Hölvényi György: Mi, kereszténydemokrata politikusok egy valóságnak megfelelő jövőképet adunk a választóinknak

Az EU tagadja a vallás szerepét – Európában relativizálják a magyar kormánypártok választási teljesítményét címmel közölt interjút Judi Tamara tollából szombaton a Magyar Idők.

Hölvényi GyörgyHölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt európai parlamenti képviselője

„Európában sokan irigylik a Fidesz–KDNP választási teljesítményét, amely a pártszövetség által elvégzett munkának köszönhető” – nyilatkozta lapnak Hölvényi György, a kisebbik kormánypárt európai néppárti politikusa, aki arról is beszélt: az Európai Unió a világ egyik leginkább szekuláris intézménye, így a kereszténydemokrata képviselők feladata, hogy elismertessék az európai intézményekben az egyházak és vallási közösségek alapvető társadalmi szerepét.

Az interjúból kiderül, hogy a KDNP-s politikusnak a Szent Pálnak a galatákhoz írt leveléből származó „Tegyünk jót mindenkivel, de leginkább azokkal, akik testvéreink a hitben” idézet iránymutató mondat. „Egészen világos, hogy Európa a közel-keleti keresztények elhanyagolásával a saját kulturális gyökereit tagadja meg, hiszen a kereszténység nem Európában született, Szíriában és Irakban például ó- és újszövetségi helyszínek tömegei találhatók. Magyarországon mára világossá vált, hogy létezik egy ilyen fajta szolidaritás, nem hiába jött létre helyettes államtitkárság a keresztényüldözés ellen, és ezért vannak különböző, a keresztény közösséget támogató programjaink is. A munkám során nagyon sok muszlim emberrel találkozom, és a legtöbbjük értetlenkedik amiatt, hogy Európa miért nem segíti jobban a keresztényeket” – fogalmaz az interjúban Hölvényi György.

„Látni kell, hogy az Európai Unió a világ egyik leginkább szekuláris intézménye, amely nem hajlandó elismerni a vallás létező társadalmi szerepét. Az EU jogrendje és hagyományai alapján, egy félreértelmezett semlegesség jegyében az egyházakat és felekezeteket sokáig kirekesztették és kirekesztik ma is. Nekünk, kereszténydemokrata politikusoknak pedig ma is adott a feladat, hogy egy valóságnak megfelelő jövőképet adjunk a választóinknak. Ebben természetesen az egyházaknak, a felekezeteknek messzemenően helye van. Gondoljunk csak arra a különleges szerepre, amely az egyházaknak adatott meg azáltal, hogy az élet kezdetétől a halál utánig nyújtanak alternatívát az embernek” – mondta a kereszténydemokrata politikus.

A teljes beszélgetést ide kattintva olvashatja el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!