Igazságosabb teherviselést követeltek a szakszervezetek

Igazságosabb teherelosztást és haladéktalan tárgyalásokat követeltek a szakszervezeti vezetők szombaton a Kossuth téren tartott demonstráción. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) által szervezett akcióhoz valamennyi szakszervezeti konföderáció csatlakozott.

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) egy emberibb világért, a válságkezelés terheinek értelmes, igazságos elosztása érdekében emelt szót. Úgy vélte: elkerülhető a gazdasági válságot követő társadalmi válság, ha a kormány meghallgatja és tárgyal az érdekképviseletekkel.

A Parlament előtti helyszínválasztást azzal indokolta, hogy itt születnek olyan döntések az országról, amelyek gyakran nem veszik figyelembe a társadalmi hatásokat. Nem mindegy, hogy a válságkezelő lépések kinek, mennyire és meddig fognak fájni – mondta. Emlékeztetett rá: azok állnak a téren, akik legális jövedelemből, nyugdíjból élnek, akik nem tudják optimalizálni az adójukat, és nem tehetik, meg, hogy számla nélkül számolják el költségeiket. Bírálta, hogy a képviselők évek óta nem tudják meghozni a döntést arról, hogy nem különböznek bármely más állampolgártól.

„Emberibb világot akarunk, amelyben nem a pénz, a tőke, a profit a meghatározó, hanem a tisztes munka becsülete, az emberhez való élet” – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy nem csak globális válság van, de globális összefogás is az európai szakszervezetek között, az emberközpontú világ érdekében és a „kaszinókapitalizmus” ellen.

„Az igazságtalan és értelmetlen fájdalom elviselhetetlen, nem fogadunk el olyan válságprogramot, amely nem igazságosan terhel” – mondta, és tarthatatlannak nevezte, hogy a vagyon és a tőke ne viseljen olyan terheket, mint a munkajövedelmek, a bérből és fizetésből élők. Felhívta a figyelmet arra: a munkavállalók eddig is áldozatvállalói voltak a válságnak, ezt pedig figyelembe kell venni, mielőtt újabb terheket „raknak rájuk”.

Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke a természetbeni juttatások megadóztatását az eddig megkötött béralkukba történő megengedhetetlen beavatkozásnak tartotta. Úgy vélte, ezzel legalább háromezer munkahely kerülhet veszélybe. Bírálta a nyugdíjrendszer igazságtalanságát, és kritikával illette az önkéntes nyugdíjpénztári befizetések kedvezményeinek megkurtítását is – a tervezett intézkedések ismertetését fütty és bekiabálások kísérték. Bírálta a szakszervezeti vezető a kormány és a munkáltatók „összejátszását”, és példaként említette a „jelenlegi miniszterelnök” által összehívott Gazdasági Szociális Tanács, valamint a Reformszövetség megalakítását. Veszélynek nevezte, hogy a gazdasági lobbik megpróbálják erejüket, amely a Reformszövetségben is működik, politikai erőhatalommá váltani.

A közszféra nevében emelt szót Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke. Hangsúlyozta: ez a szféra a kormány „pofozógépe”, minden megszorítást ezen a területen kezdenek, amit visszautasítanak, csakúgy, mint a négynapos munkahét gondolatát. A demonstráción részt vevők hangosan fújoltak, különösen a négynapos munkahét hallatán. Tisztes munka, tisztes bérek kellenek – mondta, nem látszatintézkedések. „Óvjuk a kormányt az újabb hitszegéstől” – mondta, emlékeztetve, hogy érvényes megállapodása van a közszféra és a kormány között.

+

A demonstráció után az MSZP, a Fidesz, a KDNP és a kormány képviselője petíciót vett át a három szakszervezeti vezetőtől, Pataky Pétertől, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének, Kuti Lászlótól, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülésnek, valamint Borsik Jánostól, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnökétől. Az SZDSZ és az MDF politikusai távolmaradtak.

A dokumentumban többek között az szerepel, hogy a szakszervezetek elutasítják a kormány válságkezelést célzó tervezett intézkedéseket, mert azok kilátástalan helyzetbe sodornak családokat, mert azok nem az arányos közteherviselést célozzák, mert azok nem élénkítik a gazdaságot, nem fejlesztik a piacképesen termelni képes ágazatokat. A petíciót a hat szakszervezeti konföderáció és tagszervezeteik fogadták el, amelyek az ország minden régióját, és a gazdaság minden szegmensét képviselik

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!