Elbúcsúzhatnak csúcsfizetésüktől a rektorok

Forrás: MNO

Minden második rektornak csökken a fizetése az új tanévtől, mivel rájuk is vonatkozik a kormány által bevezetett havi bruttó kétmilliós bérplafon – tudta meg a Magyar Nemzet. Van olyan intézményvezető, aki ősztől ötven százalékkal kevesebb pénzt visz haza.

Szeptember 1-jén lép hatályba az az Országgyűlés által júliusban elfogadott jogszabály, amely havi bruttó kétmilliós bérplafont vezet be a közszférában. A Magyar Nemzeti Bank elnökének fizetése és más vezetők bére mellett a korábban közfelháborodást kiváltó rektori csúcsfizetések is csökkennek. Az egyes pénzügyi törvények megalkotásáról és módosításáról szóló jogszabálycsomag rendelkezik a pénzügyi szervezetekről, amelyeknél jövedelemkorlátot vezetnek be. A törvény ide sorolja az állami felsőoktatási intézményeket is.

A jogszabály leszögezi: a felsőoktatási intézmények alkalmazottainak – ideértve a gazdasági tanács tagjait is – a tárgyév március 1-jétől a következő év február végéig terjedő havi járandósága nem haladhatja meg a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó, nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset tízszeresét. Tavaly az országos bruttó átlagkereset 199 800 forint volt, vagyis szeptembertől egy rektor sem kaphat havi 1,998 milliónál magasabb fizetést. A Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter által májusban közzétett lista szerint a 27 állami felsőoktatási intézmény vezetői közül 13 rektori fizetés lépi túl ezt a küszöböt – írja mai Magyar Nemzet, amelyben bővebben is olvashat a témáról.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!