Évszázadok során ezer és ezer magyar protestáns peregrinus diák szívta be lelkébe és fejébe a szent és másfajta tudományok csúcseredményeit a tulipánok és a szélmalmok, meg az ízes sajtok földjén. Leiden, Utrecht, Groningen, Franeken, és más legendás kálvinista egyetemen. Ott gyűjtötték be eleink, napnyugat ámulatba ejtő felfedezéseit és hozták haza. És amikor protestáns hitük miatt üldözés, gályarabság sújtotta eleinket, a legendás de Ruyter admirális hajói jelentették a maradéknak a szabadulást. S amikor a hazai ősugar kevésbé művelt irigységfalai előtt ellenállásába ütköztek, s irigység ármánykodásban megtorpantak a boldog, nemzetemelő szívvel hazaindult legkiválóbbak, mint például Apáczai Csere János, aki még Aletta van der Maet holland református feleségét is elhozta az erdélyi földre. S hogy végül is nem lett itt maradása, ez több, mint diplomáciai félreértés volt. Drámai fordulat mindenkinek és sajátos magyar öncsonkítás. S nem németek, osztrákok, oroszok, amerikaiak, még nem is finn „rokonaink” voltak azok, akik megrázó történelmi megaláztatásainkban mellettünk álltak! A 20. század eleji mély szegénység nyomorgyermekeit kik táplálták fel, gyógyítgatták tengerparti levegővel a morbus hungaricusból, a tüdővészből, ezerszámra, ha nem holland testvéreink, jótevőink? És hány vonat vitte nyári feledtető utazásra, vendéglátásra, holland szóra a hadiárvákat az első világháború után? És kik segítették talpa állni a református oktatást, nevelést Magyarország szerte? A Julianna iskolát Budapesten, majd sok-sok gyülekezet támogatásával a helyi református oktatásügyet? És kik hozták létre a nagyon tisztes összeggel hazai tudóspalántákat, ígéretes teológushallgatókat, nyelvészeket támogató, több mint 250 éves Stipendium Bernardinumot? És '56 megalázottainak kik nyújtottak hitsorsosai, felekezeti határokon túlemelkedő segítséget, a balsorsba jutottaknak otthonpótló támogatást? És kik nyomtattak a román diktatúra idejében magyar nyelvű Bibliát? Kik adták a finom hártyapapírt tízezernyi Biblia kinyomtatásához? És hány gyülekezet, egyetem, imádkozó szív, királyi és kormányzati szolidaritás állt a pataki, pápai, és más, erdélyi református egyetemek újraindítása, szeretetintézmények alapítása mögött? És a masszív ateizmus idején hány holland vállalta önként, hittel és imádsággal az autós, vonatos, motorkerékpáros fáradozást, hogy élelmet, pénzt, Bibliát, teológiai könyveket, gyógyszert vigyen a szinte éhező papcsaládoknak? Ha számba venné valaki azt a hatalmas támogató horizontot és mélységet, ami ebből a hozzánk hasonló népességű és területű kis ország hitvalló kálvinista népéből javunkra is kitelt, a fantasztikus mértékű szellemi, anyagi, testvéri, személyes kockázatvállalások árán és ellenére is hozott támogatást az utóbbi közel 500 évben, ez arányaiban messze magasan meghaladná az összes, hazánknak nyújtott német, amerikai, és „keleti” támogatás mértékét, mennyiségét, értékét, összegét!

 

Évszázadokon át a hit diplomáciája, a peregrinus diákdiplomácia, a bibliás hit kegyességdiplomáciája volt azt, a kálvinista lelkek mennyekben között „örök” szövetsége, ami megmentette, és színes szőttessé szőtte, hatalmakkal, titkos és nyilvános praktikákkal dacolva ezt a masszív kapcsolatrendszert, szövetséget. Ennek gyökere sokkal mélyebb, mint a látható világ alkalmi, gyakran gyökértelen érdekszövetségei. Hiszen Istenben és a Bibliában gyökerezik ez a magas fává terebélyesedett, ellenálló kálvinista hitszövetség. S még nem szóltam arról, hogy nekünk, magyaroknak mennyi törleszteni valónk akad holland testvéreink felé. Hogy például a nagyívű, Kuyper egykori holland miniszterelnök hatalmas kálvini világnézeti rendszere után, az 1920-1950-es évtizedekben megszületett, precízen felépített reformációi filozófiáról, kiemelkedő alakjáról, a „holland református Kantról”, Herman Dooyeweerdről, és több száz mai holland, illetve általuk inspirált tudósról szerte a nagyvilágban meg ne felejtkezzünk. Őket alig vagy egyáltalán nem ismeri a mai hazai értelmiségi, az egyházi és nem egyházi sem. Hogy az a hatalmas kolonializáció, amit a holland korona javára Dél-Afrikától Indonézián át a latin-amerikai Suriname-ig megvalósítottak, milyen módon valósult meg, azonnal a gyarmatokon élők őslakosság nyelvére fordított Bibliával és Heidelbergi Kátéval (például de Ruyter admirális saját pénzén fordíttatta malájra a Heidelbergi Kátét), s hogyan jelent meg ezeken a területeken a kálvinizmus, miként termett templom és iskola egységével tőlünk sok ezer kilométerre máig ízes erkölcsi, hitbeli, intellektuális és gazdasági kincseket, ki tudja ezt nálunk?! Holland barátaink voltak azok, akik a rendszerváltozás utáni pár évben segítették közéleti konferenciáink megvalósulását, s a legmagasabb politikai képviselettel voltak ezeken jelen. Hálásan, jó szívvel emlékezem e konferenciákra, meg arra is, hogy a balkáni háború idején különféle holland alapítványok, bankok civil küldötteivel mentünk el a balkáni háború sújtotta-tépte Délvidékre. Tankok, aknazárak és megalázó katonai ellenőrzések közepette vittük az együttérző holland testvérek természetbeni, gyógyszer, Biblia és pénzadományait, imádságaik biztatását Bácskossuthfalvára, Feketicsre, Újvidékre. Soha nem feledhető különös, háborús időkben vállalt „missziói békeutak” voltak ezek, s valóban a bajban mutatkozott meg, ki igazán a testvér, a bajban, ki az igazi barát. És a hollandok elsősorban nem politikai megfontolásokból, hanem testvéri együttérzésből, szolidaritásból születtek a magyaroknak, sok nemzedéknek barátul, testvérekül.

 

Most annak érzékeltetésére, hogy mi magyarok, reformátusok miért is tiszteljük, olykor csodáltuk, csodáljuk e számában kicsiny, de jelentőségében, teljesítményében, fegyelmezettségében, önmérsékletben sok „nagy” népet megelőző, felülmúló holland csúcsteljesítményeket, egy korábbi cikkünk újraközlésével tesszük meg azt. Amit leírtam, csepp a tengerből! A nagyszerű, istenáldotta holland nép és hitének, tudásának, töretlen hitbeli szövetségi hűségének számtalan értéke, produktuma adja meg a hátterét és a súlyát a holland-magyar, református, kétoldalú „népszövetségnek”.

 

A kálvinizmus történelmi kivirágzása, a holland csoda dicsérete

 

Az a történelmi út és történelemformáló hatás, amire a németalföldi kálvinizmus eljutott, párját ritkító históriai csoda.  Mint maga a holland tulipán és fapapucs és a sok szélmalom. Amit Isten Genfben Kálvin reformációjával elindított, nemzeti méretekben leginkább Hollandiában bontakozott ki. Ez a hétköznapi kálvinizmus átjárta a mindennapi életet és a kultúrát, az államélet, az iskolarendszer, a könyvkiadás területét, a tudományt és a művészeteket, a város-, és templomépítészetet, az önkormányzati államigazgatást, és királyi demokráciát, a fizikai és a szellemi építkezést, a tengerek meghódítását és a toleráns kolonialista mini-nagyhatalom, Hollandia kereskedelmi életét. Érezni hatását el egészen a 20. század közepéig a filozófiában is. Az illyési költői sor nyomán fogalmazhatunk így is: Hiszed-e, hogy volna olyan-amilyen „hollandusság”, ha nincs – Kálvin? Hollandia kálvinizmus nélkül elképzelhetetlen. Ahogyan magyar református egyháztörténelem sincs holland teológiai, szigorú és kevésbé szigorú református hatások nélkül.

 

 

Avagy: lett volna a fény hullámtermészetének felfedezése a 17. században a kálvinista Christian Huygens (1629-1695) nélkül, vagy az ingaóra létrehozása nélküle? A mikro-, és makrovilág, meg a távoli szigetek felfedezése mikroszkóp és távcső létrehozása nélkül, ami a kálvinista optikus, Zacharias Janssen (1588-1631), az anatómus Jan Swammersdam (1637-1680), és a szintén optikus Hans Lippershey (1570-1619) nevéhez kapcsolódik. Nélkülük Kepler és Galilei égi vizsgálódásai sem történhettek volna. Fejlődött volna az anatómia és az orvostudomány olyan, amilyen mértékben, ha Orániai Vilmos nem alapítja meg a 17. században a csakhamar világhírűvé vált református egyetemet Leidenben? Az Európában kivételesen magas szintre fejlődött teológiák, Utrecht, Leiden, Groningen, Franeken nélkül lettek volna akkora számban Erdélyben, a királyi Magyarország akadémiáin, eklézsiáiban magasan képzett lelkészek, tudós prédikátorok, nyomdászok, tanárok, tudósok? A fény-árnyék kimeríthetetlen játékát ki vitte bele az európai művészetbe, s a lakás-bensők meghitt zsánerképeit, enteriőrjeit ki alkotta meg először, ha nem Jan Vermeer van Delft (1632-1675), vagy Rembrandt, akik a kálvinizmus esztétikai igényű racionalizmusát, világos és értető kontrasztjait festették bele páratlan alkotásaikba? Lenne olyan, amilyen városépítészet racionalista tiszta vonalakkal, fényvisszaverő felületekkel és erődítmény-erővel, amiben az áttekinthető rend testesült anyaggá, amint ezt például Menno von Coehoorn (1641-1704) vártervei mutatják, el egészen Temesvárig és Belgrádig? Hagyhatnánk említés nélkül Michiel de Ruyter (1607-1676) tengernagy nevét, aki a gályákra ítélt protestáns prédikátorok maradékát szabadította ki Nápoly közelében, akiket a katolikus inkvizíció testileg nagymértékben, de lelkileg nem tudott megnyomorítani?  És megszületett volna már a 16-17. század fordulóján a nemzetközi népjog Hugo Grotius (1583-1645) nélkül? És persze ott van a 20. század elején a kálvinista holland miniszterelnök, Abraham Kuyper (1838-1920) legendás alakja, és hatására az egész poszt-kuyperi hatalmas ívű reformációi filozófia legnagyobb holland gondolkodó-kedvencem, Herman Dooyeweerddel (1894–1977) az élen. Kuyper ízig-vérig teológus és államfilozófus, miniszterelnök és az Antirevolúciós Párt alapítója volt, minden rendbontás és felforgató szellemi anarchizmus kritikusa, aki nagyszerű tanulmányaival és életművével Isten dicsőségének a szolgálatát, a Soli Deo Gloriát mutatta fel az élet minden területén. 

 

 

Vagy a paraszti-polgári-királyi szinten természetesen honos református szolidaritás, a bibliai szövetséggondolat, amelynek gyönyörű példájaként az első világháborút követő években árva-félárva vagy szegény sorsú magyar gyermekek tízezrei kaptak szeretetteljes pártfogást holland családoknál, s egy életre magukkal hozták a nyelvismeretet, a sajtok, fapapucsok, tulipánok, szélmalmok népének jó szívét, egyszerűségét, dolgosságát, templomos kultúráját, fegyelmezettségét, s gazdagságban is józan mértékletességét, a puritanizmus magas teljesítményekre ösztönző hatását. Hogy csak egy mondattal érintsem: lett volna a hazánkban, s magyar nyelvterületen mindmáig méltatlan visszhangtalansággal elfedett hatalmas poszt-kuyperiánus, Kuyper utáni időkben fölszárnyaló, 1925-től az egész 20. századon áthúzódó reformációs filozófiának hatalmas vonulata a holland Kant, Herman Dooyeweerd (1894-1977) életműve nélkül?! Ez az új-reformátori filozófia világszerte kutató, alkotó iskolát hozott létre százas nagyságrendű nemzetközi kutatógárdával, el egészen az amerikai Michigan egyetemig és Brazíliáig. S mit tudunk róla? És ki ismeri itthon mélyebben manapság annak az Angus Maddison skót református közgazdásznak a hatalmas munkáját, amit évtizedeken át az utrechti egyetemen kutatva dolgozott ki arról, hogyan alakult az egy főre eső nemzeti GDP Jézus kora óta. S gazdaságtörténeti grandiózus összehasonlító munkájával kimutatta, hogy a protestáns európai országok a reformáció korától fogva milyen arányban, százalékban húztak el egyre erőteljesebben az európai katolikus országoktól az egy főre eső GDP-ben, mintegy illusztrálva a puritán, fegyelmezett, nem költekező, antifogyasztói gazdasági attitűd nemzetemelő dinamikáját és befolyását.

 

 

 

E részletezőbb, de a nagy holland teljesítményeknek csak tengerszemnyi markolását bemutató bevezető után a református, kálvinista művészetet, esztétikát festészetbe öltöztető páratlan zsenire, Rembrandt Harmenszoon van Rijn-re (1606-1669) forduljon még tekintetünk és szellemi szenzorunk. 

 

Rembrandt az első holland példája, Hegel az első értékelője a kálvinista gondolkodás művészeti hatásának

 

A reformátorok, élükön Kálvinnal, igazán nagy reformlépést tettek az önálló protestáns, közelebbről református esztétika és művészetfelfogás felé. A kultuszi teret, a templomot megtisztították a képektől, szobroktól, de ez nem jelentett alapvető művészetellenességet, hanem azt a meggyőződést, hogy mindennek a maga helyére kell kerülnie. A képek, a szobrok nem a templomba, hanem más helyekre, terekbe valók. „A kép és a szobor Isten ajándéka, ezért elvárom, hogy azokat célszerűen és rendeltetésüknek megfelelően használják” – írta Kálvin (Institutio I.11,12).

 

 

A képek kitessékelése a templomokból egyáltalán nem a művészet összeomlását és leértékelését jelentette. Sőt! Ezzel kezdődött el az új témájú művészet születése, önállósulása, saját és gyors fejlődése, amiben nem a szentképek, hanem csak kisebb arányban a bibliai témák, de döntő hányadban maga a való élet került a művészek látóterébe. Másrészt a művészetet élvezők, használók köre is megváltozott, ezért polgárjogot nyert sok másfajta festői téma, így a csendélet, a zsánerkép, a tájkép, ezzel a polgárság enteriőrjét, lakóterét tették a művészeti alkotások kiállító helyévé. Mindkettő, tehát a témaváltás és a képek új helyre, az otthonokba költözése tekintetében a hollandiai fejlődés példaértékű. Ebben kiváltképpen Rembrandt művészetének, illetve műveinek jutott a pionír szerep. A német szellem egyik legnagyobb szintetizálója, a „szellemi ötvösművésze”, G. Fr. W. Hegel 1817-1829 között tartott esztétikai előadásaiban elemezte a kálvinista gondolkodás hosszú távú hatását a művészetekre. A református műérzék holland kibontakozását a festészetben így jellemzi a német szellemóriás: a gondolkodó, művészetre fogékony népesség, polgárság, parasztság a festészetben is fel akarja fedezni önmagát. Ezért a képeken viszont akarta látni városai, házai tisztaságát, az otthon békéjét, gazdagságát, felesége és gyerekeik tisztes öltözékét, politikai rendezvényei szelíd ragyogását. De a világutazó, s nem világhódító tengerészek józanságát is, kereskedelmük és a kakaó, meg teaszállító hajóik nagyszerűségét. És ez a sok fáradsággal berendezett polgári jólét az, amit a holland mesterek képeiken bemutattak, az alkotás szabadságával és pontosságával, az apró részletekig menő szeretettel, a szemlélet frissességével, a lélek koncentráltságával, s azzal a képességgel, hogy igen finom érzékkel fordultak a mellékesnek tűnő mozzanatok, „peremfigurák” vagy jelenségek felé.

 

Sajátos holland elő-szekularizáció – öko-piktúra

 

Valójában a holland kálvinista festők voltak azok, akik a művészetet megfosztották vallási funkciójától, s ez egyáltalán nem veszteség volt. Ez a korai szekularizáció nem egyház és vallásellenes ideológia volt, hanem egyszerűen: témaváltás. Hegel ezt így értékelte: Ha ezzel a látásmóddal fordulunk a holland mesterekhez, nem jut többé eszünkbe, hogy a festészetnek csak ilyen tárgyai lehetnek: istenségek, mítoszok, mesék, Madonna-képek, keresztre feszítés, mártírok, pápák, szentek férfi és női változatban. Mindaz a művészethez tartozik, ami az emberekhez tartozik, ami az emberi szellemhez, jellemhez társul. A költői ebben a művészetben a belső emberi természet külső kifejezése, amiben a holland mesterek igen magas szintre jutottak. Alkotásaikon keresztül tanulmányozhatjuk az emberi természetet, testet és lelket, magát az embert. Ezzel annyira popularizálták a művészetet, hogy nem csak a polgári, hanem a paraszti otthonokat is művészeti alkotásokkal kezdték el feltölteni. Az alkotások nem státusz szimbólumok többé, a jólét külső bizonyítékai és láttatói minden bejövőnek, hanem a mindennapi élet belső színezői, ízesítői, otthonossá formálói. Kialakult a művészeti piac, ahol a kereslet-kínálat törvényei érvényesültek. Ez hozta el Németalföld soha nem látott aranykorát. A 18. századra a holland háztartásoknak kétharmada valóságos művészeti szalonná, kiállító teremmé változott! A katolikusok az áhítatos képekhez ragaszkodtak, a reformátusok vallási témákat csak oktatási célból akceptáltak. Ez olyan sajátos holland ugrás volt, ami a holland művészet életszerűségét, természetközelséget, az öko-piktúrát teremtette meg.  A 18. századra a festményeknek csak 10 %-a volt vallásos témájú. Ezt az arányt Európa csak 200 évvel később érte el.

 

Rembrandt több ezer alkotása a biblikus hit realitása – ecsetes exegézis

 

 

Hogyan mutatkozott meg ez a hatalmas fordulat Rembrandt van Rijn (1606-1669) művészetében? Több, mint 600 festménye, 400 karcolata, 2000-nél több rajza, köztük számos szelfije, önportréja, sok zsánerképe, tájképe a hihetetlenül gazdag termékenység, alkotó lendület és erő bizonyítéka.  Realizmusa, életszemlélete mélyen gyökerezett a Szentírás realizmusában. Jézus és tanítványai is természetesen jelennek meg képein, de úgy, mint a zsidó nép szegényei, hiszen a Megváltó is szolgai formában lép elő, minden misztika, emberfölötti ragyogás nélkül. Nincs idealizálás, szent aura, hanem a való hollandus élet valós emberi alakokban köszön ránk képein, rajzain keresztül. Ugyanakkor teljesen bibliai értelemben. A szeretet és az irgalmasság szelleme árad festményeiből, olyan meggyőző elevenséggel és megragadó bensőségességgel, hogy mindenfajta más bibliai heroizmus az ábrázolás tekintetében szinte megmosolyogtató naivitásnak, gyermekmesének tűnik. Az olasz katolikus művészet az evangéliumot az egyház közvetítésével ismerte meg, s fogalmazta látvánnyá. A holland református festészet, első renden Rembrandtnak köszönhetően, ismereteit közvetlenül a Bibliából szerezte. Leiden város páratlan szülötte is sokszor elolvasta a Bibliát.

 

A festészet felülmúlhatatlan holland Bachja és Hegelje – a hit ecsetes, festővásznas apostola

 

Kívülről ismerte a Biblia számos részét. Már édesanyja kis gyermekként bibliai történetekkel okította.  Amikor szülőanyját ábrázolja képein, ezért legtöbbször úgy látjuk őt, hogy ölében Bibliát tart. Végrendeletében a festő több könyvet felsorol, köztük a jó öreg Bibliát is. Képi, ecsetes exegéziseiben minden más festőnél hűségesebben ragaszkodik az Ó-, és Újszövetség szövegéhez. Ügyelt nagyon a részletekre, a motívumok ábrázolására, ami másoknál nem figyelhető meg. Valódi bibliai illusztrációs sorozatok állíthatók össze rézkarcaiból, grafikáiból. A Biblia világán nőtt fel, fantáziáját a bibliai történetek mozgatták. Nem játszottak életében szerepet a dogmák, sőt egyenesen ökumenikusnak is tekinthető művészete is mélyebb értelemben: mennoniták és katolikusok ugyanúgy megjelennek vásznain, mint kálvinisták, zsidók és keresztyének, indiaiak, muszlimok ugyanúgy, mint saját népe fiai, leányai. A keresztyénség ecsetes, piktoros apostolának lehet tekinteni, sokkal inkább, mint bárki mást a festészet történetében. A jezsuitizmus és a kálvinizmus alkotta korának két ellenpólusát, s ebben a nagy szellemi küzdelemben Rembrandt bibliai ábrázolásai a holland kálvinizmus legmagasabb rendű artisztikus megnyilatkozásaivá váltak. A protestáns festészet őbenne úgy érte el felülmúlhatatlan csúcspontját, mint Bach muzsikájában a protestáns zeneiség, Hegel filozófiájában a protestáns eszmeiség, reflexív gondolkodás, vagy mint mondjuk Bethlen Gábor erdélyi fejedelemben a magyar kálvinista állambölcselet és kormányzásművészet. Egy-egy művének elemzésére és Georg Simmel Rembrandtról szóló, roppant izgalmas művészetfilozófiai fejtegetéseire, s a fény szerepére, jelentőségére a leideni zseni látás-, és láttatás módjában még visszatérünk katedránk következő mini-esszéjében...  

 

(Első közlés: 2016.02.07. - agnusradio.ro – bekefy.agnusradio.ro)

 

 

Írja: Dr. Békey Lajos Ph.D., a KDNP PM külügyi titkára

református lelkész, szociáletikus,közíró

 

 

 

Kapcsolódó anyagok:

 

AMSZTERDAMI DOSSZIÉ A REFORMÁCIÓI FILOZÓFIÁRÓL ÉS A BIBLIA HATÁSÁRÓL (V.) - bekefy.agnusradio.ro – 2017.06.11.

 

ÚJRA ITT A HOLLAND NAGY CSAPAT… A REFORMÁCIÓI FILOZÓFIA, S „CSAPATKAPITÁNYA”, DOOYEWEERD (IV.) - bekefy.agnusradio.ro – 2017.05.03.

 

VÉGRE ISMÉT A HOLLAND DOOYEWEERD! (III.) - bekefy.agnusradio.ro - 2017.04.23.

 

A REFORMÁCIÓI FILOZÓFIA/A FILOZÓFIA REFORMÁCIÓJÁNAK FELFEDEZÉSE HOLLAND SEGÍTSÉGGEL (II.) - bekefy.agnusradio.ro - 2017.04.08.

A HOLLAND „KÁLVINISTA KANT”, HERMAN DOOYEWEERD FELFEDEZÉSE (I.) - bekefy.agnusradio.ro - 2017.03.31.