Ugyan honnan vette értesüléseit? Ő, aki a nyarat vidéki birtokán meg egy felvidéki gyógyfürdőben töltötte, télen pesti házába begubózva a hazai hírlapokat olvasta, naplójában zsörtölődve a korabeli politikai állapotok fölött. Ez váltotta ki belőle egyebek között azt az emlékezést is, hogy fiatal korában őt nagyon érdekelték a közállapotok, de – mint írta – „nem voltam elég gazdag, hogy a politikai pályára lépjek”. Ezért aztán inkább birtokaival törődött. Addig, addig, míg egyszer aztán saját nevét olvasta a „magyar nábobok” névsorában, és ez is elgondolkoztatta.

Ha fiatal korában „a politikai pályára lép”, valószínűleg úgy jár, mint nem egy politikus, mint Podmaniczky Frigyes báró, aki öreg korában szintén emlékirataival bíbelődött. Fiatal korában viszont a politikai pályára lépett és így koldusszegényen halt meg, noha az említett öregúrnál jóval tekintélyesebb birtokokat örökölt. De az akkoriban szokásos, tréfásan „alkotmányos költségeknek” csúfolt, ma pedig kampányköltségként ismert költekezésekre ráment minden vagyona, különösen, mikor nála jóval tehetségtelenebb testvéröccse is a „politikai pályára” lépett. Ami akkoriban a kortesek és a választók lekenyerezését, etetését-itatását is jelentette.

Tévedés azt hinni, hogy az országgyűlési képviselőségből meg lehet gazdagodni. Politikai kapcsolatokból igen, de ez nem azonos a képviselőséggel, amint ezt korunk néhány politikusának pályafutásával lehet bizonyítani. A milliárdos vagyonú Gyurcsány, Kóka, Bajnai és mások – igaz, politikai összeköttetéseket is felhasználva – előbb meggazdagodtak, csak azután léptek a „politikai pályára”, lettek képviselővé, a kormányzó pártok vezetőivé. Különösen tipikus ebből a szempontból Gyurcsány, aki úgy viselkedett, mintha valami ősi vagyont örökölt volna és milliárdosként úri passzióból vállalta a küldetést, hogy megmentse az országot a végromlástól. Mai napig ő az egyetlen és nyilván sokáig az egyetlen is marad, aki saját úri, rózsadombi villájában vacsorán láthatta vendégül az angol királyság miniszterelnökét: Tony Blairt. És ő az egyetlen, illetve talán még Bajnai a párja, akik nem vették fel hivatalból járó fizetésüket, mint tették egykor a dúsgazdag főurak.

Más kérdés, hogy politikai hovátartozásuk mennyiben járult hozzá meggazdagodásukhoz és az is, hogy mi lesz ennek a vége, ha továbbra is érvényesülni akarnak? Nem jutnak-e Podmaniczky Frigyes sorsára, ha nem hagynak fel a politizálással?

Éppen ezért vaskos tévedés Torkos Matild kirohanása a Magyar Nemzet április 12-i számában és Mikszáth idézgetése a képviselők züllöttségéről. Mindez pedig a KDNP néhány képviselőjének fejére olvasva, mintha mérhetetlen kapzsiság vezette volna őket, amikor kifogásolták a tervezett összeférhetetlenségi törvény egyik paragrafusát. Torkos írását két nappal később letorkolta Pálffy István, érthetően megindokolva, hogy milyen politikai-szakmai indokok vezérlik a KDNP képviselőit, de továbbra is úgy látszik, hogy a törvénytervezet kizárólag néhány jelenlegi problémát tolerál átmeneti időre és a későbbiekben drákói módon kötelezi szegénységi fogadalom letételére a majdani képviselőket. Ezért érdemes tovább feszegetni, hogy éppen a képviselői tisztség lenne a politikai korrupció és meggazdagodás melegágya,

Visszatérve a zsörtölődő öregúrra, talán– nemcsak Torkos Matild – olvashatta egy Mikszáth nevű kezdő újságírónak a képviselőket pocskondiázó parlamenti tudósításait. Meg talán a szerzővel is találkozhatott később a birtokán rendezett vadászatokon. Ez a Mikszáth ugyanis később maga is képviselő lett, de ebben a minőségében is sokkal inkább polgári foglalkozásából, vagyis írói tevékenységéből élt meg, mint a képviselői illetményéből.

Sőt, később híres mohorai birtokát is művei összkiadásának honoráriumából vásárolta, nem a képviselői napidíjából.

Csak úgy, mint egy másik képviselő, bizonyos Jókai Móric, szerezte a svábhegyi és a balatonfüredi villáit. Ez a Jókai, polgári foglalkozását illetően még egy napilapnak és egy humoros hetilapnak a főszerkesztője és főmunkatársa is volt, képviselői posztjával egyidejűleg.

Amúgy mindketten – másokkal együtt – a korabeli véleményformáló liberális értelmiség tagjaként politizáltak szemben mondjuk Göndöcs Benedek apáttal és más konzervatívokkal, tekintve, hogy akkor még katolikus papok ültek az országgyűlésben, meg nagybirtokosok és kapitalisták.

A parlamenteknek, illetve a képviselőiknek ugyanis általában az a legjelentősebb céljuk, hogy minél szélesebb spektrumban jelen legyenek benne egy-egy ország társadalmának képviselői. Nem szerencsés, ha a társadalom jelentős tényezői számára lehetetlenné teszik, hogy részt vegyenek a törvényhozásban.

A fő szempont nem a pénztárca helyzete, hanem a feddhetetlenség kellene, hogy legyen, amelybe az elfogulatlanság is beletartozik.

(Folyt. köv.)