Ötéves védelem a családoknak

A Kereszténydemokrata Néppárt által előkészített jogszabálytervezet szerint azok a családok léphetnének be a csődvédelembe, amelyeknek tartozása több mint 200 ezer, de kevesebb mint 40 millió forint – tudta meg a Magyar Nemzet. A Fidesz által támogatott –  végleges formáját áprilisig elnyerő – tervezetben az is szerepel, hogy a tartozások száma nem haladhatná meg a tízet, a csődvédelmi időszakot pedig öt évben állapítanák meg. Eközben – a devizahiteleseket védő törvény ellenére – elárverezték egy család otthonát hiteltartozásuk miatt.

Már a holnapi ülésen tárgyalhatja a kormány a családi csődvédelem intézményét, miután a két kormánypárt között elvi egyetértés van a nehéz helyzetbe került, jövedelemmel rendelkező családok megsegítésére irányuló intézkedésről – mondta el a Magyar Nemzetnek Harrach Péter. A KDNP frakcióvezetője hangsúlyozta: a szándék ugyanaz, a technikai részletek kidolgozása van még hátra. A jogszabálytervezet részleteiről elmondta, az eredeti javaslatuk szerint azok léphetnének be a csődvédelembe, akiknek tartozása több mint 200 ezer forint, de kevesebb mint 40 millió. A tartozások száma nem haladhatná meg a tízet, vagyis ennél kevesebb cég, illetve banknak lehetne törlesztési kötelezettség. A csődvédelmi időszakot a kereszténydemokraták öt évben állapítanák meg, ennyi ideje lenne egy családnak, hogy a csődgondnok segítségével minden tartozását rendezze, és tiszta lappal folytathassa az életét. – Az eredeti tervezet szerint a jogszabály 2016 elején léphet életbe, mindamellett nem kizárt, hogy a csődvédelmet kérők fokozatosan kerülhetnek be – mondta Harrach Péter.

Tuzson Bence, a Fidesz szóvivője elmondta, támogatják a családi csődvédelmet, de csak abban az esetben, ha az a szegényeken segít, azokon, akik önhibájukon kívül kerültek ilyen helyzetbe, önként hajlandók minden életmódbeli változtatásnak eleget tenni és nyitottak az adósság átütemezésére.

Ismeretes: a kisebbik kormánypárt által benyújtott, a családi csődvédelemről szóló törvényjavaslat azoknak lenne segítség, akiknek a tartozásuk meghaladja a vagyonukat és a várható jövedelmüket. A családok gazdálkodását  csődvédelmi gondnok segítené, aki pénzügyi tervet állítana össze, majd megállapodna a hitelezőkkel az adósság egy részének elengedéséről is.
 

Törvénytelen árverezés?
Noha a tavaly július 26-án hatályba lépett devizahiteles-törvény értelmében fel kellett függeszteni minden végrehajtási eljárást, amely a devizaalapú hitelszerződések, a forintalapú fogyasztási hitelszerződések, valamint a lízingszerződések alapján indult, egy újabb családról derült ki, hogy a törvény ellenére elárverezték ingatlanukat. A halászteleki család lakását a végrehajtó úgy értékesítette, hogy korábban arról állított ki papírt, hogy a törvény értelmében a végrehajtási cselekmények szünetelnek. Ismeretes, lapunk számtalan alkalommal számolt be arról, hogy az önálló bírósági végrehajtók nem tesznek eleget a devizahiteles-törvény előírásainak, s továbbra is végrehajtást foganatosítanak az adósokkal szemben. Leggyakrabban a bérletiltások feloldásának nem tesznek eleget. (H. Cs.)

Harrach Péter korábban úgy nyilatkozott: a jogszabály alapján a családi (magán-) csődeljárás megakasztja a végrehajtás folyamatát, sőt, két évig terjedő moratóriumot is lehetővé tesz majd.

– A lényeg az, hogy megóvjuk a lecsúszástól azokat, akik nehéz helyzetbe kerültek, akiknek van némi tulajdonuk és jövedelmük ahhoz, hogy állami segítséggel, egy csődbiztos felügyelete mellett és a pénzintézetekkel együtt átütemezzék és a végén részleteiben elengedjék a tartozásukat, ezzel ne kerüljenek a végrehajtók karmaiba – fogalmazott.

Rétvári Bence, a KDNP alelnöke la Magyar Nemzet megkeresésére megerősítette: a kormány holnap tárgyal a csődvédelem koncepciójáról, végleges döntés áprilisban születhet. Ebben az esetben 2016-ban valóban életbe léphet a családi csődvédelem, a politikus azonban azt sem tartja kizártnak, hogy egyes elemei már ebben az évben elérhetők lesznek. – Az elképzelés szerint a magáncsőd azokra vonatkozna, akiknek negatív vagyonuk van, vagyis az adósságuk meghaladja a vagyonukat. A törlesztés döntően fogyasztói tartozásokra vonatkozna, mint a rezsitartozás, a személyi kölcsönök, az áruhitelek vagy éppen a bankkártyatartozások.

Arra a kérdésre, hogy a minimálbérre bejelentett, de a valóságban magasabb keresettel rendelkező személyek esetében miként követhető nyomon az adósság és a vagyon aránya, Rétvári úgy reagált, ha valaki nem vallja be valós jövedelmét, és erre bármikor fény derül, az adós azonnal kikerül a csődvédelem alól, elveszíti a moratóriumot, és minden követelés ismét érvényesíthető lesz vele szemben. – Az adós családok megtarthatják azt, ami a hétköznapi családi gazdálkodáshoz szükséges, de a nagyobb kiadásokhoz: egy külföldi út, egy autó, tartós fogyasztási cikkek, már konzultálni kell a családi vagyontanácsadóval, és vele közösen kell meghozni a döntést, hogy erre tényleg szükség van-e vagy nincsen – fogalmazott korábban a politikus.

Bár a kormánypártok egyetértenek a védelmet nyújtó intézkedés alapvetéseiben, lapunk úgy tudja, a kielégítési mérték terén még nincs egységes álláspont. Információink szerint a tartozás teljes elengedése nem jöhet szóba, annak mértéke ötven százaléknál kevesebb lehet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!