Az apostolok tanúságával tiszta megérzés, józan következtetés, személyes tapasztalás támasztja alá az egyház húsvéti hitét; nekünk feladatunk, hogy átadói, folytatói legyünk ennek a hitnek, húsvét örömhíre minket is kötelez. Sokszor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az ember örök élete, az egyes ember feltámadása valami egészen valószínűtlen, nehezen elfogadható dolog– mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek húsvétvasárnap az esztergomi bazilikában tartott szentmiséjén.
Krisztusban Kedves Testvéreim!
1) „Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta és hitt” (Jn 20, 8) – ezt olvastuk az imént Szent János evangéliumában. Krisztus feltámadásának nagyszerű eseményét az evangéliumok elbeszélése szerint csüggedés és bizonytalanság, titokzatosság, majd a homályon áttörő fény és kirobbanó öröm jellemzi. Nehezen születik meg a tanítványok lelkében a világos meggyőződés, hogy feltámadt Krisztus. Többen először csak az üres sírt látják, aztán másoktól hallanak a feltámadásról, végül megjelenik nekik Krisztus, és ezzel születik meg bennük a feltámadás hite és öröme. Szent János apostol, a fiatalabb, aki előbb ér a sírhoz, kivétel ez alól a szabály alól. Látja az üres sírt, a rendben összehajtogatott lepleket, és nem szól hozzá még angyali szózat, nem jelenik meg neki a feltámadt Üdvözítő, de máris hisz Krisztus feltámadásában, és megérti az Írást, amely szerint „föl kellett támadnia a halálból” (Jn 20,9).
2) Különleges teremtmények vagyunk mi, emberek. Részei az univerzumnak, rokonai az egész anyagvilágnak, és ugyanakkor szellemi-lelki lények vagyunk. Titokzatos energiák hordozói, melyeket magunk sem ismerünk. Csodálatos a tapasztalásból következtetni tudó emberi értelem, de csodálatos az emberi beleérző képesség is. A szívnek megvannak a maga érvei, amelyeket az értelem nem ismer – mondja Pascal. És Szent János megérzése, a szeretett tanítvány finom érzéke már akkor rátapint az esemény lényegére, amikor az óvatos értelem még további támpontokat keres. De ha már a tanítványok ilyen titokzatosak, ha mi, emberek ilyen csodálatosak vagyunk, mennyivel csodálatosabb maga az Isten és az ő üdvözítő terve! Sokszor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az ember örök élete, az egyes ember feltámadása valami egészen valószínűtlen, nehezen elfogadható dolog. És közben újra meg újra felfedeznek valamit a világmindenségről, ami megkérdőjelezi a tér és az idő egyeduralmát, ami nem is sejtett távlatokat nyit meg az anyagvilág megismerése előtt. Ha nem tudjuk, hogy hol, hogyan van vége a térnek és az időnek, hogyan mondhatnánk, hogy azon túl másmilyen valóság nem lehet? Ha pedig látjuk a saját világunk határait, borzongással tesszük fel a kérdést, hogy mi lehet azon túl, hogy lét és nemlét között hol van a határ.
3) „Látta és hitt” – ez a mai evangéliumi szakasz központi kijelentése. Miben hitt a szeretett tanítvány? – Csakis abban, ami a legfontosabb. Magában Krisztus feltámadásában . Hogy ezzel beteljesedtek az ószövetségi jövendölések, erre később döbben rá még maga Péter is. A Feltámadottal való találkozás pedig szilárd bizonyosságot ad a tanítványok egész közösségének. Ennek a közösségnek vagyunk mi is a tagjai. Az apostolok tanúságából él a mi hitünk is. Tiszta megérzés, józan következtetés, személyes tapasztalás támasztja alá az Egyház húsvéti hitét. Nekünk is feladatunk, hogy átadói, folytatói legyünk ennek a hitnek. Húsvét örömhíre minket is kötelez.
Mi magunk testi szemünkkel nem láttuk a feltámadt Krisztus megjelenését. „A halálból életre kelt szívünk által”, és az Istenben gyökeredző szeretetünk révén mégis „igazán és valóban tanúi lehetünk annak, hogy Krisztus” él. „Aki hisz az Isten Fiában” – mint Boldog John Henry Newman bíboros írja – „önmagában hordja a tanúbizonyságát. Az igazság önmaga tanúskodik isteni Szerzőjéről. Aki lelkiismeretesen engedelmeskedik az Istennek és szentül él”, a maga környezetében mindenkit arra indít, „hogy higgyen Krisztus láthatatlan hatalmában és remegjen tőle. Nem tanúskodik ugyan az egész világnak, mert kevesen látják őt elég közelről ahhoz, hogy… magával ragadja őket. De környezete számára abban a mértékben, ahogyan ismerik ők, kinyilvánítja az igazságot. És egyesek a közelében tüzet fognak az Isten kegyelme által a szent lángnál, ápolják azt és maguk is továbbadják” . Így maradhat meg bennünk és a világban mindig a húsvéti öröm, ahogyan az Egyház énekli a mai vasárnapon:
Sírját nehéz kő zárta el
Őrzötte zsoldos őrsereg,
De fölkelt fényesen, s ragyog
A gyász fölött győzelmesen.
Az alvilági sóhajok S fájdalmak oldódnak tehát,
Mert fényes angyal hirdeti,
Hogy Krisztus immár nem halott.
Maradj örökre, Jézusunk,
Fényes húsvéti örömünk,
S kiket kegyelmed újraszült,
Oszd meg dicsőséges velünk! Ámen.
+
Húsvét arról a csodáról szól, amelyre senki nem számított
Húsvét arról a csodáról, a világtörténelem robbanásáról szól, amelyre senki nem számított – mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartott istentiszteleten.
Az evangélikus elnök-püspök prédikációjában kiemelte: húsvét ünnepe nem a megnyugvásról, a békességről, a csöndességről szól, hanem arról, hogy Isten mindent felülírt, felülírta Jézus ellenségeinek tervét éppúgy, mint Jézus híveinek elképzeléseit azzal, hogy Jézus feltámadt a halálból. Emiatt a húsvét pezsdítő, ébresztő ünnep.
Gáncs Péter rámutatott: Jézus ellenségei azt akarták, hogy lezárják a „Jézus-ügyet”, ezért kevés volt a korbács, a Jézus testébe szúrt szögek sokasága, ők még a sírját is maximálisan biztosítani akarták, és őröket állították a sír elé, de ezzel sem tudták megakadályozni, hogy Jézus feltámadjon.
Jézus első tanítványai balzsammal, drága kenetekkel akarták lezárni Jézus történetét azzal, hogy a holttestét konzerválni, emlékét pedig őrizni szerették volna. A sír azonban üres volt, ezt Péter is megerősítette, aki a legtekintélyesebb volt a tanítványok között, ugyanakkor neki sem jutott eszébe semmi abból, amit három éven keresztül többször is hallott a Mestertől.
Az elnök-püspök felhívta a figyelmet: az angyal, a mennyei hírnök tisztázta a tanítványokkal és a Jézushoz közel állókkal, hogy Jézus nem ott volt, ahol keresték, mert „halott Jézus nincs, csak élő, aki nem zárható a kövek és emlékek közé”.
Utalt arra is, hogy a Bibliában Luther Márton, a reformáció elindítójának szavai szerint „a növekvő Jézus van elrejtve számunkra”, János, „a szeretett tanítvány” pedig azt írta: ha mind megírnák egytől-egyig, amit Jézus tett, a világ nem tudná befogadni.
„Jézus előttünk jár még ma is, ő az az élő Úr, aki mozgásban van, aki váratlanul betoppan az ember életébe, és zárt szíveken át is utat tud találni hozzánk” – mondta a püspök. Hangsúlyozta: életünkben mindig több van előttünk, mint mögöttünk, ha hiszünk a feltámadásban, az életet pedig csak előrefelé lehet élni, miközben Jézus előttünk jár. A keresztények úgy hiszik, elhunyt szeretteik is csak előre mentek Jézus nyomában, a Megváltó pedig „a halálon keresztül is örök életre vezeti az övéit”.
Az ünnepi szertartás végén Gáncs Péter egy lelkésztársával úrvacsorát osztott az evangélikus híveknek.
+
Ne maradjon következmények nélkül a húsvét!
Ha hagyjuk, hogy az emberi kapcsolatok eltűnjenek, megmérgeződjenek, akkor a húsvétnak, Jézus feltámadásának nem lesz következménye - hangoztatta Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök a debreceni Nagytemplomban.
A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke igehirdetésében úgy fogalmazott: képesnek kell lennünk arra, hogy legyőzzük félelmeinket, hogy embertársainkkal ne tehessünk meg bármi rosszat, hogy kapcsolatainkat újra tudjuk teremteni.
„Húsvét első tanúi sem voltak annyira magabiztosak. (...) Szomorúak, összezavarodottak voltak. Nem tudják, mi lesz a következménye annak, hogy volt valaki, aki úgy szólt, mint akinek hatalma van. Volt itt valaki, aki nem taszította magától az elromlott életű, kisiklott életű embereket, hanem magához vonzotta őket. Volt itt valaki, akiben olyan sokan hittek, akitől olyan sokan annyit reméltek. Aztán megtörtént a rettenet: elfogták, megkínozták, meghalt” – mondta Bölcskei Gusztáv, majd feltette a mindenkiben akkor felmerült kérdést: „mi lesz ebből?”.
Válaszként úgy reagált, „rá kell jönni, hogy Isten mégiscsak jól rakta össze ezt a Jézus-projektet”. Ez a húsvéti evangélium: olyan dolog történt, amit az emberek el se tudtak volna képzelni. Észre kell vennie azonban az embernek – figyelmeztetett –, hogy nem ő irányítja a dolgokat, hogy az ember nem magának köszönheti a boldogulást, nem ő rendezi el a „Jézus-ügyet”
Húsvét következménye ez: felismertük, hogy a halál egyenlő a kapcsolatok megszakadásával és az egymásról való elfelejtkezéssel, de Krisztus megmutatta, lehetséges kapcsolatba lépni vele és egymással.
Igehirdetése végén Bölcskei Gusztáv következményes húsvétot kért Istentől, a szertartás pedig úrvacsora osztással fejeződött be.
