ez egy olyan országban, ahol az előző kormány a gazdasági válsággal azonos mértékű erkölcsi romlást idézett elő azzal, hogy a hazugságot igazmondásként állította be, a tisztességes munka fölé helyezte az ügyeskedést. Megjegyezte: bár érzékelték az új tantárgy bevezetése melletti társadalmi igényt, azonban még őt is meglepte, hogy az e kérdésben tartott konzultáción milyen pozitív beszámolókat tartottak a tárgyat tanítók. Az erkölcstan tanítása nem magyar sajátosság, Európa-szerte számos példa van rá, sőt van, ahol maga a hitoktatás kötelező.
Hoffmann Rózsa kitért a Nemzeti Pedagógus Karra is, kijelentette: de jure azért hozták létre a kart, hogy a pedagógustársadalom az állami szférában is szerveződjék meg, és ilyen módon partnere lehessen a mindenkori köznevelési döntéshozónak bármely szakpolitikai kérdésben. A kar de facto április végéig szerveződik meg. Ugyan automatikusan tagja minden állami intézményben dolgozó pedagógus, ám ez a tény senkit nem kényszerít aktív szerepvállalásra.
Mint mondta: a tanártársadalom joggal fájlalja, hogy mennyire lecsökkent a hivatás presztízse. Ezt nagyon sok oldalról lehet visszaépíteni. Az, hogy több lett a tanárok fizetése és tovább növekszik, önmagában még nem növeli a hivatás tekintélyét, noha kétségkívül hozzájárul. Legalább annyira fontos, hogy egy ilyen formációból igazi egyéniségek kerülhetnek reflektorfénybe és szerezhetnek tekintélyt a hivatásuknak. A pedagógustársadalom a múlt század elején nagyon jól szervezett volt. A rendszerváltozás idején is nagy volt a nekibuzdulás: ma több mint százhatvanféle szerveződés van. Ám ezek nagy része az elmúlt huszonhárom évben kiürült, csak néhány komoly munkát végző van közöttük. A legtöbbről azt sem lehet tudni, hány tagja van, azt pedig végképp nem, kiket képviselnek. Egy-egy szakterületnek több szakmai szervezete is van, amelyek ugyanarról a kérdésről tökéletesen ellentétes véleményt fogalmaznak meg a „pedagógusok” nevében. Példa erre az a kis szakszervezet, amelynek a százhatvanezer pedagógus közül mindössze háromezren a tagjai. Kiépülését követően a pedagóguskar a szakma többségének letisztult véleményét jelenítheti meg. Amit az oktatásirányítás felé közvetítenek, muszáj lesz komolyan venni. A kar kapcsán kegyelettel és tisztelettel kell megemlékezett Dobos Krisztináról, akinek elhunytáról múlt csütörtökön értesült. Váratlan halála nagyon megrendítette, hiszen szeptember 1-jén teljes energiával fogott hozzá a Nemzeti Pedagógus Kar szervezéséhez az előkészítő bizottság elnökeként. Kiváló ember és kitűnő pedagógus volt, halálával súlyos veszteség érte a köznevelést. Isten nyugosztalja!
Hoffmann Rózsa összegzésként kifejtette: a legfontosabb előkészítő munkákat elvégezték, de néhány terület érintetlen maradt, mert reálisan fel kellett mérniük, hogy mire képes a kormányzat négy év alatt. Egyelőre csak előtanulmányok szintjén nekiláttak az érettségi átalakításához. Az alapfokú művészeti iskolák, a kollégiumok és az óvodák háza táján is van tennivaló. A hároméves kortól kötelező óvodáztatást az államtitkár a felzárkóztatást segítő hatékony eszköznek nevezte. Jövőre indul a tanfelügyelet és a pedagógusok minősítésének új rendszere, amitől a nevelés-oktatás eredményességének jelentős javulását várják.Az elmúlt három és fél év mérlege pozitív: a kormány a magyar neveléstörténet egyik legnagyobb léptékű átalakítását alapozta meg. A folytatáshoz meggyőződése szerint megkapják a felhatalmazást, és akkor az iskolarendszer szilárd értékalapokra támaszkodva építkezhet tovább.
