Erre a célra megszerezték a hajdani kastélyt, amelyből bennlakásos iskolát létesítettek a kallódó cigány fiatalok oktatására, és az életre való felkészítésére. Itt nincs is szó koedukációról a nemcigány helyi lakossággal, sem együttműködésről a helyi általános iskolával. Itt személyre szabott oktatási módszerekről van szó, amellyel a környéken kallódó fiatalok lemaradását kívánják pótolni, figyelembe véve a speciális cigány életmódot, erkölcsöt, szokásokat és teherbíró képességet.

Amennyire a Magyar Nemzet riportjából meg lehet érteni, itt életkortól függetlenül az érettségi vizsga szintjére akarják felhozni a hátrányos helyzetű cigány fiatalokat, kiemelve őket a reménytelenül visszahúzó környezetükből. nem akadályozva, hogy fenntartsák kapcsolatukat családjukkal.

Eszerint tanárok és diákok együtt laknak a kastély-iskolában, ott folyik a tanítás és az iskolai feladatokon kívüli magánélet.

 „… a kastély tökéletesen megőrizte századfordulós hangulatát, - írja a riporter – bár sok kis szobára osztották fel, a gyönyörű ajtók, hatalmas ablakok, a faragott, nyikorgó öreg lépcső mégis romantikussá teszik a hangulatot. A társalgóban a kanapén szerelmespárok csak a nevelők szeme előtt enyeleghetnek. Nem könnyű az érettségi előtt álló nagyokat szemmel tartani”.

 „Abban a percben, hogy kiderül, teherbe esett a lány, az ifjú pár megkezdi közös életét és mind a ketten abbahagyják az iskolát…” és hazamennek a nyomorba. Ez nem megoldás.

 „Így született meg az iskolában a családi napközi, amely ma már képzett nevelőkkel, fejlesztőpedagógussal igazi felzárkóztató intézménnyé nőtte ki magát. Már csak azért is, mert ide együtt jár az egyetemet végzett pedagógus és a hetediknek sokadszor nekigyürkőző apuka-anyuka babája… míg a baba a napköziben van, a szülők az iskolapadban ülnek… könnyen lehet, hogy hamarosan új csoportot kell indítani, mert maximális a kihasználtság.”

Az efféle intim epizódokat leszámítva, mint a házaspárok, iskolások számára biztosított saját lakószoba, kiderül, hogy az intézménynek számos elágazása van a környéken, komoly szakképzés folyik a kőművestől a pékig és cukrászig, a végzett tanulók jól el tudnak helyezkedni. Mindez nem kisrészt uniós pénzekből történik, na meg a magyar költségvetésből. Végső információként még azt is megtudjuk, hogy a kísérlet gazdája az Iványi Gábor vezette metodista Wesley alapítvány.

A riport egészéből, a bizarr kastélyélet részleteitől eltekintve az tűnik ki, hogy ez a kísérlet is sikeres, van kisugárzása a reménytelen helyzetűnek látszó környék felemelkedésére, oktat, képez és munkaalkalmakat, hozzá szakképzett munkásokat teremt.

De az is látható, ez is azt bizonyítja, hogy a cigányságot nem lehet a csökönyösen erőltetett, a nemcigányok nagy többségénél bevált hagyományos úton oktatva az európai társadalomba integrálni.

Ez az egzotikus, kastélylakó kísérlet pedig semmiképpen nem követhető. Nyilvánvalóan sokszorosába kerül az államnak és az Uniónak egyaránt, mint azonos számú, vagy annak sokszorosa az iskolát hagyományos úton elvégző és szakmát szerző nemcigány népességé. Annyi pénze a Világbanknak és az IMF-nek együttesen sincs, hogy a sokmilliós, egyre szaporodó közép-európai cigányságot ilyen áron nem integrálja, hanem valójában zavaros mai szokásrendszert konzerválja.

Az is nyilvánvaló, hogy ezekben a kísérletekben a cigányságnak a félig-meddig már alkalmazkodó része van jelen. De hogyan lehet megközelíteni a nemakarókat arra, hogy alkalmazkodjanak a helyi elvárásokhoz? Az őszintén sorsukon javítani kívánó törekvésekhez?

Nálunk a nehézségek és az állam szegénysége ellenére mégis csak mennek valahogy a dolgok. De ha körülnézünk a szomszéd országokban, vagy távolabbra a Balkánon, másrészt a nyugti nagyvárosokat ellepő, alkalmi megélhetést kereső cigányokra, a helyzet nem nevezhető rózsásnak.

Ne is tagadjuk, hogy mi vagyunk a világ legismertebb cigánygyűlölői, rasszistái, kirekesztői, szegregálói, üldözői és gyilkosai?

Vajon azok, akik felperzselik, kitoloncolják, betonfalakkal eltorlaszolják, vagy akik idejönnek más országokból, hogy ellenünk uszítsák a cigányokat, mit tesznek azért, hogy ez a létező probléma, a cigányság integrálása a helyi társadalmakba, valaha is megvalósuljon?