Surján László: Még Kádárék is jobbak voltak a DK-nál

A Népszabadság 1968. október 6-án Nemzetiségeink helyzetéről címen háromhasábos cikket jelentetett meg, amelynek túlnyomó része a magyarországi nem magyar népesség helyzetével, gyors ütemű asszimilációjával foglalkozott – írja Surján László a Magyar Nemzet hasábjain.

Surján László, a KDNP tiszteletbeli elnöke

A Népszabadság cikke kellően körülbástyázta magát a kommunizmusra, marxizmus–leninizmusra való sűrű hivatkozással, de ezek után megengedte magának, hogy kritikusan szemlélje például az anyanyelvi oktatás helyzetét. De ez még nem indokolja, hogy a felejtés homályából elővarázsoljuk ezt a fél évszázados írást. A cikk utolsó harmadában azonban egy rövidke bekezdés fordulatot sejtet az MSZMP akkori politikájában: „Nincs értelme tagadni, hogy közvéleményünk érzékeny ebben a dologban, hiszen, sok magyar is nemzetiségi sorban él.”

Ma nehéz felfogni, hogy akkor milyen bátor volt ez a mondat. Pedig az volt. Nem is adta senki a maga nevét, viszont szerkesztőségi cikként közösen vállalták az esetleges vihart. De ne feledjük a dátumot. Alig két hónappal vagyunk Csehszlovákia brezsnyevi lerohanása után, Kádár augusztusban gyáva volt elutasítani a szovjet kérést, és így 1938 után ismét magyar tankok jelentek meg Szlovákiában. Ez kint is, itthon is feszültséget okozott, Kádárék alighanem úgy érezték, hogy valamit tenni kell. Így születhettek meg az alábbi sorok:

„A magyar kommunisták minden környező nép iránt nemcsak rokonszenvvel vannak, de foglalkoztatja őket e népek sorsa is, eredményeik és gondjaik is. Miért ne foglalkoztatná külön is és közelről a határokon túl élő magyarság sorsa? Egyetlen nép sem vágja el azokat a sajátos kötelékeket, amelyek vele egy nyelven beszélő, egyazon történelmi múltú, egy kultúrájú részével összekötik. Nincs nép, amely ezt megtenné vagy megtehetné önmaga megtagadása nélkül. A környező országok így vannak a Magyarországon élő nemzetiségi részeikkel, és ez teljesen természetes. Mi így vagyunk a környező országok magyar nemzetiségével. Azt gondoljuk, ezeket a szálakat ápolni és őrizni el nem évülő kötelesség.”

Ezt követően azért a belügyekbe való be nem avatkozás gondolata is előkerül, feltehetően a szomszéd országok megnyugtatására, de más szavakkal, hiszen épp most avatkoztunk be – ráadásul fegyverrel – a csehszlovák állam belügyeibe.

Sajnálatos dolog, hogy a Demokratikus Koalíció, amiről nem mondjuk, de ki kellene mondani, hogy az MSZMP egyik utódpártja, legalább ennyit elfogadna saját múltjából, és nem hergelné a választókat irigységük felkeltésével a határon túli magyarok ellen. Nekik is szól a Kádár-kori figyelmeztetés: nincs nép, amely ezt megtehetné önmaga megtagadása nélkül.

Mindez persze belefér a többpárti demokráciába. Az ország felemelkedése viszont nem várható olyan pártoktól, amelyek nem az emberben lévő jóra, hanem épp rossz tulajdonságainkra, ebben az esetben az önzésre és az irigységre építenek.

A szolidaritás hiánya embertelen, sőt súrolja az alkotmányosság határait, hiszen alaptörvényünk világosan fogalmaz: „Magyarország az egységes magyar nemzet eszméjétől vezérelve felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal.”

A szerző a KDNP tiszteletbeli elnöke