Csütörtökön dönt a frakciószövetség az alaptörvényszövegről

Forrás: MTI

Csütörtöki ülésén dönt a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja a frakciószövetség alkotmányszövegező bizottsága által előterjesztett alaptörvényszövegről, amelyet a két frakcióvezető személyesen jövő hétfőn, március 14-én terjeszt az Országgyűlés elé - közölte Lázár János, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője. A Fidesz-KDNP délelőtti frakcióülésén tájékoztatást adott Orbán Viktor miniszterelnök, Szájer József, a Fidesz-KDNP alkotmányszövegező bizottságának elnöke és Salamon László, a testület kereszténydemokrata tagja. A Fidesz-KDNP alkotmányjavaslatát várhatóan mind a 263 kormánypárti képviselő aláírja majd.
    
A frakcióvezető a tájékoztatón hangsúlyozta: javaslatuk benyújtásával nem zárul le a szövegpontosítás lehetősége, hiszen például a nemzeti konzultáció keretében visszaérkező válaszlevelek alapján még lehetnek módosítások. Ezeket nem a kormány, hanem vagy a nemzeti konzultációs testület tagjai, vagy a bizottságok nyújthatják majd be. Az új alkotmány parlamenti zárószavazása várhatóan április 18-án lesz.

+

A Velencei Bizottság elnöke és Magyarországon tárgyaló tagjai jónak tartják az alkotmányozás irányát, alapelveit, ugyanakkor aggodalmukat fejezték ki a feszes menetrend miatt - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes hétfőn a Parlamentben. A közigazgatási és igazságügyi miniszter közölte: az Európai Unió alapjogi chartájának a magyar alkotmányba való átültetéséről, valamint az Alkotmánybíróság (Ab) hatásköréről egyeztetett a Velencei Bizottság tagjaival. Hozzátette: a magyar alkotmány, amennyiben ez a döntés születik, az első lesz a világon, amely az Európai Unió alapjogi chartáját átveszi, illetve erre alapozza az emberi jogi fejezetét.
   
Navracsics Tibor közölte: az MSZP és az LMP távolmaradását az alkotmányozástól nem a rendelkezésre álló idő feszessége, hanem belpolitikai megfontolások indokolják, úgy gondolják, jobban megéri, ha nem vesznek részt a folyamatban, és később ezzel kampányolnak. A miniszter arra a kérte a Velencei Bizottság delegációját, hogy mivel úgyis Schiffer Andráshoz, az LMP kiváló frakcióvezetőjéhez mennek, esetleg próbálják meg meggyőzni arról, hogy az ő jogi tudására is szükség van ahhoz, hogy egy minél jobb alkotmány szülessen Magyarországon.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!