Hoffmann Rózsa a sajtószabadságról és a toleranciáról beszélt Strasbourgban

A sajtószabadság védelméről és kiemelten a keresztények ellen irányuló intolerancia, valamint a diszkrimináció elleni fellépésről szóló vitában fejtette ki álláspontját Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének téli ülésszakán Hoffmann Rózsa, a KDDNP országgyűlési képviselője. A média szabadságának védelméről szóló vitában kifejtette: ahol nincs sajtószabadság, vagy szigorúan ellenőrzött keretek közé szorítják, ott a többi emberi jog sem tud érvényesülni.

Az Országgyűlés kulturális bizottságának kereszténydemokrata alelnöke emlékeztetett arra, hogy a 48-as forradalmárok egyik első dolga az volt, hogy kiszabadítsák a bebörtönzött újságírókat, és szabaddá tegyék a sajtót, a kommunista diktatúra pedig késlekedés nélkül csapott le azokra az újságírókra és írókra, akik nem fogadták el és ünnepelték a kommunista ideológiát.

Az Orbán-kormány korábbi köznevelésért felelős államtitkára elfogadhatatlannak nevezte, hogy újságírókat ítéljenek el azért, amilyen módon kifejezik magukat, amiért végzik a munkájukat, vagy meggyilkolják őket, ahogyan Párizsban.

„Elfogadhatatlan a sajtóban vagy máshol dolgozó emberek terrorizálása, üldözése és fenyegetése” – nyomatékosította Hoffmann Rózsa, aki úgy vélte, hogy az önkifejezés szabadságával szemben egyetlen elvárás létezik: minden emberi lény méltóságának és meggyőződéseinek tisztelete

A KDNP országgyűlési képviselője kifogásolta a határozati javaslat Magyarországra vonatkozó két passzusát. Ezek egyrészt a magyar médiaszabályozás további reformját sürgették a sajtó szabadságának növelése érdekében, másrészt a szólásszabadságot fenyegető előírások azonosítására szólítottak a magyar médiajogban. Hoffmann szerint ezek két évvel ezelőtt alaptalanná váltak, miután a kormány hosszas egyeztetést folytatott az Európa Tanáccsal, Thorbjorn Jagland, a szervezet főtitkára pedig úgy vélte, hogy a módosított szabályozás elfogadhatónak tűnik. Hoffmann felidézi, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és az Európa Tanács 2013 végén konferenciát tartott, ahol az Európa Tanács úgy ítélte meg, hogy nem szükséges a törvények további módosítása. A kérdéses szövegrész ugyanakkor benne maradt a javaslatban, mert az ezek törlésére vonatkozó módosító javaslatokat leszavazta a közgyűlés.

Az intolerancia és a diszkrimináció elleni küzdelemről folytatott vitában Hoffmann Rózsa ismét utalt a párizsi vérengzésre, s úgy vélte: a türelmetlenség elleni küzdelem sosem volt aktuálisabb, mint most.

„Az intolerancia intoleranciát szül, amelyet agresszió és egészen a gyilkosságig fajuló erőszak követ” – húzta alá a kereszténydemokrata politikus. Magyarország minden polgára, Európa népei és kormányai mélyen elítélik az intolerancia, a megkülönböztetés, az erőszak minden formáját - tette hozzá.

„A mi kultúránkban ez elfogadhatatlan” – nyomatékosította Hoffmann Rózsa hozzátéve, hogy az emberi meggyőződéssel, vallással szembeni intolerancia is tűrhetetlen. A kormánypárti képviselő úgy vélte, kiemelt figyelmet érdemel a keresztény hit, mert álláspontja szerint Európa három hegyre épült: az athéni Akropolisz gondolatvilágára, Róma hét dombjára és a Golgotán meghozott áldozatra. Ez a három hegy képezi Európa értékeinek alapját – szögezte le.

Hoffmann Rózsa a témában készülő jelentéshez első helyen azt a megállapítást fűzte, hogy nem igazságos a keresztény jelképek használatának tilalma, mert ezek senkit sem sértenek, a keresztények számára fontos üzenetet hordoznak, és nem irányulnak mások ellen. Használatuk korlátozása a szabadságot korlátozza – tette hozzá a képviselő.

Hoffman Rózsa álláspontja szerint nem igazságos, ha egy keresztény orvost vagy ápolót arra kényszerítenek, hogy meggyőződése ellenére abortuszt hajtson végre, vagy azzal fenyegetnek, hogy máskülönben elveszíti az állását. Nem tartja helyesnek azt sem, ha keresztény anyakönyvvezetőket retorzió érhet, ha megtagadják, hogy azonos nemű párokat adjanak össze. Sérelmezi a képviselő azt is, ha gyerekeket, diákokat vagy szüleiket keresztény vallásuk, szokásaik miatt fenyegetnek vagy kigúnyolnak iskolákban vagy bármilyen más intézményben. Ezek a jelenségek a volt államtitkár szerint egyre gyakoribbak egyes országokban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!