Érdemi tárgyalásokat követel a Munkástanácsok Országos Szövetsége

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és kormánya, következetlen és szakmailag megalapozatlan politikája miatt, amely korábban a világgazdasági válság nélkül is nehéz helyzetbe hozta a munkavállalók és a lakosság széles tömegeit, újabb megszorító intézkedésekkel fenyeget.

A „látszat-párbeszédeket” és „látszat-egyeztetéseket” folytató kormányzat, újabb, további tervezett elvonási intézkedéseinek célpontjában ismét a legvédtelenebbek, a bérből és fizetésből élő állampolgárok, illetve azok családtagjai állnak. 

A kormányzat által a tömegkommunikációnak kiszivárogtatott tervek szerint drasztikus megszorításokra kerül sor a szociális ellátásokat érintő területeken is.

A szaktárca minisztere kritika és gátlások nélkül felvállalta azt a programot, amely a magyar családok teljes ellehetetlenüléséhez vezet.

Miközben emberek ezrei vesztik el állásukat és új munkahelyek nem jönnek létre, kormányzati intézkedésekkel csökkentik a nyugdíjasok és egyéb rétegek jövedelmét, addig a különböző hírforrások tudósításai szerint a kormányzat „hűbéresei” továbbra is kiemelt összegű szerződésekhez és ezzel további gazdasági és anyagi előnyökhöz jutnak, nem egy esetben törvénytelen módon.

Amikor az ország lakosságának többsége szegényedik, akkor nem „illik” a kormányzathoz közel álló személyeknek sem érdemtelenül gazdagodniuk.

Az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy a kormány, a világgazdasági válság megoldása érdekében folyósított IMF hitelt a lehető legkedvezőtlenebb feltételekkel vette fel, erőteljesen növelve ezzel az ország eladósodottságát, amely az MSZP-SZDSZ kormányzása alatti években a sokszorosára nőtt.

Az IMF kölcsönfelvételt semmiféle, a valódi demokráciákban szokásos érdekegyeztetés nem előzte meg.

A kormány szakszerűtlenségét többek között a 2009. évi költségvetés is igazolja, amely már most, az év elején megbukott.

Az elégtelen és átgondolatlan kormányzati munka következtében sokadszorra, ismét az összes magyar állampolgár és családjuk megélhetését veszélyeztetik azok a politikusok, akiknek az ország egy része korábban bizalmat szavazott!

A tervezett családi pótlék megvonásával kapcsolatban kijelentjük, hogy a kormány nem rendelkezik semmiféle olyan statisztikával, amely igazolná az ilyen típusú intézkedések meghozatalát.

Előzetes számítások alapján a magasabb jövedelmű rétegektől megvonásra tervezett családi pótlék a költségvetési hiányra szinte nulla hatással van. Ez a pótcselekvés például jelentősen emeli a tervezett intézkedéssel járó adminisztrációs költségeket is, miközben érdemi hatással nem jár.

A családi pótlék jelenlegi összege a hatályos jogszabályok szerint:

- egygyermekes család                                              12 200
- kétgyermekes család                                               13 700
- egy gyermeket nevelő egyedülálló                         13 300 (gyermekenként)
- két gyermeket nevelő egyedülálló                          14 800 (gyermekenként)
- három v. többgyermekes család                             16 000 (gyermekenként)
- három v. több gyermeket nevelő egyedülálló        17 000 (gyermekenként)

Tehát egy „magasabb” jövedelemmel rendelkező 3 gyermekes család, összesen 48 ezer Ft nettó családi pótlékot kap. A 48 ezer forint elvonása indokolatlan terhet ró az érintett állampolgárokra. A magasabb jövedelem meghatározásáról a kormány eddig nem nyilatkozott.

Felvetődik az a kérdés, hogy hol van a kormányzat szerint az a konkrét jövedelemhatár, ahol nem okoz indokolatlan érdeksérelmet az elvonás ténye?

Hiszen az ismert pénzügyi-statisztikai adatok szerint a lakosság jelentős része eladósodott, lakás, gépkocsi és egyéb fogyasztási célú vásárlások által. A tervezett terhek tehát elsősorban ismét azt a középréteget sújtják, amely a rendszerváltás után még mindig nem tudott megerősödni.

Az is köztudott, hogy a családi támogatások megalapozott rendszere nagymértékben befolyásolja a gyermekvállalási hajlandóságot.

Ezért a tervezett megszorításokat ellentétesnek tartjuk azon ésszerű törekvésekkel, amelyek a népesség fogyását próbálják megállítani! A kormány tervezett intézkedései így egyértelműen családellenesek!

Az intézkedéseknek létezik egy olyan politikai vetülete is, amely azt jelzi, hogy bevezetésükkel a társadalmi elégedetlenség nő.
Hiszen miközben az egyes rétegektől, amelyek igazolhatóan munkával jutnak jövedelemhez, és ezután az adót és egyéb járulékokat ellenőrizhetően fizetik, „igazságosság” jogcímén megvonni tervezik az eddig kapott juttatásokat, addig más rétegek, kimutatható és ellenőrizetlen jövedelmek nélkül, nagy tömegben, ugyanehhez a juttatásokhoz hozzájutnak. Ez kormányzati segédlettel végrehajtott diszkriminációt jelent!     

Megjegyezni kívánjuk, hogy a kormány által sokat hivatkozott Európai Unióban
a tagországok közül 20-ban alanyi jogon jár a családi pótlék, de ezek között is van, ahol az összeg a család jövedelmétől függően differenciált.
5 országban van olyan jövedelemhatár, ami fölött nem adnak családi pótlékot: Málta, Portugália, Olaszország, Bulgária, Csehország.
Hollandiában és Görögországban csak azoknak jár a családi pótlék, akik a megelőző évben meghatározott ideig biztosítási jogviszonnyal rendelkeztek.

A korábbi, 1995-ben alkotott törvényt, amely az úgynevezett „Bokros csomagot” tartalmazta, az Alkotmánybíróság ízekre szedte. Többek között azért is, mert nem volt körültekintő és nem hagyott felkészülési időt a változások elszenvedőinek.

A kormány tervezett intézkedéseivel most ismét az alkotmányosság határait feszegeti.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége követeli, hogy a munkavállalókat és a lakosságot érintő újabb teherviselések törvényerőre emelkedése előtt kezdjen és folytasson érdemi tárgyalásokat azokkal a szervezetekkel, amelyek a munkavállalókat, és a lakosság széles köreit képviselik!   

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!