Mézes Miklós a Demokrata Néppárt országgyűlési képviselője volt 1947 és 1949 között. A KALOT-ból induló kereszténydemokrata politikus pályaképe a DNP demokratikus, társadalmi mobilitást ösztönző arculatának bizonyítéka. Mézeshez hasonlóan ugyanis többen érkeztek a magyar parasztságból a Demokrata Néppártba, ahol a KALOT-nak köszönhetően szociálisan érzékeny, társadalmi és gazdasági kérdésekben elkötelezett egyúttal mélyen vallásos közéleti szereplőként politizáltak a párt megszűnéséig.

Mézes Miklós a nyugati határszél egyik nagy múltú településén, Zsirán, Sopron vármegyében született 1920-ban. Családja a 17. század óta Zsirán és környékén gazdálkodott, nagyapja „félhelyes telkes gazda”, vagyis 50-60 holdon gazdálkodó középparaszt volt. Gyermekéveit nagymértékben meghatározta, hogy a Trianoni békeszerződés következtében Zsira határfalu lett, és így elveszítette szoros, organikus kapcsolatát a határ osztrák oldalára került regionális központtal, Locsmánddal. A három testvér közül a szülők őt szemelték ki arra, hogy a falusi gazdaságot továbbvigye, ezért a szombathelyi mezőgazdasági szakközépiskolába küldték. Itt életre szóló tapasztalatokat szerzett, hiszen ekkor kerültek kezébe először a népi írók művei és igézte meg őt a KALOT szelleme.

A KALOT érdi népfőiskolájának vezetőképző tanfolyama után azzal az elhatározással érkezett vissza szűkebb pátriájába, hogy az érdi minta alapján Nyugat-Magyarországon is népfőiskolát alapítson. Társaival ezután 1942-ben megalapították a Széchenyi Népfőiskolát. A széleskörű társadalmi összefogásnak köszönhetően Egyházasfaluban meg tudtak vásárolni egy öt holdon fekvő épülettömböt. A háborús körülmények ellenére a kis népfőiskola el tudott indulni és működött is 1944 októberéig, majd pedig 1946-tól kezdődően a KALOT 1949-es feloszlatásáig. Működésének négy és fél éve alatt majdnem ezer hallgatója volt.

Mézes Miklós 1942 őszétől nem tudott részt venni a KALOT munkájában, mivel katonai behívót kapott. Kőszegi kiképzése után a keleti frontra került. Megsebesült, de felépülése után újra a frontra vezényelték. Csak 1945 júniusában szerelt le. Ekkor visszatért falujába, ahol addigra már az 1945 tavaszán végrehajtott földosztás következtében és az időről-időre megjelenő kommunista káderek megjelenése miatt egészen más világ fogadta, mint besorozása előtt. Mint régi KALOT-ost, Mézest mindezek a változások közelről érintették, hiszen a földreform és a falusi szegénység és tudatlanság elleni küzdelem a KALOT célkitűzései között is szerepelt. Ugyanakkor a kommunista agitáció mélyen felháborította, ezért intenzíven be akart kapcsolódni a helyi és országos politikába. Az 1945 novemberi országgyűlési választásokon Győr-Moson és Sopron vármegyében volt képviselőjelölt. Ekkor még nem jutott be a parlamentbe.

A Demokrata Néppárt megszerveződésével azonban több KALOT-os társához hasonlóan ő is úgy döntött, hogy kereszténydemokrata színben politizál tovább. Részt vett a DNP 1947-es választási kampányában, amelynek tétjét az országos politikát helyi szinten is nyomon követve pontosan felismerte. A KALOT-tagságon keresztül a Demokrata Néppárt a vidéki Magyarországon óriási bázisra építhetett. Az 1946-ban újraindult mozgalom indulója, „Mozdul a föld, ébred a magyar – Szebb jövőn dolgozik minden férfikar” a Független Kisgazdapárt meggyengülése után is azzal szembesítette a Magyar Kommunista Pártot, hogy a magyar parasztsággal politikai szinten is számolnia kell. Barankovics Istvánnak az 1947. augusztus 10-én elhangzott győri beszéde pedig ehhez is politikai programot adott: „Néppárt vagyunk, nem a nép urai, hanem alázatos szolgái kívánunk lenni. Programunk a legbiztosabb és a legszélesebb emberi jog. A legteljesebb szociális igazságosság és a legnagyobb szabadság a természetfelettiség többletével. Célunk: a szabad magyarok független országa!” – fejtette ki. A párt programjára alapozva Mézes Miklós és társai számtalan választási nagygyűlést tartottak, lovas szekéren, gyalog vagy biciklin, de mindenhová igyekeztek eljutni. A választásokon Vas és Zala megyében a DNP abszolút többséget szerzett, Mézes pedig a kapuvári körzet országgyűlési képviselője lett. Költségvetési és agrárkérdésekben többször is felszólalt, illetve interpellált a parlamentben.

A Demokrata Néppárt parlamenti küzdelme azonban a Magyar Kommunista Párt hatalom-kisajátításának előre haladtával egyre kilátástalanabb és eredménytelenebb lett. Az iskolák államosítása, a keresztény egyházak elleni lejárató kampányok, Mindszenty hercegprímás 1948. karácsonyi letartóztatása már egy mindinkább félelembe dermedő országban zajlott, ahol a kommunista hatalom belügyi hátterének kiépítésében a politikai rendőrség – az Államvédelmi Hatóság – tevőlegesen is részt vett. Besúgóik behálózták az egész társadalmat. Mézes Miklós és családja környezetébe is beépítettek ügynököket, akik az egész családot megfigyelték és Mézes minden lépéséről tájékoztatták az ÁVH-t. A DNP képviselőcsoportjának többi tagjához hasonlóan Mézes a ránehezedő és gyorsan növekvő nyomás terhe ellenére igyekezett ellátni parlamenti munkáját. Dobi István 1948. december 14-i, a DNP ellen is irányuló bemutatkozó beszéde, majd pedig Barankovics István válasza után azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a kereszténydemokrata politizálás tovább nem folytatható, és képviselőit komoly veszély fenyegeti.

Barankovics István emigrálásával a Demokrata Néppárt sorsa megpecsételődött. Az itthon maradt DNP-s politikusok közül hosszas megbeszélések után hatan úgy döntöttek, hogy szintén emigrálnak. 1949. február 22-én Mézes Miklóssal együtt távozott az országból Babóthy Ferenc, Balogh András, Eszterhás György, Pete Ferenc és Kovács K. Zoltán. Menekülésükre Mézes szülőfaluja, Zsira mellett került sor.

 Mézes ekkor kénytelen volt Magyarországon hagyni feleségét és kisfiát. Először Ausztriában kerültek menekülttáborba, majd 1949 májusában Villányi Miklóssal ketten továbbmentek Svájcba. Ott menedékjogot kaptak, és Mézes egy parasztgazdaságban kezdett dolgozni. Mint gazdálkodót lenyűgözte a svájci állattenyésztés és tejtermelés. Nyitott szemmel és tanulni vágyó értelemmel vett részt a svájci farmgazdaság életében, ahol a parasztgazdával életre szóló barátságot is kötöttek. Mivel azonban családja kijutása elképzelhetetlen volt, és mivel ő sem látta lehetőségét annak, hogy Svájcban egzisztenciát alapítson, 1951-ben Kanadától kérte befogadását.

Mézes Miklós 1951. május 28-án érkezett meg Halifax-ba, ahonnan Torontóba, majd Niagara Falls-ba került. Sokféle munkát végzett: volt festő-mázoló, majd acélgyári munkás. Sok tanulás és alkalmazkodás után 1964-től az Investors Group-nál dolgozott pénzügyi tanácsosként nyugdíjba vonulásáig. Időközben felesége és fia is követte őt Kanadába, ahol még két gyermeke született. Mézes Miklós a második haza és otthon megteremtésének sokszor verejtékes munkája mellett is fontosnak tartotta, hogy a magyar emigráció közéleti és politikai tevékenységében részt vegyen. Ő vezette a Magyar Nemzeti Bizottság kanadai tagozatát. Visszaemlékezéseit „A kalászba szökkenő vetés” címmel 1991-ben jelentette meg, s habár a hazai politikai életbe nem kapcsolódott be újra, napjainkig élénk figyelemmel követi nyomon a magyarországi eseményeket.

Petrás Éva