Szükségszerű a választási feliratkozás bevezetése

Az ellenzék nem veszi figyelembe az előzetes választási feliratkozás rendszerének bevezetéséről szóló vitában, hogy milliós nagyságban élnek választási jogosultsággal rendelkező magyarok a határainkon kívül. Annak érdekében pedig, hogy közülük senki ne szoruljon ki a voksolás lehetőségéből, új megoldásokat kellett keresnünk – mondta a Magyar Hírlapnak Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője, a választási eljárásról szóló törvényjavaslat egyik beterjesztője.

Az interjúban arra az újságírói felvetésre, hogy az ellenzék  szerint Magyarországon kiváló lakcímnyilvántartás működik, így semmi értelme a választási regisztrációnak Vejkey Imre kifejtette: a módosítás elkerülhetetlen, mivel a tavaly elfogadott választási törvény alapján a régi eljárás már nem alkalmas a szavazások lebonyolítására. Az ellenzék állításával szemben a Fidesz–KDNP pártszövetség abból indult ki a törvénytervezet megalkotásakor, hogy világnemzet vagyunk, ugyanis milliós nagyságban élnek választási jogosultsággal rendelkező magyarok a határain­kon kívül. Annak érdekében pedig, hogy közülük senki ne szoruljon ki a voksolás lehetőségéből, új megoldásokat kellett keresnünk. Az egyik ilyen az előzetes feliratkozás intézménye. Másképp nem lehet nyilvántartásba venni a Kárpát-medencében élő, de Magyarországon állandó lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárokat, de az itthon élő nemzetiségeket sem. Csak ezzel a módszerrel tudjuk biztosítani a szavazás napján külföldön tartózkodó és tartósan külföldön dolgozó, de magyarországi lakóhellyel rendelkező honpolgárainknak a választást. Az állampolgárságot könnyített úton megszerző kettős állampolgáraink száma jelenleg kétszázötvenezer körül van, és 2014-re elérheti akár az ötszázezer főt is. De munkavégzés és tanulás céljából csak London környékén legalább százezer magyar él, s elmondhatjuk ezt Németország, különösen annak bajor tartománya vonatkozásában is. Rajtuk kívül generációkra visszamenően további több százezren élnek diaszpórában, továbbá nem szabad megfeledkeznünk az első ízben 2014-ben megvalósuló nemzetiségi választáson részt vevő honpolgárainkról sem.

A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta: a magyar államnak nemzetbiztonsági okok miatt nem áll módjában központi névjegyzéket készíteni a határon túli magyarokról, ezért is elengedhetetlen a feliratkozás intézményének bevezetése. Mindenképpen egységes rendszert kell kialakítanunk, mert nem lehet, hogy az egyik honpolgárunknak ilyen, a másiknak meg olyan szisztémát alakítsunk ki. Ezért a Magyarországon élő honfitársaink vonatkozásában is az előzetes feliratkozás intézménye lehet a megoldás.

Arra a kérdésre, hogy az állam miért akar kivonulni a névjegyzék összeállításából Vejkey Imre elmondta: a névjegyzéket az állampolgárok önkéntesen állítják össze. Hosszú távú célunk, hogy ez ne állami kötelezettség legyen, mint korábban a szocializmusban volt. Az a kifejezett politikai és jogi álláspontunk, hogy ez sokkal több szabadságot jelent a magyar állampolgárok számára, emellett a feliratkozás a részvétel szélesebb lehetőségét fogja megteremteni. Senkit nem ér majd hátrány, nem lesz kitéve felesleges zaklatásnak. Most, illetve a legutóbbi választáson is többen kifogásolták, hogy telefonon, levél útján vagy személyesen zaklatták őket különböző aktivisták. Azok, akik nincsenek fenn a névjegyzéken, vagyis nem iratkoztak fel, elérhetetlenek lesznek ebből a szempontból.

Indoklásában, hogy miért nem lehet majd a választás napján is regisztrálni kijelentette: a választópolgár névjegyzékbe vétel iránti kérelmét 2013 szeptemberének első napjától a szavazást megelőző tizenötödik napig tudja majd előterjeszteni, vagyis rendkívül széles időintervallum áll a rendelkezésére. A parlamenti választásokat megelőző választási feliratkozás könnyen hozzáférhető és nyitott lesz, mivel több módon – személyesen, levélben vagy elektronikusan, ügyfélkapun keresztül – lehet majd feliratkozni és kellően hosszú ideig. A választást közvetlenül megelőző tizenöt nap azért került ki a javaslatból, mert figyelembe vettük a nemzetközi szervezetek, különösen a Velencei Bizottság ajánlásait is.

Arra a felvetésre, hogy nem számítanak arra, hogy a választókerületek kialakítása, illetve a feliratkozás bevezetése miatt az ellenzéki pártok megkérdőjelezik majd a következő választások legitimitását, így az új kormány törvényességét is Vejkey Imre válaszában hangsúlyozta: mindenre számítanak, de a tények egyértelműen bizonyítják, hogy minden alapot nélkülöz az ellenzéki vádaskodás.

Mint mondta: az általános és egyenlő választójog maradéktalan biztosítása, az Alkotmánybíróság e tárgyban hozott határozatainak érvényre juttatása, a nemzetiségek mint államalkotó tényezők nemzetiségi választójogának, valamint a határainkon túl élő magyarság mint politikai közösségünk nélkülözhetetlen tagjai szavazati jogának megteremtése érdekében az Országgyűlés 2011 decemberében elfogadta az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényt. Ennek értelmében 2014-től a képviselők száma 199 főre csökken, 106 képviselőt egyéni választókerületekben, 93-at országos pártlistán választanak meg. Pártlistát az a párt állíthat, amely legalább huszonhét (legalább kilenc megyében és a fővárosban) egyéni választókerületben önálló jelöltet állított. Az új törvény húszéves mulasztást pótol, alkotmánysértő helyzetet szüntet meg az új választókerületi beosztással és annak törvényi szabályozásával. A rendszer kialakításakor a mértékadó az arany középút volt, vagyis sem a győztes mindent visz elvén alapuló angol modellhez, sem az abszolút arányosságra épülő német modellhez nem kívántunk közelíteni, hiszen ez koalíciós kényszert, adott esetben folyamatos kormányzási instabilitást, akár politikai válságot idézhetne elő. A nemzetközi gazdasági krízis elhúzódásával Magyarország érdeke az, a választójogi törvény biztosítsa annak a lehetőségét, hogy hazánknak – minden választás után – stabil kormánya legyen. Az új jogszabály több mint kilencvenéves hiányt pótol, amikor lehetővé teszi, hogy a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező határon túli magyarok szavazhassanak az országos pártlistákra. Kifejezetten büszkék lehetünk arra, hogy a fenti választójogi rendelkezéssel a határok fölött átívelő, egységes magyar nemzet megvalósulását segíthetjük elő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!