Az 52 évvel ezelőtti Parlament előtti sortűz közel száz áldozatára emlékeznek 1956-os szervezetek és túlélők szombaton a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési minisztérium árkádja alatt felállított márványtáblánál, ahol mécseseket, koszorúkat és virágokat helyeznek el. A kormány tagjai nem koszorúznak a vérengzés helyszínén.
Az emlékpontnál elhelyezett tabló felidézi az 52 évvel ezelőtt történteket.
A Parlament előtt október 25-én délelőtt, a forradalom harmadik napján mintegy három-négyezer fős békés, fegyvertelen tömeg tüntetett. Nagy részük az Astoria előtti tömegtüntetésről érkezett, három szovjet tank kíséretében, amelyekre a tüntetők baráti szándékukat kimutatva másztak fel. A tömeg másik részét peremkerületekből érkezett munkások alkották, akik nem tudtak eljutni munkahelyeikre, mert a tömegközlekedés akadozott. Miközben a tüntetők a Parlament felé vonultak, szembehaladt velük egy szovjet harckocsioszlop, amely a Szovjet Kommunista Párt (SZKP) két, Magyarországra küldött megbízottját, Anasztaz Mikojan és Mihail Szuszlov PB-tagokat, valamint Ivan Szerov KGB-elnököt és Mihail Malinyint, a magyarországi szovjet haderő főparancsnokát szállította.
Ők a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) Akadémia utcai székháza felé tartottak, ahol részt vettek a Központi Vezetőség (KV) tíz óra után kezdődő ülésén. A szovjet küldöttek nyomására a KV felmentette Gerő Ernőt pártvezetői tisztsége alól, helyére pedig Kádár Jánost választotta meg. A forradalom kitörése után megalakult Katonai Bizottság vezetésével Apró Antalt bízták meg, teljhatalmat adva neki a „középületek, hatalmi központok, ha kell fegyveres harc, véráldozatok árán történő megvédéséhez”. Ismert: Apró Antal a jelenlegi miniszterelnök felesége, Dobrev Klára nagyapja; a Gyurcsány-család az Apró-família részére korábban kisajátított villában él.
A tábornok, amint értesült a magyar polgárok és a szovjet katonák között alakuló jó viszonyról, azonnal tűzparancsot adott ki. Arra, hogy ezt követően pontosan mi történt, a téren állók a kialakult pánik miatt többféleképpen emlékeznek vissza, de az biztos, hogy a szovjet katonák mellett a pártközpont védelmére kirendelt egységek is tüzet nyitottak a békés polgárokra. Szemtanúk szerint a Kossuth tér épületeinek a tetejéről, így a mai földművelésügyi minisztériumról is lőtték a menekülőket.
Szemtanúk vannak arra is, hogy az orosz katonák a tüntetők mellett avatkoztak be a küzdelembe és tüzet nyitottak a merénylőkre. A Kossuth téri vérfürdő áldozatainak számáról a mai napig eltérő adatokat ismerünk; egyes források úgy tudják: közel száz, mások szerint akár 200 főt is lemészároltak a magyar törvényhozás épülete előtt; a sérültek száma mindenképpen elérte a háromszázat.
A helyszínen kiosztott, a kormány megbízásából készült „történelmi zsebkönyvben” a tűzparancsot elsőként megtagadó tiszt vallomása szerint a környező házak tetején további két szakasz foglalt el állást, akik tüzet nyitottak a békés tömegre. „A géppuskák tüzelése után a tüntetők százai fetrengtek vérben a kövezeten, köztük gyerekek, nők (...), sosem fogom elfelejteni a sebesülteket, a haldoklók jajkiáltásait (...) az egymást taposó tömeg jajkiáltozását, (...) nap nap után ezzel a borzalmas képpel álmodom, és úgy érzem, én is gyilkos vagyok, annak ellenére, hogy a parancsot meg akartam tagadni” - írta vallomásában a volt államvédelmis tiszt.
