Új elnök a füredi KDNP élén

Abonyi László halála miatt betöltetlen volt a füredi kereszténydemokraták elnöki pozíciója. A tagság rövidesen új elnököt választott Czétényi Balázs személyében, aki már fél éve vezeti a pártot. A Balatonfüredhez régóta kötődő új elnök nem ma kezdte a politizálást.

Fotó és cikk forrása: Csorba Katalin, főszerkesztő Füred TV.
http://www.furedtv.hu/?p=bfn&bfnid=96

Molnár Attila, Illés Hajnalka és Czétényi Balázs

Czétényi Balázs gyermekkorában nyaranta a hétvégéket szülei Aszófő és Örvényes közötti nyaralójában töltötte, sok kamaszkori emlék köti a füredi nyári estékhez is – meséli. Egyébként Budán élt a család, de jogász édesapja – aki 2011- ben halt meg – és könyvtáros édesanyja nyugdíjazásuk után Füredre költöztek, ahova feleségével, akivel időközben elváltak, ők is követték őket. A XII. kerületben korábban aktívan politizált – míg a pártok ki nem koptak alóla, ahogy fogalmaz –, a MIÉP Ifjúsági Tagozatának volt az országos alelnöke, azután 2002-től rövid szünet következett, majd megkérték régi barátai, hogy az akkor még mozgalomként működő Jobbik-szervezet építésébe segítsen be, így lett a még a Kovács Dávid-féle Jobbik választmányi alelnöke, majd Vona Gábor hatalomra kerülésével kilépett a pártból. Mellesleg a régi elnökségből, aki nem önként lépett ki, annak így vagy úgy, de el kellett hagynia a Jobbikot – teszi hozzá. Az újabb politikai szünetet követve, több megkeresés után kötött ki a KDNP-nél, ami habitusának, politikai elképzelésének a legjobban megfelel. Először a Latorczai János vezetésével jól működő veszprémi szervezet tagja volt, majd a balatonfüredi elnök halálát követve többen, így ő is, átjöttek a füredi szervezethez, hogy fiatalítsák, aktivizálják az itteni pártéletet. Az önkormányzatban a KDNP képviselője is új lett Illés Hajnalka személyében, és legutóbb beválasztották a pár éve Füredre költöző, informatikusként dolgozó Molnár Attilát is a területfejlesztési bizottság tagságába. Emellett az elmúlt időszakban előadásokat szerveztek, amelyeket a nagyobb érdeklődés miatt Veszprémben tartottak meg. Vendégük volt Maróth Miklós orientalista, a Magyar Tudományos Akadémia volt alelnöke (Czétényi nagybátyja) és dr. Vizi László Tamás történész, a Kodolányi főiskola rektorhelyettese is. Czétényi Balázs szerint – aki egyébként biztonságpolitikával foglakozik, tanulmányokat, elemzéseket ír alapítványoknak – értelmiségi családjában ragadt rá a közéleti érdeklődés, hiszen felmenői is politizáltak, dédnagyapja, Benárd Ágost a trianoni szerződés egyik aláírója, népjóléti és munkaügyi miniszter volt. A Kereszténydemokrata Néppárt füredi elnöke szerint a Fidesz és a KDNP koalíciója olyan elvek alapján létezik, hogy egyrészt van egy tömegpárt, a Fidesz, és van egy ideológia mentén működő párt, a KDNP, jól kiegészítve egymást. Ilyen elvek szerint kell működnie a helyi politikában is a két politikai erőnek, erre törekszenek itt, Balatonfüreden, ahol egyelőre kölcsönösen ismerkedik egymással a két párt. Jelenleg a füredi KDNP-nek 17 tagja van a korábbi 12–13 helyett, és már érezhető a generációváltás is, hiszen a tagság fele maximum negyvenéves. Az elmúlt pár hónapban többen jelezték, hogy szívesen csatlakoznának. A fiatalítás érezhető a kommunikációban is, a közeljövőben honlapot készítenek, és megjelentek a facebookon is. A tagság vegyes, katolikusok és reformátusok egyaránt alkotják a füredi szervezetet. Czétényi, aki maga is református, hangsúlyozza, hogy nemcsak hívőket várnak a pártba, hiszen a kereszténység egy kultúrkör, amibe, ha úgy vesszük, még az európai ateisták is beletartoznak. A KDNP egy, a keresztényi normák talaján álló világi párt, nem egy szekta – hangsúlyozza az új füredi elnök.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!