Hová lett 1956 szelleme? - Parlamenti összefoglaló

Hová lett 1956 szelleme? - kérdezte hétfőn napirend előtti felszólalásában Harrach Péter (KDNP). A kereszténydemokrata politikus szerint gond, hogy az ünnep beharangozásaként a baloldali sajtó csak a rendőri előkészületekről adott hírt és az ez évi hivatalos állami ünnepségek is a nép kizárásával zajlottak. Több képviselő, köztük Hargitai János is (KDNP) a gazdasági válság súlyosságára hívta fel a figyelmet hétfőn napirend előtt a parlamentben. Nagy Kálmán (KDNP) interpellációjában azt kifogásolta, hogy pneumococcus oltást a kormány ingyenesen biztosítja a 2 év alatti gyermekeknek, de annak beadása nem kötelező. Salamon László az új Ptk. általános vitájában problémásnak nevezte, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat az azonos neműek házasságát biztosítja.

A közrend védelméről szóló törvényjavaslat

A színesfémlopások büntetési tételeiről, illetve a bűncselekmények előkészítésének büntethetőségéről volt leginkább szó a közrend, valamint az igazságszolgáltatás működésének védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokra vonatkozó előterjesztés részletes vitájában hétfőn az Országgyűlésben. A törvénymódosításhoz 22 módosító javaslat érkezett, hármat ezekből visszavontak.

Salamon László (KDNP) arról beszélt, hogy nem ért egyet a közérdekű üzem működésének megzavarásával kapcsolatos bűncselekményfajta büntetésének enyhítésével. Ennek okaként a kereszténydemokrata politikus a színesfémlopást említette. Azt kérte a képviselőktől, hogy a kormány javaslatát támogassák, hiszen ebben az esetben azt tartják jobbnak. Közölte: a színesfémlopás esetében a jelenlegi büntetési tételeknek nincs kellő visszatartó hatása.

    Büntetőjogszabályok módosítása, emberi méltóság védelme

Lezárult az egyes büntetőjogszabályok módosításáról, valamint az emberi méltóság védelméről szóló törvényjavaslat részletes vitája hétfőn a parlamentben.

Salamon László (KDNP) egyebek között arról beszélt, hogy nem ért egyet a bejegyzett élettársi kapcsolat házassággal szemben, vagy más bejegyzett élettársi kapcsolattal szemben történő megkötésének bűncselekménnyé nyilvánításával. Véleménye szerint nincs olyan társadalmi veszélyessége ennek a magatartásnak, ami a büntetőjogi üldözést indokolttá tenné. Hozzátette: jelenleg is lehet a házasság mellett élettársi kapcsolatot létesíteni büntetlenül.

Bárándy Gergely (MSZP) közölte: ezt a vitát a bizottsági ülésen már lefolytatták Salamon Lászlóval. Mint mondta, részben éppen a házasság intézményének védelmében tartja szükségesnek, hogy a kettős házasság bűncselekménye kiegészüljön a szankcionálhatósággal, ha valaki bejegyzett élettársi kapcsolatot köt és utána házasságra lép valakivel.

A módosító javaslatokról következő ülésén határoz majd a Ház. Az emberi méltóság védelméről szóló törvényjavaslat részletes vitájában nem volt képviselői hozzászólás.   

Új Ptk. - Általános vita

Az MSZP továbbra is fontosnak tartja az új polgári törvénykönyv (Ptk.) elfogadását, a Fidesz szerint azonban a benyújtott javaslat még módosító indítványokkal sem javítható. Erről a pártok képviselői beszéltek az új Ptk. általános vitájának folytatásában, hétfőn az Országgyűlésben.

Vitányi István (Fidesz) felszólalásában elmondta: egy olyan Ptk.-ra lenne szükség, ami integrálja a szakértői változat és a kormány által benyújtott javaslat előnyeit. Kifejtette: alkotmányosan aggályosnak vélik a javaslatnak a gyűlöletbeszédre és a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó részét, és azt, hogy kimaradt belőle az egyesületi rész. A fideszes képviselő problémásnak nevezte azt is, hogy kimaradt a telekkönyvi rész, amelynek helye lenne a kódexben.

Salamon László (KDNP) a bejegyzett élettársi kapcsolatot illetően úgy vélekedett, hogy Magyarországon az egymillió élettársi viszonyban élő ember nem fog élni ezzel a jogintézménnyel, mert a bejegyzett élettársi kapcsolat úgy hasonlít a házassághoz, mint két tojás. Problémásnak nevezte, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat az azonos neműek házasságát biztosítja. Hangsúlyozta azt is, hogy az egyesületi jog a polgári jog integráns része. Olyan alapjog, ami az alkotmányjog világába is beletartozik, de számos vonatkozását a polgári törvénykönyvben kell szabályozni - jegyezte meg.

    Környezetvédelmi termékdíj - Részletes vita

A környezetvédelmi termékdíjtörvény által a vállalkozókra rótt adminisztrációs terhek kilencven százalékkal csökkennének a Fidesz által benyújtott módosító javaslatok alapján - közölte Szatmáry Kristóf (Fidesz) a  törvényjavaslat részletes vitájában hétfőn a parlamentben. Hozzátette: ha elég bátrak lennének ahhoz, hogy a termékdíj fizetését a darabszámról a súlyalapúra helyeznék át, akkor kifognák a szelet az európai uniós eljárás vitorlájából.

Úgy látom a mostani vitából is, hogy nem volt alaptalan a Fidesz és a KDNP azon álláspontja még a vita legeslegeslegelején és akár a mai indítványa is, melyben a törvénymódosító javaslat visszavonását kérte, és a bizottsági vitában is elhangzott módon ötpárti átfogó egyeztetésről beszélt - közölte Rétvári Bence (KDNP), a környezetvédelmi termékdíjat szabályozó törvényjavaslat részletes vitájában.

A módosító javaslatokról várhatóan következő ülésén határoz a Ház.

Alkotmánymódosítási javaslatok

A költségvetési tanács felállítására és a kisebb létszámú parlamentre vonatkozó alkotmánymódosítási javaslat általános vitáját is lezárták hétfőn. Mivel mindkét előterjesztéshez érkezett módosító javaslat, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára későbbi ülésen kerül sor.

Vasúti közlekedés - Részletes vita

A Fidesz szerint a vasúti közszolgáltatás tartalmának és mértékének megállapítására irányuló szabályokat rendeletben kellene megállapítani; a közlekedési államtitkár szerint azonban erről csak később lehet dönteni. Minderről hétfőn beszéltek a vasúti közlekedésről szóló törvény módosításának részletes vitájában, az Országgyűlésben.  

Határozathozatalok

Az Országgyűlés hétfőn módosította a lex Mol-t, és a Communitas Fortissima, azaz a Legbátrabb falu címet adományozta a Vas megyei Kercaszomor település számára.

Az úgynevezett lex Mol, vagyis a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosítását 364 igennel, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a Ház. A módosításra az Európai Bizottság kifogásai miatt volt szükség.

A Ház 355 igen és 1 nem mellett, tartózkodás nélkül döntött arról, hogy a Communitas Fortissima, azaz a Legbátrabb falu címet adományozza a Vas megyei Kercaszomor számára. A négy párt (MSZP, Fidesz, MDF, KDNP) képviselői által beterjesztett törvényjavaslatot a kormány nevében Gyenesei István önkormányzati miniszter is elfogadásra javasolta. A Vas megyei Kercaszomort 1919-ben szerb-horvát-szlovén csapatok szállták meg, azonban a település lakossága szembeszállt velük, és ennek eredményeként 1922-ben újra Magyarországhoz csatlakozhattak. A Vas Megyei Közgyűlés 2002. május 16-án kezdeményezte a kormánynál, hogy a Legbátrabb falu címet adományozza Kercaszomornak.

Kérdések

A Tbilisziben megnyíló magyar nagykövetség, a kábítószerügyi koordinációs bizottság tájékoztatási gyakorlata, a távhőtámogatás, illetve a jégkárt szenvedett tömörkényi gazdák helyzete volt téma a kérdések sorában hétfőn az Országgyűlésben.

Pettkó András (MDF) felszólalásában azt kifogásolta, hogy a szociális tárcához tartozó kábítószerügyi koordinációs bizottság munkájáról keveset tudni, hiszen az ülésekről csak emlékeztető készül. Lakos Imre (SZDSZ) a kormány Robin Hood-adó néven megismert távhőtámogatási gyakorlatot bírálta és ennek működőképességéről kérdezte a kabinet képviselőjét. Vincze László (Fidesz) a jégkárt szenvedett tömörkényi termelők érdekében kérdezett.

Interpellációk

Nagy Kálmán (KDNP) azt kifogásolta, hogy pneumococcus oltást a kormány ingyenesen biztosítja a 2 év alatti gyermekeknek, de annak beadása nem kötelező. Szerinte ennek az oltásnak kétéves kor alatt a teljes népességre való bevezetése lenne indokolt.

Székely Tamás közölte: pneumococcus oltás bevezetése óta 26 nap telt el és 123.500-an jelentkeztek, ami az oltandók körének 69 százaléka. Utalt arra, hogy azokban az EU-tagállamokban, ahol kötelező az oltás, körülbelül 70 százalékos "átoltottságot" lehet elérni. A képviselő a választ nem fogadta el, az Országgyűlés 200 igen, 159 nem szavazattal, két tartózkodás mellett elfogadta.

Pesti Imre (Fidesz) szerint a budapesti kórházak adósságállománya növekszik, a jelenlegi finanszírozás, azaz a volumenkorlát három intézményt adósságspirálba sodort. Gusztos Péter (SZDSZ) szerint Gyenesei István önkormányzati miniszteri tisztségével összeegyeztethetetlen, ahogy polgármestereket próbált rábírni egy baráti drámaíró színdarabjainak bemutatására.

Azonnali kérdések és válaszok

Puskás Tivadar (KDNP) felszólalásában azt mondta, háziorvos felesége kapott egy levelet, amelyben arról írnak, hogy Spanyolországba keresnek orvosokat a közelgő orvoshiány miatt. Feltette a kérdést: talál-e a kormány megoldást arra, hogy az orvosi diploma fiatal tulajdonosait Magyarországon is megbecsüljék.

Az egészségügyi miniszter válaszában közölte: miután az EU tagjai vagyunk, a munkaerő szabad áramlására vonatkozó direktíva ránk is érvényes. Tavaly 211-el csökkent a dolgozó orvosok száma Magyarországon - tette hozzá Székely Tamás, aki szerint Magyarország még nem versenyképes az orvosi fizetésekben az EU többi országával.

Napirend előtt

Harrach Péter (KDNP) az 1956-os forradalom és szabadságharc idei megünnepléséről beszélt hétfőn a Parlamentben. Hová lett 1956 szelleme? - kérdezte napirend előtti felszólalásában. A kereszténydemokrata politikus szerint gond, hogy az ünnep beharangozásaként a baloldali sajtó csak a rendőri előkészületekről adott hírt és az ez évi hivatalos állami ünnepségek is a nép kizárásával zajlottak.

Szerinte nem a nemzeti radikálisoktól kell félteni az országot, az hogy van véleményük a kormányról, szívük joga. Hozzátette: a rendbontók és a provokátorok csoportja jóval kisebb, egy tisztességes kormány nem használ provokátorokat, egy hatékony rendőrség könnyűszerrel megfékezi a rendbontókat. A kormány azonban egy nemlétező veszéllyel riogat, hogy aztán a megmentő szerepében tetszeleghessen - fejtette ki Harrach Péter. A kereszténydemokrata képviselő szerint a kormány politikai befolyás alatt tartja a rendőrséget.

Juhász Gábor igazságügyi és rendészeti államtitkár válaszában azt mondta, a rendőrség mindenféle politikai befolyástól függetlenül, törvényesen, arányosan és ügyesen végezte a dolgát. Az államtitkár megköszönte a rendőrségnek az állami ünnepen tanúsított magatartását.

Varga Mihály (Fidesz) és Hargitai János (KDNP) is azt mondta, meg kell vizsgálni, miért érinti a pénzügyi válság súlyosabban Magyarországot a környező országoknál.

Varga Mihály (Fidesz) arról beszélt, hogy szerencsés lett volna, ha a pénzügyminiszter tájékoztatta volna a parlamentet arról, hogy milyen megállapodást készít elő a kormány a Nemzetközi Valutaalappal, valamint az Európai Unióval. Magyarország az elmúlt tíz évben nem szorult a Nemzetközi Valutaalap segítségére, utoljára 1996-ban igényeltünk készenléti hitelt, de azt nem vettük igénybe - mondta Varga Mihály (Fidesz), aki szerint 10 évet visszamentünk az időben. - Miért mi vagyunk az egyetlen EU-ország, amelyiket ennyire mélyen érint a válság? - kérdezte a politikus. Kiemelte, hogy a már átdolgozott költségvetési javaslatot is vissza kell vonnia a kormánynak, és még egyszer át kellene dolgoznia. Az új költségvetésnek három alapelemre kell épülnie: a szociális biztonságra, a pénzügyi egyensúlyra és a gazdasági növekedésre - tette hozzá Varga Mihály.

Fodor Gábor (SZDSZ) arról beszélt, hogy Magyarország rendkívül súlyos helyzetbe került, a válság miatt munkahelyek tízezrei szűnhetnek meg rövid időn belül, a devizahitelesek pedig súlyos törlesztési problémákkal nézhetnek szembe.

Dávid Ibolya (MDF) felszólalásában kiemelte: a pénzügyi válság erősen legyengült állapotában érte a magyar gazdaságot, szerinte a 100 napos program következményét, a pazarlás árát most kell megfizetnie az országnak.

Veres János napirend előtt elmondta: a válság elérte az országot, de a magyar pénzügyi rendszer stabil, viszont további intézkedések kellenek még. A költségvetést akár az utolsó pillanatban is módosítják és reménykedik, hogy a pártok végül elfogadják.

A takarékos állami gazdálkodásról, azaz a költségvetési plafonról szóló törvényjavaslat részletes vitájának elhalasztását kezdeményezi az öt parlamenti párt - közölte Szabó Lajos, az MSZP-frakció költségvetési munkacsoportjának vezetője. További egyeztetések lesznek arról, milyen szigorú legyen a plafon, illetve arról, hogy milyen szervezeti háttérre van szükség a törvény működéséhez - mondta a politikus. Hozzátette: a pártok még a nap folyamán benyújtják módosító indítványaikat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!