Az Országgyűlés ma tárgyalja a kormány versenyképesség-növelésről szóló adócsomagját. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszámolója után Hargitay János, a KDNP vezérszónoka rámutatott, hogy a gazdaság teljesítményét a munkavállalók és a vállalkozások is megérzik a törvénymódosításnak köszönhetően. Kiemelte azt is, hogy ma már a magyar gazdaság és emberek teljesítménye nyújtja a béremelések fedezetét.
NGM: az elmúlt 26 évben példátlan versenyképesség-növelés indul
A kormány és a szociális partnerek közötti történelmi megállapodás nemcsak a bérek emelkedéséről, hanem olyan hatékonyság- és versenyképesség-növelő lépésekről szól, amelyekre az elmúlt 26 évben nem került sor Magyarországon – hangoztatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a pénzügyi és gazdasági tárgyú törvények módosítását kezdeményező javaslat vitájában.
Varga Mihály hangsúlyozta: a törvényjavaslat az elmúlt évek eredményeire épít és a következő évek lehetőségeivel számol. Elmondta, a gazdaság jó helyzetét és az államháztartás konszolidált és biztonságos alapjait ismerve a munkavállalók és a munkaadók képviselőivel folytatott tárgyaláson azt tűzték ki célul, hogy hosszabb, legalább 6 éves keretmegállapodás szülessen, amely nemcsak a bérekről, hanem a hatékonyságról és a termelékenységről is szól.
Felidézte: a megállapodás eredményeképpen hatéves bérmegállapodást kötöttek, valamint döntöttek arról, hogy több lépésben, jelentősen csökkentik a munkáltatói közterheket, ami a társasági adó szintjét és a munkáltatói járulékokat érinti. A társasági adó mértékét egységesen 9 százalékosra csökkentik, ami a kis-, közepes és nagyvállalkozásokat is kedvezőbb helyzetbe hozza. Emellett a járulékkulcsok is jelentős mértékben mérséklődnek, a kormány vállalta, hogy a következő évre a munkáltatói járulékok szintje a mostani 27 százalékról 22-re, majd 2018-ra 20 százalékra csökken – ismertette a miniszter.
Fidesz: a terhek mérsékléséről szól a javaslat
Witzmann Mihály, a Fidesz vezérszónoka úgy fogalmazott, újabb „kellemes meglepetést", kedvező feltételeket teremtő adócsomagot tárgyal a Ház. A szocialista kormányok rendszerint adót emeltek, ezzel szemben a mostani törvényjavaslat a terhek csökkentéséről szól – hangsúlyozta, hozzátéve: elsősorban a munkáltatók terheit igyekszenek mérsékelni.
Szavai szerint a magukat baloldalinak nevező kormányok korábban kedvezőtlen adóügyi intézkedéseket hoztak, ma viszont nem arról kell beszélni, kinek mennyivel nőnek a befizetései, hanem hogy kinél mennyivel marad több.
Az állam nem bünteti, hanem elismeri a gyermekvállalást, családbarát intézkedések születnek – hangoztatta a kormánypárti képviselő.
Felidézte egyebek mellett, hogy a személyi jövedelemadó kulcsa idén egy százalékkal csökkent, így több pénz marad az adófizető polgároknál. Hozzáfűzte: tovább egyszerűsödik az adóbürokrácia, jobban járnak a munkavállalók és a vállalkozások is.
Egyebek mellett kedvezőbb lesz az őstermelők és a családi gazdálkodók adózása is – sorolta.
Witzmann Mihály tájékoztatása szerint a kormány hat év alatt mintegy 3600 milliárd forintot „hagyott az adófizető polgároknál". Különböző adónemeket vezettek be, mindegyiket az igazságos teherviselés jegyében – emelte ki.
Úgy fogalmazott, a törvényjavaslat célja a hazai vállalkozások versenyképességének növelése, a bérek emelése. Közölte, huszonegy törvényt kívánnak módosítani a harmincegy oldalas jogszabállyal.
Mérséklődhetnek az egyéni vállalkozók terhei, ez mintegy 180 ezer embert érint. A kisadózó vállalkozások szintén jól járnak – tette hozzá.
Hangsúlyozta: mindig az adócsökkentés hívei voltak. Arra kérte képviselőtársait, pártállástól függetlenül támogassák a törvényjavaslatot.
KDNP: a munkavállalók, vállalkozók is megérzik a gazdaság teljesítményét
Hargitay János, a KDNP vezérszónoka azt emelte ki, hogy a makroszámokat, a gazdaság teljesítményét a munkavállalók és a vállalkozások is megérzik a törvénymódosításnak köszönhetően. Hozzátette: a közszféra béremelését követően a minimálbér és a szakmunkás minimálbér emelése áttörést hoz a munka világában, legalább 1 millió ember bére nő, s ez „alulról meglöki a bértáblát", és éveken át érezhető hatása lesz.
Üdvözölte, hogy a kormány hat évre megállapodott a különböző érdekképviseletekkel a bérekről és a versenyképesség érdekében szükséges lépésekről.
A kormánypárti politikus kiemelte azt is, hogy szakítottak a szocialisták gyakorlatával, ahol mindent hitelből fedeztek, ugyanis most a magyar gazdaság és emberek teljesítménye nyújtja a béremelések fedezetét.
Az MSZP-nek címezve közölte: lehet vágyakat bemondani, de a költségvetés a realitásra épül. Hozzátette, hogy a vita jó, az ellenzék elismeri, hogy a gazdaság képes az adóátrendezésre, legfeljebb a hangsúlyokban van különbség.
Hargitay János a béremeléseket részletezve fontos változtatásként hivatkozott az egykulcsos társasági adóra, amely 145 milliárd forintot hagy a gazdaság szereplőinél és a külföldi tőke érdeklődésének erősödését hozhatja.