A karácsony üzenete a kereszténydemokráciának

A karácsony Jézus születésének az ünnepe, az emberiséget megváltó Krisztus megérkezésének órája, az isteni tanítás szétterjedésének kezdete: a szeretet, a béke egyetemes üzenete. A karácsony a közösségek ünnepe: az emberiségnek, mint emberi közösségnek a legerősebb abroncsa, a keresztény népek és nemzetek együvé tartozásához megkapott ige megtestesülése, a családoknak pedig a Szent Család által megküldött földön túli szeretet kifejeződése.

Jézus családjában a fogantatást megértő és elfogadó Józseftől arra kapunk példát, hogy az asszony, az anya emberi méltósága a szeretetközösség alapja. A nemzeti közösség számára a bibliai népek hite üzeni meg, hogy a szó, a nyelv, az ige átlényegülhet a nemzet testévé. A nagy emberi közösség összetartását az a szolidaritás biztosítja, amelynek elemei, legapróbb részei, az egyének között létrejönnek az isteni parancs alapján.

A karácsonyban tehát célokat látunk: a szeretet és a béke, az összetartás céljait, ahogy a Megváltónak is célja volt, a családnak, a nemzetnek és az emberek közösségének is céljai vannak. A karácsonynak ugyanúgy a legelső ismérve a cél, mint a politikának. A karácsony valójában azt fogalmazza meg, hogy minek kellene lennie, azaz arra a kérdésre ad választ, amit a politika minden korban feltesz magának, hogy az emberek és közösségek hogyan éljenek. A karácsonyi válasz azonban nem korfüggő, nem irányítják szokások, divatok, nem befolyásolják reklámok, fogyasztás. Nincs rá hatással, hogy a kérdezők mit tartanak fontosnak: élvezetet vagy értelmet, erkölcsöt vagy hasznot. Ez a válasz egyetemes és örök, politikai rokonságban egyedül a társadalmi igazságossággal és a szolidaritás eszméivel áll, ezért politikai nézőpontból csak a kereszténydemokrácia politikai céljával és válaszaival lehet azonosítható. Csak egyetlen világnézeti politikai eszmerendszer – a kereszténydemokrácia – céljai erednek teljesen a szeretet, a béke és az összetartozás keresztény céljaiból.

Világnézeti pártokként karácsonykor a kereszténydemokrata pártok különleges felelősséggel bírnak. Hirdetniük kell a világnak a keresztény egyházak tanításait, le kell fordítaniuk a társadalmak nyelvére a Betlehemben megszületett hajléktalan gyermek üzenetét. Ezt az üzenetet: Isten annyira szeretett bennünket, hogy szolidaritást vállalt velünk, emberekkel, ezért nekünk is ilyen szeretettel kell fordulnunk a másik ember felé.

Ez az üzenet világos. Fényesebb, mint a betlehemi csillag és erős, mint az Isten. Kétezer éve egyértelmű minden nép számára. A mai ember alapvetően nem más, mint két évezreddel ezelőtt volt: akkor az írástudatlanság, ma az összpontosítás hiánya miatt van szükség nyomatékos és egyszerű impulzusokra. A hitnek a legerősebb ilyen jelképe maga a születés: amelynek misztériuma kinyitja az istálló ajtaját, a valóságban ablakot nyit Krisztus üzenetei számára.

Ez a jel nem válogat az emberek között, diszkriminációmentes, az emberi egyenlőség talaján áll. Egyetemes üzenete a legszegényebbeknek és a leggazdagabbaknak egyaránt szól. Megtalálhatja benne a kapaszkodót, reménységet, az élet elfogadását és igenlését mindenki. A karácsonnyal Jézus jelt ad az életre, gazdagnak a szegény segítésére, szegénynek az élet igenlésére. A gyermek azt jelenti, hogy van remény. A gazdag megérzi, hogy szolidárisnak kell lennie, hogy élhesse életét, a szegény pedig részesül az igenekből, és reménykedve várhatja az élet ajándékait. Az ember méltósága csak így valósítható meg, és az Atya mindenkinek gondját viseli. Mai politikai nyelven szólva: az Atya demokratikusan gondolkodik és cselekszik. Minden társadalmi csoport problémájára van keresztény válasza: a hajléktalanokhoz, a munkanélküliekhez is így fordul, szeretné, ha minden ember biztosítani tudná saját maga szükségleteit.

A karácsony a legelső szociális program a világon. Keresztény program, amely a befogadást hirdeti. Alulról jövő népi kezdeményezés, hiszen Jézus nem felülről érkezik, hanem egy szegény, hajléktalan kisgyermek testében jön közénk. A pásztorok azt üzenik, hogy a jászolnál helyük van a szegény, kirekesztett embereknek éppúgy, mint a messziről érkezett királyoknak, vagy tudósoknak. S végül a karácsony családi program: megmutatja, hogy a középpontban a gyermek, a születés áll, s őt veszik körül József és Mária, az ifjú házastársak.

A karácsonyi üzenetben esszenciálisan ott van a kereszténydemokrácia társadalmi feladatainak minden fontos pontja: a magzati élet védelme, a család és a házasság védelme, a keresztény-szociális gondolat, az elesettekről és a leszakadókról való gondoskodás, a szolidaritás. A nagy üzenet végén pedig kiolvasható a világ békéjének egyetlen garanciája: a keresztény népek és nemzetek kölcsönös megértése. Mindegy milyen nyelvet beszélünk, hogy mennyi pénz van a zsebünkben, mindegy milyen hagyományokat őrzünk, honnan jöttünk, s hová megyünk: a keresztény hit, remény, s a szeretet úgy van állandóan velünk, mint a földi elemek. Ezért bontakozhatott ki ebből az egyetemes üzenetből az első politikai eszmevilág, s ezért van a kereszténydemokráciának minden korban társadalmi létjogosultsága és feladata.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!